Augusztus közepén, végén, vagy szeptember elején a malomipar biztosan árakat fog emelni. Úgy gondolom, hogy egy 10-15 százalékos áremelés valószínűleg szükséges lesz ahhoz, hogy a malomipar rentabilitása megmaradjon.
az erdők számos funkcióval rendelkeznek, így nagy szerepe van a rekreációban is. Hazánkban az erdők turisztikai, idegenforgalmi és az egészséges sportolási szerepe is egyre inkább növekszik.
Ezentúl bírsággal sújtható a késedelmes fizetés, valamint lehetővé válik annak a szereplőnek a foglalkozástól való eltiltása is, aki a termelőknek nem fizeti meg a termék árát.
A miniszter kitért arra is, hogy tavasszal került sor az uniós szabályok által lehetővé váló úgynevezett bázisfrissítésre. Kiosztották ugyanis a 2018-as éven alapuló történelmi bázisjogosultságokat.
Az Agrárminisztérium fenntartásában működő iskolákban több mint 17 ezer diák tanul, a jövő agrár, élelmiszeripari, környezetvédelmi, vízügyi szakemberei és erdészei.
A kedden átadott 4,2 kilométer hosszú út jelentős segítséget nyújt a területen gazdálkodók, termelők számára területeik megközelítésében, mindezeken túl pedig közvetlen kapcsolatot teremt Jászfelsőszentgyörgy és a 32-es számú főút között.
A hazai mezőgazdaság 2010 óta látványos fejlődésen ment keresztül, ennek ékes bizonyítékai a Kiskun Expon kiállító vállalkozások, melyek megmutatják a magyar vidék erejét és versenyképességét
Kihívásokból van elég a szőlő- és borágazatban, de a magyar kormány – ahogy eddig, úgy a jövőben is – a termelők és a borászok mellett áll. Partnerként segíti a változásokhoz való alkalmazkodást.
Közvetlen és nemzeti támogatásokkal, állatjóléti támogatásokkal, átmeneti támogatásokkal, valamint a vidékfejlesztési programokból származó támogatásokkal segítjük a baromfiágazatot.
Teremtett világunk megőrzése közös kötelességünk, a természet rendjét pedig nem lehet megbontani, éppen ezért hárul kiemelkedően fontos szerep a felelős és tudatos vadgazdálkodásra.
A szóban forgó dízelautók egyre magasabb hőmérsékleten jelentősen csökkentik a tisztítórendszer hatékonyságát, ami jelentősen megnövekedett nitrogén-oxid-kibocsátáshoz vezet.
A Közös Agrárpolitika Stratégiai Terv agrártámogatási időszakában, a 80 százalékos hazai társfinanszírozásnak köszönhetően, összesen 5650 milliárd forint áll a gazdák rendelkezésére.
Növekvő forgalom mellett emelkedett a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe a héten, pénteken a BUX 122 311,20 ponton, történelmi csúcson zárt, 4,98 százalékkal magasabban, mint egy héttel korábban.
Az Eurostat szerint 2025 harmadik negyedévére a hazai ingatlanárak 275%-kal, vagyis közel a négyszeresükre emelkedtek 2015-höz képest, ami az EU-ban a legmagasabb érték.
Növekvő forgalom mellett emelkedett a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe a héten, pénteken a BUX 122 311,20 ponton, történelmi csúcson zárt, 4,98 százalékkal magasabban, mint egy héttel korábban.
Az Eurostat szerint 2025 harmadik negyedévére a hazai ingatlanárak 275%-kal, vagyis közel a négyszeresükre emelkedtek 2015-höz képest, ami az EU-ban a legmagasabb érték.
A feltárt jogsértések miatt az MNB megtiltotta a kibocsátónak a piaci manipulációról szóló rendelkezések ismételt megsértését és 30 millió forint piacfelügyeleti bírsággal sújtotta.
A NAV szerint jelentős előrelépés az is, hogy az új felületen a vállalkozó képviselője, meghatalmazottja teljeskörűen intézheti a vállalkozással kapcsolatos ügyeket, bejelentéseket.
A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...
Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.
Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a honlap felhasználói élmény fokozásának érdekében sütiket alkalmazunk. A honlapunk használatával ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.ElfogadomNem fogadom elAdatvédelmi irányelvek