Kezdőlap Pénzvilág Pénzt kapnak vissza a CIB Bank ügyfelei
No menu items!

Pénzt kapnak vissza a CIB Bank ügyfelei

A Magyar Nemzeti Bank 10 millió forint fogyasztóvédelmi bírság kiszabása mellett arra kötelezte a CIB Bankot, hogy csaknem 58 millió forint jogtalanul felszámított díjat fizessen vissza ügyfelei számára.

A jegybank közölte: a CIB Bank megsértette a kamat, díj és egyéb költség vagy feltétel pénzügyi szolgáltatásra irányuló szerződésben való egyértelmű meghatározására vonatkozó jogszabályi rendelkezést, mivel hitelkártyáinál a hitelkereten felül további összeg lehívását engedélyezte, erről a lehetőségről azonban nem tájékoztatta az ügyfeleket.

A tudomására jutott információk alapján az MNB célvizsgálatot folytatott le a CIB Banknál a hitelkártyához és a fizetési számlához kapcsolódó hitelkeret-túllépési gyakorlatról a 2016. május 1-jétől kezdődő ötéves időszakban.

A jegybank megállapította, hogy a CIB Bank a hitelkártyák esetében a jóváhagyott és szerződésben rögzített hitelkereten felül további kölcsönösszeg lehívását engedélyezte a fogyasztóknak, de erről nem tájékoztatta az érintett fogyasztókat, hiszen megfelelő információ sem a hitelkártya-szerződésekben, sem az általános szerződési feltételekben, sem a kondíciós listákban nem szerepelt. A CIB Bank a hitelkártyáknál a hitelkeret túllépésének díját a világos és egyértelmű tájékoztatás és szerződési feltételek hiánya ellenére

olyan esetekben is felszámította, amikor a szerződésben rögzített hitelkeret összegén túli lehívást vissza kellett volna utasítania.

Mindezek miatt az MNB a célvizsgálatot lezáró határozatában felhívta a CIB Bankot, hogy mindenkor tartsa be a vonatkozó jogszabályi rendelkezést. A feltárt jogsértés miatt az MNB 10 millió forint fogyasztóvédelmi bírságot szabott ki a bankra, valamint a hitelkártya-szerződésben nem szabályozott hitelkeret-túllépés miatt a 2016. április 30. napját követően felszámított díjak visszatérítésére is kötelezte a bankot.

A vizsgált időszakban csaknem 58 millió forint értékben történt jogosulatlan díjterhelés. Az MNB kötelezése nyomán a CIB Bank a hitelkártya-számlával rendelkező fogyasztóknak jóváírta a jogtalan díjterheléseket, míg a hitelkártyával már nem rendelkező ügyfelek esetében pénztári kifizetésel biztosítja a jogosulatlanul terhelt díjak visszatérítését, melyről az érintett fogyasztókat tájékoztatta – közölte az MNB.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

A Mol többségi tulajdonába kerül a BME Fenntartó Zrt.

Közép-Európa egyik legnagyobb iparvállalata, a Mol 50 milliárd forintos vételi ajánlatot tett az állami tulajdonú BME Fenntartó Zrt.-re

Befektetésre ajánlja Magyarországot a Moody’s

A Moody’s ismét megerősítette Magyarország államadósság-besorolását, és a többi hitelminősítőhöz hasonlóan továbbra is befektetésre ajánlja hazánkat

Visszavonta a jegybank az Impact Alapkezelő engedélyét

Megszüntette tevékenységét az Impact Alapkezelő - közölte az MTI-vel pénteken a Duna House Holding Nyrt., amelynek 100 százalékos tulajdonában áll az alapkezelő.

Duna Napok – Három napig Torockó a világ magyarságának központja

A néptánc, a népzene, a népi kultúra lesz idén...
Hirdetés

Hírek

Befektetésre ajánlja Magyarországot a Moody’s

A Moody’s ismét megerősítette Magyarország államadósság-besorolását, és a többi hitelminősítőhöz hasonlóan továbbra is befektetésre ajánlja hazánkat

Visszavonta a jegybank az Impact Alapkezelő engedélyét

Megszüntette tevékenységét az Impact Alapkezelő - közölte az MTI-vel pénteken a Duna House Holding Nyrt., amelynek 100 százalékos tulajdonában áll az alapkezelő.

Duna Napok – Három napig Torockó a világ magyarságának központja

A néptánc, a népzene, a népi kultúra lesz idén...

Tudta? Van Horvátországnak másik arca is

A Karl May regények hőse, Winnetou generációk óta éli tovább kalandjait nemcsak a könyvek lapjain, hanem a legendás filmadaptációk révén is. Kevesen tudják azonban, hogy a vadnyugat sziklás tájai és folyói valójában nem az amerikai kontinensen, hanem sok esetben Horvátország festői vidékein elevenedtek meg.

A Hortobágyi Csárdában lett hungarikum a csárda

Hungarikummá nyilvánították a csárdát és a badacsonyi kéknyelűt a Hungarikum Bizottság hortobágyi ülésén.

Majd júliusban jön a magyar dinnye, késik a dinnyeszezon

A megszokottnál később kezdődhet az idén a hazai dinnyeszezon, a hűvös tavasz komoly fejtörést okozott a gazdálkodóknak.

Illegális szociális otthonokat számolt fel a NAV

Két illegális szociális otthon működésének vetett véget a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Hajdú-Bihar vármegyében, ennek köszönhetően az idős lakók ma már biztonságban, méltó körülmények között, szakemberek gondozásában élnek

Áprilisban 1,4 milliárd euró volt a termék-külkereskedelmi többlet

2025 áprilisában a kivitel volumene 2,3 százalékkal, a behozatalé 0,1 százalékkal maradt el az előző év azonos időszakának volumenétől.
Hirdetés

Gazdaság

Devizapiac – Vegyesen alakult hétfő reggelre a forint árfolyama

Vegyesen alakult hétfő reggelre a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben a péntek délutáni jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Családban marad a pénz: ennyit nyerhetnek a családtagok, ha közösen bankolnak

Hatékonyan menedzselhetők akár egy többgenerációs család pénzügyei is, ma már több bank is kínál erre alkalmas szolgáltatásokat. A közös bankolással akár több ezer forintot is spórolhatnak havonta, emellett a pénzügyi tudatosságot is fejleszthetik

Az MNB üdvözli a jegybanktörvény módosítását

A jegybank a jövőben kizárólag a törvényben meghatározott alapfeladatok ellátására fókuszál, elkötelezett az intézmény átlátható és hatékony működése mellett

Július 1-től újabb szigor az online számlaadat-szolgáltatásban. Itt van mire figyeljünk.

Az Online Számla rendszerbe jelentett számlaadatok pontosságának javítása érdekében újabb szigorítás várható a Nemzeti Adó- és Vámhivatal részéről a figyelmeztető- (WARNING) és hibaüzenetek (ERROR) kapcsán,