Kezdőlap Világgazdaság Profitadót akar az Európai Bizottság az energiaipari vállalatokra
No menu items!

Profitadót akar az Európai Bizottság az energiaipari vállalatokra

Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke olyan jogalkotási javaslatot terjesztett elő, amely 140 milliárd dollár értékű profitadó kivetését irányozza elő az energiaipari vállalatokra, hogy enyhítse a gazdaságokat és a háztartásokat idén télen fenyegető, megugró gáz- és villamosenergia-árak hatásait.

Az Európai Unió helyzetéről szóló, az Európai Parlament strasbourgi plenáris ülésén elmondott beszédében von der Leyen felvázolta az európai energiapiac strukturális reformját, amely az ukrajnai orosz inváziót követően komoly nyomás alá került.

Ezekben az időkben a nyereséget meg kell osztani és azokhoz kell juttatni, akiknek a legnagyobb szükségük van rá” – mondta von der Leyen, kifejtve, hogy a számlák kifizetése “vállalkozások és háztartások millióinak szorongásává vált“, miután a gázárak az elmúlt két évben tízszeresére emelkedtek.

Beszéde azt követően hangzott el, hogy Oroszország a hónap elején közölte, hogy nem nyitja meg újra az Európát ellátó Északi Áramlat-1 gázvezetéket. Ez a legutóbbi az ellátáscsökkentések sorában, amiért Moszkva az ukrajnai invázió miatt bevezetett nyugati szankciókat okolja.

Az Európai Bizottság azt javasolja, hogy az alacsony költséggel villamos energiát termelő vállalatok bevételeit korlátozzák, ami “több mint 140 milliárd eurót fog bevonni a tagállamok számára, hogy közvetlenül tompítsák a csapást”.

A fosszilis tüzelőanyagokkal foglalkozó vállalatoknak is “válsághozzájárulást” kell majd fizetniük “hatalmas profitjuk” miatt – jelentette ki von der Leyen.

Az uniós energiaügyi miniszterek szeptember 30-án ülnek össze, hogy megvitassák a bizottság javaslatait.

A dpa hírügynökség által látott törvénytervezet megawattóránként (MWh) 180 eurós bevételi plafont szabna ki azokra a vállalatokra, amelyek a gáznál olcsóbb forrásokból – köztük megújuló energiaforrásokból, nukleáris energiából vagy szénből – termelnek áramot.

Ursula von der Leyen

A korábbi javaslataitól való fontos eltérésként von der Leyen elvetette a földgáz árának korlátozására vonatkozó elképzelést, de ígéretet tett arra, hogy “tovább dolgozik az alacsonyabb gázárakért“.

Le kell választanunk a gáz domináns befolyását a villamos energia áráról” – mondta, és ehelyett a villamosenergia-piac “mélyreható és átfogó reformját” javasolta.

Az EU-ban a magas gázárak miatt meredeken emelkedtek az áramárak, mivel az áram árát az előállításához szükséges legdrágább energiaforrás határozza meg.

Az uniós javaslattervezetben az is szerepel, hogy az országoknak kötelezően csökkenteniük kell a téli villamosenergia-fogyasztást, hogy Európa elegendő üzemanyaggal rendelkezzen a hidegebb hónapokra.

Beszédében von der Leyen azt is elmondta, hogy az Európai Bizottság engedélyezné az európai vállalkozásoknak nyújtott ideiglenes állami támogatásokat, hogy ellensúlyozza az ingadozó energiapiacok hatásait.

Az európai gazdaságot érintő kihívások tágabb összefüggéseire kitérve hangsúlyozta, hogy a blokknak biztosítania kell a lítium és más ritkaföldfémek saját ellátását, mert “hamarosan ezek fontosabbak lesznek, mint az olaj és a gáz“. (Al Jazeera)

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Ünnep másként: év végi utazás Törökországban

Az út utolsó szakasza Denizli térségéhez, Laodikeia városához vezet. Szent János utolsó levelét ennek a közösségnek címezte, így ez a helyszín a zarándoklat természetes lezárásává válik.

A Temu letarolja a hazai webshopokat – a karácsony sem hoz változást

A külföldi online vásárlások átlagos értéke ennél közel 30 százalékkal magasabb volt és meghaladta a 23 600 forintot, ami közel 30 százalékos növekedést jelent éves összevetésben.

Mérföldkő a falusi turizmusban – átadták a 2000. napraforgós Nemzeti Tanúsító Védjegyet Tiszabábolnán

A napraforgós Nemzeti Tanúsító Védjegyrendszer a FATOSZ által működtetett országos tematikus védjegyrendszer, amelynek célja, hogy a vendégek számára átlátható és hiteles információt nyújtson a falusi-vidéki szálláshelyek színvonaláról.

Horgász a pácban: szigorú szabályok lépnek életbe itt 2026-tól

Már nem lehet mindenhol minden módszerrel horgászni
Hirdetés

Hírek

A Temu letarolja a hazai webshopokat – a karácsony sem hoz változást

A külföldi online vásárlások átlagos értéke ennél közel 30 százalékkal magasabb volt és meghaladta a 23 600 forintot, ami közel 30 százalékos növekedést jelent éves összevetésben.

Mérföldkő a falusi turizmusban – átadták a 2000. napraforgós Nemzeti Tanúsító Védjegyet Tiszabábolnán

A napraforgós Nemzeti Tanúsító Védjegyrendszer a FATOSZ által működtetett országos tematikus védjegyrendszer, amelynek célja, hogy a vendégek számára átlátható és hiteles információt nyújtson a falusi-vidéki szálláshelyek színvonaláról.

Horgász a pácban: szigorú szabályok lépnek életbe itt 2026-tól

Már nem lehet mindenhol minden módszerrel horgászni

Téli kalandok a Zsolnay Negyedben – élmények kicsiknek és nagyoknak a téli szünetben

A Zsolnay Negyed a téli szünetben is vár mindenkit, csupán december 24-én, 25-én, 26-án és január 1-jén tart zárva.

Több ezer adag ételt kapnak idén is a rászorulók

Az elmúlt évben a Julienne Kft. nagyszabású karácsonyi akciót hajtott végre a Budapest Bike Maffiával közösen, amelynek során díszvacsorát szerveztek egy női szállón, ahol a hölgyek fodrász és kozmetikus segítségével szépülhettek, emellett 1500 adag dobozolt ételt juttattak el a rászorulóknak.

Az Ericsson szerint 2031 végére a mobil-előfizetések mintegy kétharmada 5G lesz

Az Ericsson várakozásai szerint az 5G 2027-re, kilenc évvel a bevezetése után, megelőzi a 4G-t, és domináns globális kommunikációs szabvánnyá válik.

Karácsonyi ajándéknak is kiváló választás a magyar bor

Jól sikerült az idei szüret, a hazai szőlőtermelők a száraz nyárnak köszönhetően kiváló minőségű szőlőt takaríthattak be.

Így készül Bécs a szilveszterre

A Városháza téren felállított nagyszínpadon bemutatott "Best of Eurovision" show, valamint az éjfélkor elindított "Eurovision Countdown Clock" visszaszámláló óra látványos gesztus, de egyben világos üzenet is: az Eurovíziós Dalfesztivál egy teljes évre kiterjedő városstratégiai projekt.
Hirdetés

Gazdaság

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás