Hirdetés
Kezdőlap Menedzser Akadémia Projektmenedzsment - Világfórumon a magyar módszertan
No menu items!

Projektmenedzsment – Világfórumon a magyar módszertan

A gyakorlatban is bizonyított magyar menedzsment módszertan kidolgozója is meghívást kapott az év végi, indiai World Project Management Forumra. Károlyi László, a Legrand Magyarország Zrt. vezérigazgatója előadásában azt mutatta be, hogy a gyorsan változó világban miként hozhat eredményt az általa kifejlesztett Crenchmarking© szisztémát.

A világ két legnagyobb projektmenedzsment szervezete az európai központú IPMA és az amerikai bázisú PMI december végén tartotta első közös világfórumát Delhiben. A 250 szakember részvételével zajló esemény a projektmenedzsmenttel, mint az erőforrások szervezésével és azok irányításával foglalkozó tudomány kiemelkedő rendezvénye volt, ahová kilenc országból érkeztek a résztvevők, akik a legújabb szakmai trendek bemutatása mellett a jó gyakorlataikat is bemutatták.

A World Project Management Forum

A fórum legfontosabb üzenete az üzleti világban is folyamatosan zajló átalakulásokhoz való alkalmazkodás képességének megteremtése volt, így többek között arról szóltak az előadások, miként lehet napi szinten követni a technológiai robbanás, közte a digitális transzformáció kihívásait. Ennek keretében szó esett arról, hogy miközben egy projekt eredményességét korábban a gyártás, minőség és költség hármasa határozta meg, az új trendeknek megfelelően már a környezeti, szociális és politikai hatások a legfontosabbak.

Ezt igazolja például az is, hogy a Brexit is jelentősen átalakítja a brit cégek helyzetét és lehetőségeit. A változás jele az is, hogy amíg korábban a nagyszabású projektek hatásai csak évek múlva mutatkoztak meg, ma már nincs idő ezt kivárni. Ezért nem engedhető meg csak az utóellenőrzés: legalább fél évente ellenőrizni kell, megfelelő-e az irány, mert könnyen lehet, hogy a technológiai változások menet közben új fókuszt követelnek meg.

A szakemberek közös nevezőre jutottak abban is, hogy ma már központi téma az állandó rugalmasságot, változási és tanulási képességet jelentő agilis szemlélet megismerésének fontossága is.

A programsorozatban Károlyi László a Legrand Magyarország Zrt. vezérigazgatója az általa kidolgozott Crenchmarking© módszertant mutatta be, amely a francia multinacionális vállalat magyarországi leányvállalatánál már a 2008-as globális válság közben is bizonyított azzal, hogy a cég eredményessége a válság ellenére is folyamatosan növekedett.

A Crenchmarking© lényege, hogy az innováció és a versenytársakkal való összehasonlítás, a benchmarking ötvözetével teremti meg a gyors eredményesség lehetőségét, ami még a vállalkozás méretével sincs összefüggésben.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Az Omnibus csak lassított, de nem állt le. 2025 az újratervezés éve volt a fenntarthatósági szabályozásban.

2025 az ESG-szabályozás történetében nem a korábban várt szigorításról,...

Itt az új transzferár-dokumentációs rendelet!

Az átmeneti időszak lehetőséget ad arra, hogy a vállalkozások felmérjék transzferár-folyamataik érettségét, és időben kialakítsák a jövőbeni megfeleléshez szükséges belső adat- és dokumentációs kontrollokat.

Finomhangolják az új KRESZ-szabályokat, segítenek a motorosszakértők is

A motoros parkolás lehetőségét az ÉKM - az elhangzott szakmai szempontok figyelembevételével - felülvizsgálja.

Hegyi Zsolt: nagy lépés a MÁV-flotta megújítása felé

A most elfogadott határozat előkészítése során az Építési és Közlekedési Minisztérium, valamint a MÁV-csoport szakemberei a flotta megerősítésének nem csupán a szakmai, hanem finanszírozásai kérdéseit is tisztázták
Hirdetés

Hírek

Nagy István: A természet egyensúlyának fenntartásáért felelősséggel tartozunk

A vadászati évben 72 800 trófeát bíráltak el. Ezen belül a vadfajok aránya stabilitást mutat. Az őzagancsok 56 százalékkal az elsők, a második helyen pedig a gímszarvasagancsok voltak, 31 százalékkal. 

Segíthetik a nemzeti zöldvagyon megőrzését – Erdészeti Klímaadaptációs Fórum

Az éghajlatváltozás jelentősen hat a termőhelyekre, sebessége százszorosa annak, mint amivel eddig a fafajaink találkoztak, az erdei ökoszisztémák természetes alkalmazkodási képessége nem képes ezt követni, különösen sérülékennyé téve az egyes erdei ökoszisztémákat.

Rágyorsított a Škoda

A Škoda Auto 2025-ben felgyorsította a gyártást, és hat...

NGM: Decemberben 3,5 százalékkal bővült a kiskereskedelmi forgalom

A fogyasztás tavaly mintegy 5 százalékkal bővült, ami közel 2 százalékponttal húzta fel a GDP-t, ezáltal ellensúlyozva a gyenge külső keresletet

Nem módosította alapkamatát a Bank of England

A kilenctagú monetáris tanács minimális többséggel döntött: öten szavaztak a kamattartásra, négy tanácstag 0,25 százalékpontos kamatcsökkentésre voksolt.

Az EKB változatlanul hagyta az irányadó kamatlábakat

az APP- és a PEPP-portfolió egyenletes, kiszámítható ütemben csökken, ahogy az eurórendszer a lejáró értékpapírokból származó tőketörlesztéseket már nem fekteti be újra.

Tőkeemeléssel erősít a SPAR Magyarországon

A SPAR osztrák tulajdonosa 30 milliárd forintos tőkeemeléssel stabilizálja...

Lendületben a kriptokártyás fizetések világszerte: 525%-al nőtt a kriptokártyás költés egy év alatt

A kriptotárcák mindennapi pénzügyi alkalmazásokká válnak – derül ki a Bitget Wallet jelentéséből
Hirdetés

Gazdaság

Rekordadósság a leggazdagabb országokban: új kockázat a globális növekedésre

Évtizedeken át elsősorban a szegényebb és alacsonyabb jövedelmű országokat sújtotta a túlzott államadósság problémája, mára azonban a globális gazdasági stabilitást fenyegető kockázat egyre inkább...

Önálló márka, stratégiai szövetségesekkel: Magyarország két meghatározó Pénztára szintet lépett

Balról Kiss Imre Ervin, a Gondoskodás Egészségpénztár és a Gondoskodás Nyugdíjpénztár Igazgatótanácsának elnöke, Hegedüs Éva, a Gránit Bank elnök-vezérigazgatója, Dr. Fedák István, a CIG...

EBRD: a részvényesek csaknem teljesen lejegyezték a tőkeemelést

Ez az EBRD harmadik részvényesi tőkeemelése a pénzintézet három és fél évtizedes történetében. Az EBRD 77 ország, valamint az Európai Unió és a EIB tulajdona.

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...