Hirdetés
Kezdőlap Közlekedés

Közlekedés

Mondjon véleményt az új KRESZ-ről

Az Építési és Közlekedési Minisztérium (ÉKM) lehetőséget fog adni mindenkinek arra, hogy megismerje az új KRESZ elkészült koncepcióját, véleményt mondjon róla, és javaslataival hozzájáruljon a közúti közlekedési szabályok kialakításához.

Újabb járatokra terjesztik ki a hétköznap esti időszakra érvényes elsőajtós felszállási rendet

Hétfőtől újabb járatokra terjeszti ki a hétköznap esti időszakra érvényes elsőajtós felszállási rendet a Budapesti Közlekedési Központ (BKK).

A városi közlekedés jövője a WEMOVE Mobilitási Parkban

Megnyitott Budapest első integrált közlekedési kiállítási és képzési tere, a WEMOVE a városi mobilitás jövőjét mutatja be a Jövő Mobilitása Szövetség, a Magyar Autóklub és a Westend együttműködésében

Zebrák a falvakban

Kihirdeti kedden a kormány az utcák és járdák felújítására szóló pályázatát a falusi önkormányzatok számára.

újabb negyedéves csúcs a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren

A magyar légiközlekedés erősödése továbbra is hozzájárul gazdaságunk növekedéséhez - mutatott rá közösségi oldalán szerdán megjelent bejegyzésében Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter.

Drótszamárra fel! Segíti a MÁV-csoport a kerékpáros turizmust

Széleskörű kerékpárszállítási lehetőségekkel és megújult kerékpáros aloldalával segíti a MÁV-csoport a kerékpáros turizmus népszerűsítését

BKK: folyamatosan jönnek az új CAF-villamosok Budapestre

Tavaly október óta folyamatosan érkeznek annak a korábban megrendelt és gyártás alatt álló 51 darabos flottának a példányai, amelynek köszönhetően 2026 végére a jelenlegi 30-ról 40 százalékra növekedhet az alacsony padlós villamosok aránya a fővárosban.

Megérkezett a Universal Air légitársaság első járata Máltáról Debrecenbe

A máltai Universal Air március 30-tól heti két retúrjáratot indít a Debrecen–Lipcse, Debrecen-Málta útvonalakon, közvetlen összeköttetést teremtve a városok között.

Tavaszi üzemmódba váltanak Észak-Magyarország erdei vasútjai

A lassan-lassan rügyeiket bontó fák és bokrok mellett a tavasz egyértelmű jeleként március végétől ismét útjukra indulnak a vonatok hazánk erdei vasútjain is.

Idén is elindul a Székely Gyors és a Csíksomlyó Expressz a csíksomlyói pünkösdi búcsúba

Idén is elindul a Székely Gyors és a Csíksomlyó Expressz a csíksomlyói pünkösdi búcsúba a Kárpáteurópa Utazási Iroda és a MÁV Személyszállítási Zrt. szervezésében.

Bécs még biztonságosabbá teszi a közlekedést

A közlekedés biztonsága és a magas szintű szolgáltatás kiemelten fontos Bécs számára, ezért vezették be 2017-ben a biztonsági szolgálatot.

A Wizz Air-en már semmit nem ér a papírpénz és az apró

Az utasok problémamentes és gyors fizetési megoldások közül választhatnak a fedélzeti termék vásárlása esetén

GySEV-ben mától nem másodlagos a magyar érdek

A magyar állam jogszerűen és immár hivatalosan is 75 százalékot meghaladó mértékű részvényes a GySEV-ben, a nyilvános és közhiteles nyilvántartásokból is lekövethető módon minősített többségű irányító tulajdonosa a vasúttársaságnak - közölte az Építési és Közlekedési Minisztérium kedden az MTI-vel.

Felújított és új jegy- és bérletautomaták a fővárosban

Felújított és új jegy- és bérletautomaták érkezhetnek Budapestre, az automatákat pedig további öt évig a Senso-Media Zrt. üzemelteti

Minden, amit az utasoknak tudniuk kell: A Ryanair 2025-ös szabályváltozása

A papírmentes beszállástól a poggyászkorlátozásig - Készüljön fel az új utazási szabályokra! A Ryanairrel való repülés 2025-ben megváltozik: az új irányelvek hatással lesznek az utasok...

Rekordbüntetést szabott ki tavaly a Közlekedési Hatóság

Rekord összegű, mintegy 4,5 milliárd forint bírságot szabott ki tavaly a közúti teher- és személyszállító járművek ellenőrzésekor a Közlekedési Hatóság.

Bécs új példát mutat a kerékpáros infrastruktúra fejlesztésében

Ezekkel a fejlesztésekkel a város egy olyan közlekedési rendszert hozott létre, amely minden korosztály és társadalmi csoport számára biztonságos és könnyen használható.

BKK és BRFK: Több mint kétszáz közös ellenőrzés

A 21 célzott buszsávellenőrzés során a rendőrök a buszsáv szabálytalan használata miatt 386 esetben szabtak ki helyszíni bírságot összesen 5,2 millió forint értékben és öt feljelentés született, míg egyéb szabálytalanságok miatt további 117 esetben szabtak ki bírságot, 15 embert pedig előállítottak.

EU – 36 ezer ingyenes InterRail-bérletetből 787 a magyar fiataloké

Ebben a pályázati körben azon 18 éves fiatalok pályázhattak, akik 2005. július 1. és 2006. június 30. között születtek.

Megújul a MÁV vállalat vezetése

Az új, integrált személyszállító közszolgáltató vállalat, a MÁV Személyszállítási Zrt. vezérigazgatója Kormányos László lesz.
Hirdetés

Friss

Megállapodást irt alá az Unicredit és az Európai Beruházási Alap az uniós InvestEU-garanciakeret megemeléséről

A felek a megállapodást a Financial Times bécsi CEE Forumán, a régió egyik legjelentősebb pénzügyi-gazdasági eseményén jelentették be.

Az adóhatóság a kriptoeszköz-szolgáltatók új adatszolgáltatási kötelezettségeire figyelmeztet

A NAV-hoz 15 napon belül kell bejelenteni azt is, ha a regisztráció során megadott adatok megváltoznak.

Egyhangúlag döntött az alapkamat tartásáról az MNB Monetáris Tanácsa decemberben

a 2026 eleji vállalati átárazások alakulása bizonytalanságot jelent az inflációs kilátásokra. Emellett a devizapiaci stabilitás fennmaradása továbbra is kulcsfontosságú az árstabilitás elérése szempontjából.

Újabb 500 helyszínen folytatódik az Iskolában az Erdő Program

Töretlen az Iskolában az Erdő Program népszerűsége, melynek során köznevelési intézmények pályázhattak a 6-14 éves diákok számára erdei iskolai tematikus foglalkozások lebonyolítására.
Hirdetés

Hírek

Egyhangúlag döntött az alapkamat tartásáról az MNB Monetáris Tanácsa decemberben

a 2026 eleji vállalati átárazások alakulása bizonytalanságot jelent az inflációs kilátásokra. Emellett a devizapiaci stabilitás fennmaradása továbbra is kulcsfontosságú az árstabilitás elérése szempontjából.

Újabb 500 helyszínen folytatódik az Iskolában az Erdő Program

Töretlen az Iskolában az Erdő Program népszerűsége, melynek során köznevelési intézmények pályázhattak a 6-14 éves diákok számára erdei iskolai tematikus foglalkozások lebonyolítására.

Gyorsan terjeszkedik a magyar autópiacon a kínai Omoda&Jaecoo

A két ikermárka magyarországi debütálása azt mutatja, hogy a magyar piac nyitott a progresszív, innovációvezérelt és karakteres autómárkákra

A Grönland dilemma: nemzetközi jog kontra geopolitika

Folyik a kötélhúzás Grönland körül. A gazdasági érdekek és...

Szolidárisak a Fed elnökével a világ befolyásos jegybankjainak vezetői

A jegybanki vezetők közös közleménye szerint Jerome Powell becsülettel, feladatára összpontosítva, a közérdek szolgálata melletti rendíthetetlen elkötelezettséggel végzi tevékenységét.

MKIK: eredményes évet zárt a kamara 2025-ben

A 3 százalékos kamatozású Széchenyi Kártya Programra több mint 14 ezer vállalkozás jelentkezett, eddig mintegy 130 milliárd forintnyi forrásra szerződtek le az érintett kis- és középvállalkozások (kkv).

Duna House: 2025-ben a lakáscélú jelzáloghitelek volumene megközelítette a 2000 milliárd forintot

A hitelpiac bővülését így nem egyetlen kiugró tényező, hanem egy fokozatos alkalmazkodási folyamat eredményezte.

KSH: decemberben 3,3 százalékkal, 2025-ben átlagosan 4,4 százalékkal nőttek az árak

Egy hónap alatt, 2025. novemberhez viszonyítva a fogyasztói árak átlagosan 0,1 százalékkal nőttek.
Hirdetés

Gazdaság

Az adóhatóság a kriptoeszköz-szolgáltatók új adatszolgáltatási kötelezettségeire figyelmeztet

A NAV-hoz 15 napon belül kell bejelenteni azt is, ha a regisztráció során megadott adatok megváltoznak.

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.