Pénzért árult védettségi igazolványt egy háziorvos és segítője olyan embereknek, akik nem akarták beoltatni magukat. Mindkettőjüket elfogták – közölte a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság a police.hu-n pénteken.
A nyomozás adatai szerint az 54 éves háziorvos 25 éves segítője toborozta az igazolványra igényt tartó jelentkezőket, akiket az orvos a rendelőjében fogadott. Ott beoltottként rögzítette őket az egészségügyi adatbázisban, és így jogosulttá váltak a védettségi igazolványra.
Az orvos és segítője ezért személyenként ötvenezer forintot kért, a pénzt elosztották.
A gyanúsítottakat a nyomozók csütörtökön az orvosi rendelőben fogták el. Mindkét férfit vesztegetés és védettségi igazolással visszaélés elkövetésének megalapozott gyanújával hallgatták ki, őrizetbe vették őket és kezdeményezték a letartóztatásukat.
Hozzátették: ha a bíróság megállapítja bűnösségüket, akár tizenkét év szabadságvesztéssel is büntethetők.