Kezdőlap Cégvilág PwC: a hazai cégvezetők háromnegyede nem tervez létszámcsökkentést

PwC: a hazai cégvezetők háromnegyede nem tervez létszámcsökkentést

Illusztráció: Pixabay

A gazdasági kihívások ellenére a magyarországi cégvezetők 78 százaléka nem tervez létszámcsökkentést, 97 százaléka pedig nem csökkenti a dolgozók javadalmazását a következő 12 hónapban – ismertette a PwC Magyarország adótanácsadási üzletágának cégtársa a tanácsadó cég friss felmérését.

Koncz Barbara közölte, a PWC által 12. alkalommal elkészített magyarországi vezérigazgatói felmérésből – amelybe 2022 október és december eleje között 267 cégvezetőt vontak be – az is kiderült, hogy a vállalatok elsősorban a működésük optimalizálására törekszenek.

Példaként említette, hogy a megkérdezettek 61 százaléka jelezte, hogy már csökkentette a működési költségeit, 57 százalékuk növelte a termékeik és szolgáltatásaik árát, 43 százalékuk pedig bővítette termékei és szolgáltatásai kínálatát.

Koncz Barbara szerint a cégvezetők előre menekülnek, ugyanis a válaszadók 58 százalékának a tervei között nem szerepel a beruházások visszafogása.

A következő 12 hónapban a vállalatok növekedési kilátásaira kockázatot jelentő tényezők rangsorában a cégvezetők az energiaválságot, az inflációt és a makrogazdasági volatilitást sorolták az első három helyre.

A geopolitikai konfliktusok állnak a negyedik, a kiberkockázatok az ötödik helyen, míg az egészségügyi kockázatok, a klímaváltozás és a társadalmi egyenlőtlenségek a lista végén találhatók – fogalmazott Koncz Barbara.

Emlékeztett, hogy tavaly ugyanebben a rangsorban az egészségügyi kockázatokat tették az első helyre.

A felmérésben arra is kíváncsiak voltak, a vállalatvezetők mennyire látják jövőállónak a vállalkozásukat. A megkérdezettek 43 százaléka mondta, hogy ha nem hajtanak végre jelentős változásokat a cégen belül, akkor kevesebb mint 10 évig maradnak a piacon.

A vállalatok nyereségességet befolyásoló tényezők közül a válaszadók 62 százaléka a technológiai újításokat (például mesterséges intelligencia), 59 százalékuk a munkaerőhiányt és a szakképzett munkaerő hiányát, 52 százalékuk pedig a szabályozás változását említette. A globális felmérésben a cégvezetők a legnagyobb hangsúlyt a változó ügyféligényekre helyezték, ez a magyarországi kutatásban a negyedik helyen állt.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Az albérletpiac átalakulására számítanak a szakértők a következő hónapokban

A keresleti viszonyok változásával jelentősen átalakulhat az albérletpiac a következő hónapokban.

SZÉP-kártya továbbra is a belföldi turizmus mozgatórugója

A SZÉP-kártya továbbra is a belföldi turizmus mozgatórugója - idén májusban közel 10 százalékkal többet költöttek a SZÉP-kártyákról tavalyhoz képest.

Jelentősen nő a hitelösszeg az Otthon Start Programban

Az Otthon Start Programban az alacsonyabb kamatszintből adódóan 25-33 százalékkal nőhet a felvehető hitelösszeg, ezzel jobban igazodik a megemelkedett ingatlanárakhoz.

Regélő kisvonatokkal ünneplik Jókai Mór születésének 200. évfordulóját

Kilenc városban indulnak Jókai-tematikus városnéző járatok
Hirdetés

Hírek

Jelentősen nő a hitelösszeg az Otthon Start Programban

Az Otthon Start Programban az alacsonyabb kamatszintből adódóan 25-33 százalékkal nőhet a felvehető hitelösszeg, ezzel jobban igazodik a megemelkedett ingatlanárakhoz.

Amit a 3%-os hitelről tudni kell, de nem beszélnek róla

Szeptembertől indul a legfeljebb 3%-os kamatozású lakáshitel, mely legfeljebb...

Augusztus végéig folyósítják az eddig elbírált támogatásokat a Demján Sándor 1+1 Programban

Július végéig 45 milliárd forintot, augusztus végéig pedig az eddig elbírált 105 milliárd forintot folyósítják a Demján Sándor 1+1 Program nyertes vállalkozásai számára.

19,8 százalékkal nőttek globálisan a chipeladások

Globálisan 58,98 milliárd dollár értékben adtak el chipeket májusban, ami 19,8 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. Áprilisához képest a növekedés 3,5 százalék volt.

Történelmi rekordot döntött a magyar tőzsde vezető részvényindexe, a BUX

A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) vezető részvényindexe, a BUX első alkalommal lépte át a 100 000 pontos záróértéket szerdán, ezzel a legnagyobb tőkeértékű és forgalmú hazai részvények árfolyamának változását követő BUX a százszorosára nőtt 1991-es 1000 pontos indulási értékéről.

A tervezettnél korábban indítja újra a Budapest és Tel-Aviv közötti járatait a Wizz Air

A Wizz Air a tervezettnél korábban, szeptember 15. helyett augusztus 8-tól indítja újra a Budapest és Tel-Aviv közötti járatait – közölte a légitársaság.

Vállalkozások hozzájutnak a Demján Sándor 1+1 Program forrásaihoz

Már több mint 1300 vállalkozás kapott támogató döntést a Demján Sándor 1+1 Program keretében, a jóváhagyott 105 milliárd forint vissza nem térítendő támogatásból 10 milliárd forintot már megkaptak a cégek, a teljes keret kifizetése augusztus végéig befejeződik.

Alig változott szerda reggelre a forint árfolyama

Lényegében nem változott szerda reggelre a forint árfolyama az előző esti jegyzéséhez képest a főbb devizákkal szemben a nemzetközi devizakereskedelemben.
Hirdetés

Gazdaság

Még Angliában is jól pörgött a Raiffeisen Bank zöld kötvénye

Több mint 3,6-szoros túljegyzést regisztrált zöld kötvényére a Raiffeisen Bank Zrt., melyet 300 millió euró összegben bocsátott ki, megerősítve ezzel a fenntartható finanszírozás iránti...

Elfogadta az Országgyűlés az új adószabályokat: változások nem csak 2026-ra, de már az idei évre is!

A magyar gazdaság szereplői és a lakosság számára is jelentős változásokat hoz a napokban kihirdetett, új adócsomag.

Itt a kormány új készpénzes szabálya

A Magyar Közlönyben megjelentek a a részletszabályok arról, hogy hogyan kell a vállalkozásoknak készpénzhasználatot biztosítani.,

Többlettel zárt a központi költségvetés májusban

Májusban többlettel zárt a központi költségvetés: ebben a hónapban 213,5 milliárd forint összegű MVM osztalék-befizetés érkezett a költségvetésbe.