Hirdetés
Kezdőlap Cégvilág Jogszerűtlen lehet a Media Markt és a Tesco közös üzletnyitása
No menu items!

Jogszerűtlen lehet a Media Markt és a Tesco közös üzletnyitása

Kormányhivatali ellenőrzés várható a Tesco fővárosi, Pesti úti hipermarketjében, mert úgy nyitották meg az áruházon belül a Media Markt önálló, műszaki eszközöket kínáló üzletrészét, hogy a plázabizottság engedélyével nem rendelkeznek – írta a Magyar Nemzet.

A lap szerint figyelmen kívül hagyta a Media Markt és a Tesco áruházlánc, hogy a nemrégiben bejelentett fúziójukhoz a Gazdasági Versenyhivatal engedélyén túl az épített környezet alakításáról és védelméről szóló, ismertebb nevén plázatörvény általános korlátozásai alól felmentést adó plázabizottság jóváhagyása is szükséges.

Február 28-án – a tervezett kilenc átalakításból elsőként – megnyitották a XVII. kerületi Pesti úton lévő Tesco hipermarketben az úgynevezett “bolt a boltban” koncepciójú árusítóhelyet, ahol a műszaki fogyasztási cikkeket bérlőként a Media Markt forgalmazza, saját pénztárral és ügyfélszolgálattal – olvasható.

A Magyar Nemzet kormányzati forrásra hivatkozva azt írta, hogy az üzletnyitás jogszerűtlennek tűnik, mert ahhoz szükséges a plázatörvény alóli felmentés is, mivel jelentős változásokat testesít meg a belső eladótérben kialakított önálló üzletrész. Az országos illetékességű Hajdú-Bihar Megyei Kormányhivatalhoz a cégek eleddig nem nyújtottak be kérelmet a felmentéshez, az üzletet azonban megnyitották, ezért néhány napon belül várhatóan a területileg illetékes kormányhivatal tart ellenőrzést a helyszínen, hogy kivizsgálja, az üzemeltetőknek megvannak-e a szükséges engedélyeik. (MTI)

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Az Agentikus MI felkavarja a kereskedelmet: ilyen amikor a mesterséges intelligencia válogat, vásárol és fizet helyettünk

A következő nagy digitális forradalom küszöbén állunk. Pascal Kaufmann,...

Szoftverapokalipszis a tőzsdén: az MI-pánik a vagyonkezelőkig ér

Az elmúlt napok egyik leglátványosabb piaci mozgását nem kamatemelés,...

A memóriacsip hiány miatt drágulhatnak az iPhone-ok? Az egész piac a döntésre vár.

Egyre nagyobb figyelem irányul arra, hogy az Apple miként...

Az Apple kinyitja az autók ajtaját más MI-asszisztensek előtt

Fontos változásra készül az Apple: hamarosan lehetővé teszi, hogy...
Hirdetés

Hírek

Az Agentikus MI felkavarja a kereskedelmet: ilyen amikor a mesterséges intelligencia válogat, vásárol és fizet helyettünk

A következő nagy digitális forradalom küszöbén állunk. Pascal Kaufmann,...

Szoftverapokalipszis a tőzsdén: az MI-pánik a vagyonkezelőkig ér

Az elmúlt napok egyik leglátványosabb piaci mozgását nem kamatemelés,...

A memóriacsip hiány miatt drágulhatnak az iPhone-ok? Az egész piac a döntésre vár.

Egyre nagyobb figyelem irányul arra, hogy az Apple miként...

Olcsó fogyókúrás tabletta borzolja a kedélyeket: miért idegesek a befektetők?

Komoly hullámokat vetett az elhízás elleni gyógyszerek piacán, hogy...

Mesterséges intelligencia félelem rázza meg a magánpiacokat: mi van, ha a „biztos bevétel” mégsem biztos?

Az elmúlt években a magántőke- és magánhitel-befektetők egyik kedvenc...

Bevándorlás nélkül kisebb és eladósodottabb lenne a brit gazdaság

Jelentősen gyengébb pályára kerülne az Egyesült Királyság gazdasága a...

Meglepetésszerűen erősödik a német ipar: kilőttek a gyáripari megrendelések. Magyarországnak is jól jöhet.

Váratlanul erős növekedést mutattak a német feldolgozóipari megrendelések 2025...

Nagy István: A természet egyensúlyának fenntartásáért felelősséggel tartozunk

A vadászati évben 72 800 trófeát bíráltak el. Ezen belül a vadfajok aránya stabilitást mutat. Az őzagancsok 56 százalékkal az elsők, a második helyen pedig a gímszarvasagancsok voltak, 31 százalékkal. 
Hirdetés

Gazdaság

Szoftverapokalipszis a tőzsdén: az MI-pánik a vagyonkezelőkig ér

Az elmúlt napok egyik leglátványosabb piaci mozgását nem kamatemelés, nem geopolitikai konfliktus, hanem egy mesterségesintelligencia-fejlesztés indította el. Egy új MI-eszköz megjelenése elég volt ahhoz,...

Rekordadósság a leggazdagabb országokban: új kockázat a globális növekedésre

Évtizedeken át elsősorban a szegényebb és alacsonyabb jövedelmű országokat sújtotta a túlzott államadósság problémája, mára azonban a globális gazdasági stabilitást fenyegető kockázat egyre inkább...

Önálló márka, stratégiai szövetségesekkel: Magyarország két meghatározó Pénztára szintet lépett

Balról Kiss Imre Ervin, a Gondoskodás Egészségpénztár és a Gondoskodás Nyugdíjpénztár Igazgatótanácsának elnöke, Hegedüs Éva, a Gránit Bank elnök-vezérigazgatója, Dr. Fedák István, a CIG...

EBRD: a részvényesek csaknem teljesen lejegyezték a tőkeemelést

Ez az EBRD harmadik részvényesi tőkeemelése a pénzintézet három és fél évtizedes történetében. Az EBRD 77 ország, valamint az Európai Unió és a EIB tulajdona.