Az Európai Unió mesterséges intelligenciával (Artifical Intelligence, AI) összefüggő kutatási és innovációs pályázatát hét pályázó közül az AI4EU konzorcium nyerte el, amelynek tagja a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem és az Eötvös Loránd Tudományegyetem is
A nyári szezonális élelmiszerlánc-ellenőrzés során, július 1. és augusztus 20. között a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal 303 esetben összesen több mint 25 millió forint bírságot szabott ki.
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal az október végéig kiküldött kivonatokkal mintegy félmillió adózót értesít arról, hogy az elmúlt évről adó-, illetve vámtartozása vagy túlfizetése van.
A biztosítók 2018 első fél évében 40,076 milliárd forint adózott eredményt értek el 520,2 milliárd forint díjbevétel mellett. A nyereség 24,7 százalékkal, a díjbevétel 7 százalékkal haladja meg a tavalyi első fél évit.
Újabb ipari parkjának infrastruktúráját fejlesztette Kaposvár, amelynek önkormányzata 216 millió forintot költött a Közép-északnyugati iparterület útjaira és közműveire a közelmúltban.
Újra pályázhatnak havi 40 ezer forintos ösztöndíjra azok, akik egészségügyi szakképzést adó középfokú intézmények nappali tagozatán tanulnak és tanulmányi átlaguk legalább 3,01.
Több mint egy tonna ismeretlen eredetű zöldséget és gyümölcsöt találtak az adóhivatal munkatársai egy próbavásárlást követően egy tehergépjárműben Makón.
Negyvenhat sikeres, összesen több mint 2 milliárd euró értékű befektetési tárgyalást folytatott le 2018 első fél évében a Nemzeti Befektetési Ügynökség
Özönvíz árasztotta el a keddre virradóra lezúduló eső, több utca is járhatatlan Keszthelyen. A város térségében néhány óra alatt egyhavi csapadék hullott le.
A jelek szerint s Magyar Nemzeti Bank is 'nyomást akar gyakorolni ' a döntéshozókra. Javaslatokat, dolgoz ki az 'emberi erőforrás' állapotának javítására - jelentette be a jegybank.
Összedőlt egy melléképület egy része a Pest megyei Felsőpakonyban keddre virradó éjszaka, s a romok között egy kisgyermeket talált a katasztrófavédelem kutyás keresőszolgálata.
Jelentősen, 45 százalékkal 12 931 darabra emelkedett augusztusban a forgalomba helyezett új autók száma az egy évvel korábbihoz képest Magyarországon - derül ki a...
A szlovén Gorenje új kínai tulajdonosa, a Hisense Electric háztartásigép-gyártó vállalat új gyár létrehozását, és évente egymillió tévékészülék gyártását tervezi, amely több száz új munkahelyet is jelent.
A Spar tovább bővíti franchise hálózatát, amelyhez az elmúlt egy évben 25 eladóhely csatlakozott. A társaság hétfői közleménye szerint az üzletághoz tartozó boltok mintegy 1500 embernek adnak munkát, éves forgalmuk pedig 36 milliárd forint.
Az NKM Földgázszolgáltató Zrt. vezérigazgatói posztját Bally Attila tölti be szeptembertől, és továbbra is ellátja az NKM Áramszolgáltató Zrt. vezérigazgatói feladatait.
Április végén az Osztrák Szövetségi Vasutak (ÖBB) a kényelem és minőség jegyében megkezdte legismertebb nagysebességű vonatainak, a Railjeteknek átfogó modernizálását.
A most átadott eszközök – köztük egy modern mezőgazdasági vontató, egy kisbusz, valamint a pék- és cukrász tanműhely – jelentős mértékben hozzájárulnak az intézmény gyakorlatorientált képzésének megerősítéséhez
Az Építési és Közlekedési Minisztérium (ÉKM) lehetőséget fog adni mindenkinek arra, hogy megismerje az új KRESZ elkészült koncepcióját, véleményt mondjon róla, és javaslataival hozzájáruljon a közúti közlekedési szabályok kialakításához.
Április végén az Osztrák Szövetségi Vasutak (ÖBB) a kényelem és minőség jegyében megkezdte legismertebb nagysebességű vonatainak, a Railjeteknek átfogó modernizálását.
Az Építési és Közlekedési Minisztérium (ÉKM) lehetőséget fog adni mindenkinek arra, hogy megismerje az új KRESZ elkészült koncepcióját, véleményt mondjon róla, és javaslataival hozzájáruljon a közúti közlekedési szabályok kialakításához.
Nem csökkent a lakosság hiteléhsége: személyi kölcsönből még soha nem fogyott annyi, mint márciusban, a lakáshitelek volumene a három évvel ezelőtti rekord felé közelít.
Az OTP Bank az első negyedévben a várakozások átlagát meghaladva 188,576 milliárd forint konszolidált korrigált adózás utáni eredményt ért el, 21 százalékkal alacsonyabbat az előző év azonos időszakánál
Bécsben egy új, "WiG City Challenge" néven futó, interaktív városi felfedezőprogram indult, amely egy applikáció segítségével vezeti át a fiatalokat a város különleges helyszínein.
Az Online Számla rendszerbe jelentett számlaadatok pontosságának javítása érdekében újabb szigorítás várható a Nemzeti Adó- és Vámhivatal részéről a figyelmeztető- (WARNING) és hibaüzenetek (ERROR) kapcsán,
Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a honlap felhasználói élmény fokozásának érdekében sütiket alkalmazunk. A honlapunk használatával ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.ElfogadomNem fogadom elAdatvédelmi irányelvek