Várhatóan két héten belül megjelennek a Modern falu program első pályázatai, és májusig az összeset kiírják - nyilatkozta a Világgazdaságnak Schmidt Jenő, a Települési Önkormányzatok Országos Szövetségének elnöke.
Precíziós gazdaság nélkül nem lesz megújuló magyar mezőgazdaság, az agrárdigitalizáció elősegíti a stabilitást és a kiszámíthatóságot az élelmiszertermelésben, növeli a hatékonyságot és a versenyképességet, illetve magasabb jövedelemszintet tesz elérhetővé - mondta Nagy István agrárminiszter kedden a PREGA konferencia és kiállítás megnyitóján.
Az Agrárminisztérium 240 millió forintos keretösszeggel hirdeti meg idén a szőlőültetvények kártevői elleni pályázatot, a támogatás igénylése egyszerűsödik tavalyhoz képest.
Tavaly a mezőgazdasági termelői árak 2,7 százalékkal, a ráfordítási árak pedig 4,8 százalékkal voltak magasabbak az egy évvel korábbinál. 2018-ban a növényi termékek ára 5,8 százalékkal emelkedett, az élő állatok és állati termékeké viszont 2,2 százalékkal mérséklődött.
A víz másodlagos, a szennyvíz tisztított formájú felhasználását szabályozza az EU. Erről döntött a közösség parlamentje, mert mint megállapították egyre nagyobb nyomás nehezedik az európai vízkészletre.
Nyolcszor olyan gyors a rovarfajok kihalása, mint az emlősöké, madaraké vagy a hüllőké: a rovarfajok 40 százaléka kihalhat a következő évtizedekben, a fajok egyharmada veszélyeztetett kategóriába tartozik - írta a BBC hírportálja.
A magántulajdont tiszteletben tartó törvény, és szabályozás születik a közeljövőben az osztatlan közös tulajdon, az elaprózott birtokrendszer megszüntetése érdekében. Értékesítés esetén az elérhetetlen tulajdonosok vagy örökösök esetén elkülönített számlára kerülne a vételár. Meg kell húzni ugyanakkor a mérethatárt, ami alá örökléssel már nem mehet egy birtokméret - mondta az agrárminiszter. A több mint 4 millió embert érintő törvényjavaslatot hamarosan tárgyalja a parlament.
Magas szinten képviseltette magát a kormányzat az idei FeHoVa kiállítás megnyitóján. Egymást érték a a jövőről szóló bejelentések a fegyver-, horgász- és vadászkiállításon. Beruházási ígéretek is elhangoztak, miniszterelnök-helyettes, miniszter és kormánybiztos mondott beszédet. Az ünnepélyesen megnyitón Semjén Zsolt a fegyvertörvény megújításáról is beszélt.
A közös agrárpolitika jövőjéről tanácskoztak a visegrádi országok (V4) agrárkamaráinak 71. veszprémi ülésén, a kétnapos egyeztetésen napirendre került a biokomponensek üzemanyagon belüli arányának növelése is.
Győrffy...
Az eddig napvilágot látott hírek szerint azért drága, és lesz is emeltebb a burgonya ára, mert elvitte a szárazság. Csakhogy munkatársunk más összefüggést is talált. Fehér István írása.
A belföldi termesztésű vetőmaghiány veszélyére figyelmeztet a tavaszi árpánál és a zabnál a Vetőmag Szövetség Szakmaközi Szervezet és Terméktanács a csökkenő termőterület és a gyenge átlagtermés miatt.
Az AGROmashEXPO-n idén is "Precíziós Szárítás - Arany Plakett" díjat vehetett át 15 szárító tulajdonos a Videokontroll mérési adataira épülő magasabb szintű kontrollált szárítási folyamat megvalósításáért. Speiser Ferenc, az RS Kereskedelmi és Szolgáltató Bt. tulajdonosa egyben bejelentette: a téma fontosságát jelzi, hogy Dr. Feldman Zsolt az Agrárminisztérium agrárgazdaságért felelős államtitkára elvállalta a díj fővédnöki tisztét.
A haltenyésztés új kihívásaihoz az Európai Uniónak és Magyarországnak is alkalmazkodnia kell. A gazdasági haszon mellett jelentős ökológiai előnyökkel is járna a magyarországi haltenyésztés fejlesztése, amely az OTP Agrár szakértői szerint csak a legkorszerűbb technológiákkal, intenzív üzemi termeléssel és képzett szakemberekkel lehetséges.
A szakmai zsűri Ledó Ferencnek, a FruitVeb, Zöldség-gyümölcs Szakmaközi Szervezet elnökének ítélte a 2018-as Az év agrárembere díjat, Bálint György kertészmérnök és Vancsura József, a gabonatermesztők szövetségének (GOSZ) tiszteletbeli elnöke életműdíjat kapott.
Csaknem 8 ezer katás vállalkozót érinthet a kataalanyiság megszűnése, mivel nettó 100 ezer forintot elérő adótartozásuk van, az érintetteknek a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) a napokban figyelmeztető levelet küld.
A modern napelemes rendszerek telepítését ösztönző pályázaton az elutalt összegek meghaladták a 60 milliárd forintot. Több mint 21 ezer család összesen mintegy 86 milliárd, egyenként több mint 4 millió forintos támogatással csökkentheti áramszámláit saját eszközzel zöldenergiát termelve és tárolva
A családok gondtalan pihenését a kormány a SZÉP-kártyán keresztül kiemelten támogatja, amely októberben a belföldi turizmus egyik legfontosabb hajtóereje volt: a kártyabirtokosok összesen 36,3 milliárd forintot használtak fel kártyáikról, ami több mint 14 százalékos növekedést jelent tavalyhoz képest - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM).
Az iparcikkek ára ugyanakkor nem változott érdemben, az élelmiszerárak pedig az elmúlt hónapok során még csökkentek is, a beérkező inflációs adat pedig összhangban alakult a szeptemberi Inflációs jelentés előrejelzésének alappályájával - írták.
Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.
Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a honlap felhasználói élmény fokozásának érdekében sütiket alkalmazunk. A honlapunk használatával ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.ElfogadomNem fogadom elAdatvédelmi irányelvek