Kezdőlap Pénzvilág Románia. Növelte piaci részesedését az OTP
No menu items!

Románia. Növelte piaci részesedését az OTP

Az OTP Bank romániai leányvállalata elérte a 4 százalékos részesedést a román bankpiacon. Ezzel jó irányba halad afelé, hogy teljesítse a célul kitűzött 5 százalékos részesedés megszerzését – jelentette ki az OTP Bank Románia vezérigazgatója.

Fatér Gyula elmondta: a két éve elindított, Apollo névre keresztelt organikus növekedési programjuknak megfelelően továbbra is a fejlesztésekre összpontosítanak. Nem az az elsődleges céljuk, hogy magas nyereségük legyen, hanem minél több ügyfelet akarnak elérni. Az OTP e program keretében azt tűzte ki célul, hogy öt év alatt, 2024 végére 2,5 százalékról 5 százalékra növeli piaci részesedését.

Közölte, hogy az idén 16 százalékkal sikerült növelniük a hitelportfóliójukat, ezen belül jól teljesítettek a jelzáloghitelek és a vállalkozói hitelek.

Fatér Gyula

A vezérigazgató megállapította, hogy a román gazdaság eddig jól reagált a járványhelyzet okozta kihívásokra, a vállalkozók továbbra is optimisták, mernek beruházni, és nem nőtt a rosszul teljesítő hitelek aránya. A vezérigazgató szerint a tulajdonosok által idén eszközölt 250 millió lejes alaptőkeemelés is azt mutatja, hogy az OTP Banknak hosszú távú tervei vannak Romániában.

Elmondta, hogy komoly létszámbővítést hajtottak végre a koronavírus-járvány ideje alatt, miközben a román bankszektorban foglalkoztattok száma pár százzal csökkent ebben az időszakban. Tavaly az OTP a második bank volt Romániában, amely a legtöbb új munkatársat alkalmazta. A pandémia idején az OTP 300-zal növelte munkatársai számát, így jelenleg 1700 alkalmazottja van.

Az OTP romániai fejlesztési terveiről elmondta: továbbra is bővítik, megújítják a fiókhálózatukat. Kiemelte, hogy Temesváron új bankfiókot nyitottak, emellett megújultak és kibővültek a kolozsvári, a székelyudvarhelyi és a sepsiszentgyörgyi fiókok. Ezzel párhuzamosan új digitális szolgáltatásokat vezettek be, ezek közül megemlítette, hogy az ügyfelek otthonról digitálisan nyithatnak folyószámlát, de személyi hitelt is igényelhetnek, és most már az érintés nélküli készpénzfelvétel is lehetséges a bankautomatáik többségénél.

Kiemelte: az OTP-nek továbbra is kiemelt célja, hogy teljes körű ügyfélszolgálatátást biztosítson magyar nyelven is a magyarok által jelentős arányban lakott erdélyi régiókban.

Az elmúlt időszakban ebben jelentős előrelépést tettek, Sepsiszentgyörgyön egy külön csapatot alakítottak ki, amely magas színvonalon tud magyar nyelven telefonos ügyfélszolgáltatást biztosítani.

A román gazdaság kilátásairól elmondta, hogy az idén 7 százalék körüli román GDP-bővülésre lehet számítani, 2022-ben 3,5-3,7 százalékos növekedés valószínű. Az MTI kérdésére elmondta, hogy az infláció és a kamatok világszinten sokáig túl alacsony szinten voltak, most egy korrekció történik, de arra számítanak, hogy jövő évben stabilizálódik a fogyasztói áremelkedés, így a várható román alapkamat-emelési ciklus nem veti vissza a hitelezést, és a jövő évben is tudják tartani hitelportfóliójuk kétszámjegyű bővülését.

Hirdetés

Zöld Stratégia 2026: a fenntartható értékteremtés példái. Nemzetközi konferencia december 9.
Egyre több vállalkozás ismeri fel, hogy a zöld átállás nem elsősorban kötelezettség, hanem kézzelfogható előny: alacsonyabb energia- és működési költségek, stabilabb finanszírozás, erősebb márka és kiszámíthatóbb beszállítói pozíció.
A versenyképesség ma már részben azon múlik, ki mennyire ügyesen építi fel saját fenntarthatósági rendszerét.

További információért kattintson ide.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Nagy István: a mezőgazdaság teljes kibocsátási értéke és jövedelmezősége is bővült

Felidézte, az állatbetegségek közül a ragadós száj- és körömfájás 50 év után jelent meg Magyarországon. További nehézséget okozott az afrikai sertéspestis, a kéknyelv, a kiskérődzők pestise vagy a madárinfluenza vírusa is - tette hozzá.

A hazai fenyőfa a menő

A vásárlók háromnegyede idén is hazai termelők termékeit díszítheti fel otthonában -

Az Essity elnyerte az EcoVadis Platinum 2025 minősítést

Az Essity megkapta az EcoVadis Platinum 2025 minősítést, így ismét a világ vállalatainak legfelső 1%-ában szerepel a CSR-teljesítmény alapján.

Határon átnyúló projekt erősíti a Fertő gyep és nádas kezelését

A most induló GRACE INTERREG projekt és a GRASSLAND-HU LIFE projekt stratégiaalkotása kölcsönösen támogatja majd egymást.
Hirdetés

Hírek

Nagy István: a mezőgazdaság teljes kibocsátási értéke és jövedelmezősége is bővült

Felidézte, az állatbetegségek közül a ragadós száj- és körömfájás 50 év után jelent meg Magyarországon. További nehézséget okozott az afrikai sertéspestis, a kéknyelv, a kiskérődzők pestise vagy a madárinfluenza vírusa is - tette hozzá.

A hazai fenyőfa a menő

A vásárlók háromnegyede idén is hazai termelők termékeit díszítheti fel otthonában -

Az Essity elnyerte az EcoVadis Platinum 2025 minősítést

Az Essity megkapta az EcoVadis Platinum 2025 minősítést, így ismét a világ vállalatainak legfelső 1%-ában szerepel a CSR-teljesítmény alapján.

Határon átnyúló projekt erősíti a Fertő gyep és nádas kezelését

A most induló GRACE INTERREG projekt és a GRASSLAND-HU LIFE projekt stratégiaalkotása kölcsönösen támogatja majd egymást.

NGM: a Fitch Ratings továbbra is befektetésre ajánlja Magyarországot

A globális kihívások ellenére a nyugati és a keleti befektetők egyaránt megbízható partnerként és találkozási pontként tekintenek hazánkra.

Bécs Európa digitális jövőjét építi

A SEMIC 2025 konferencián Koppenhágában a város nyerte el az Európai Bizottság Public Sector Tech Watch Best Cases Awardját, ahol olyan megoldásokat díjaznak, amik közszolgáltatások javítása és a belső folyamatok fejlesztése által megkönnyítik az adott város polgárai számára az ügyintézést.

Idén két budapesti kerületben és Miskolcon lehetett eladni a leggyorsabban ingatlant

A Duna House adatai szerint idén Budapesten a IX. és X. kerületben keltek el a leggyorsabban a lakások, 55 illetve 63 nap alatt, míg a vidéki nagyvárosok közül Miskolcon volt a leggyorsabb az értékesítés, 86 napos átlagos értékesítési idővel.

6,2 százalékkal bővült a mezőgazdaság teljes kibocsátási értéke idén

2025-ben a mezőgazdaság kibocsátása 4,4 ezer milliárd forint felett alakult, ez 6,2 százalékkal több az egy évvel korábbinál. A bővüléshez a teljes termelési árszínvonal 10 százalékos, továbbá az állattenyésztés volumenének 2,5 százalékos emelkedése járult hozzá.
Hirdetés

Gazdaság

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás

Óvatosan fektetnek be a magyarok, a pénzügyi műveltség és a digitális bizalom erősítésre szorul

Az XTB egy nemzetközi befektetési applikáció, amelynek világszerte több mint 2 millió felhasználója van. A befektetési szolgáltató XTB csoport több mint 1300 munkavállalót foglalkoztat.