Miközben az autóipart és az autókereskedelmet egyaránt megrázta a dízelbotrány, a fogyasztókat is bizonytalanságba kergette az, hogy a káros anyag kibocsátás miatt már több német nagyváros belvárosából is kitilthatják a dízeles autókat.
A több mint ezer főt foglalkoztató békéscsabai cég a közelmúltban 5,7 milliárd forintos beruházással, két gyártócsarnokot adott át. Békéscsabán egy 4000 négyzetméteres, Szeghalmon pedig egy 3500 négyzetméteres üzem létesült.
A hazai KKV-ék jórészénél nemcsak a minőségi munkaerő, hanem a profi menedzsment hiánya is jelentős gondot okoz – derült ki a Budapest Bank üzleti rendezvényén.
A vadászati évben 72 800 trófeát bíráltak el. Ezen belül a vadfajok aránya stabilitást mutat. Az őzagancsok 56 százalékkal az elsők, a második helyen pedig a gímszarvasagancsok voltak, 31 százalékkal.
Az éghajlatváltozás jelentősen hat a termőhelyekre, sebessége százszorosa annak, mint amivel eddig a fafajaink találkoztak, az erdei ökoszisztémák természetes alkalmazkodási képessége nem képes ezt követni, különösen sérülékennyé téve az egyes erdei ökoszisztémákat.
Az elmúlt napok egyik leglátványosabb piaci mozgását nem kamatemelés, nem geopolitikai konfliktus, hanem egy mesterségesintelligencia-fejlesztés indította el. Egy új MI-eszköz megjelenése elég volt ahhoz,...
Évtizedeken át elsősorban a szegényebb és alacsonyabb jövedelmű országokat sújtotta a túlzott államadósság problémája, mára azonban a globális gazdasági stabilitást fenyegető kockázat egyre inkább...
Balról Kiss Imre Ervin, a Gondoskodás Egészségpénztár és a Gondoskodás Nyugdíjpénztár Igazgatótanácsának elnöke, Hegedüs Éva, a Gránit Bank elnök-vezérigazgatója, Dr. Fedák István, a CIG...
Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a honlap felhasználói élmény fokozásának érdekében sütiket alkalmazunk. A honlapunk használatával ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.ElfogadomNem fogadom elAdatvédelmi irányelvek