Júniusban az euróövezetben a vártnál nagyobb mértékben romlott a gazdasági hangulatindex, míg a fogyasztói hangulat az egy hete közölt előzetes adatokkal összhangban némileg javult - derült ki az Európai Bizottság Gazdasági és Pénzügyi Főigazgatóságának (DG ECFIN) felméréséből.
A brit királyi család hivatalos kiadásai tavaly 5 százalékkal, 107,5 millió fontra emelkedtek, míg az adófizetők által nyújtott támogatás 86,3 millió font maradt - derült ki a Royal Household éves beszámolójából.
Júniusban a vártnál nagyobb mértékben, héthavi mélypontra romlott az üzleti hangulat Németországban a müncheni egyetem ifo gazdaságkutató intézetének kimutatása alapján.
Az uniós tagállamok kormányait tömörítő Tanács hivatalosan is elfogadta az Oroszország elleni legújabb, immáron tizenegyedik szankciócsomagot, amelynek többek között az a célja, hogy megakadályozza a Moszkva ellen korábban bevezetett szankciók végrehajtásának megkerülését - közölte a testület.
A Brexit nem volt sikeres - derül ki egy, a támogatók körében végzett felmérésből. Ennek ellenére a többség úgy véli, hogy az EU-ból való kilépés még kifizetődő lesz.
Módosításokat fogadott el csütörtök éjjel az ellenzéki többségű lengyel szenátus a 14. havi nyugdíj állandóvá tételéről szóló törvényhez, a jogszabály most újból az alsóház (szejm) elé kerül, ahol július elején várható a végső jóváhagyása.
A világgazdaság aktivitása a vártnál élénkebb, különösen a feltörekvő térségben, így a globális növekedés is valószínűleg gyorsabb lesz a korábbi előrejelzéseknél - áll a Fitch Ratings friss negyedéves előrejelzésében, amely 2,4 százalékosra becsüli a globális GDP idei egész éves bővülését.
Nyolc év után hirtelen leváltották az Alibaba főnökét, Daniel Zsangot egy folyamatban lévő vállalati átszervezés közepette. Utódja a vállalaton belülről érkezik.
Közgazdászok szerint a Rajna alacsony vízállása idén is sokba kerül majd a német gazdaságnak. Még ha a hajók még közlekedhetnek is, a szállítási költségek alacsony vízállás esetén megemelkednek.
Az európai kormányoknak javítaniuk kell a pénzmosás elleni küzdelmen és a bűncselekményekből származó pénzek visszaszerzésének gyakorlatán - áll a 46 tagú Európa Tanács Pénzmosás és Terrorizmusfinanszírozás Elleni Szakértői Bizottsága (Moneyval) jelentésében. A szakértők szerint Magyarország előrehaladást ért el az ajánlásoknak és a vonatkozó előírásoknak való megfelelés terén.
Az Oroszországból az Európai Unióba irányuló teljes kőolaj- és kőolajtermékimport 1,4 millió tonnára csökkent 2023 márciusában, ami 90 százalékos visszaesés a 2019-től 2022-ig tartó három év átlagos havi 15,2 millió tonnájához képest - közölte az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat.
A német gazdaság zsugorodik az idén, az infláció pedig 2 százalék felett marad legalább 2025-ig - áll a német szövetségi jegybank, a Bundesbank friss előrejelzésében.
Áprilisban a várt többlet helyett deficitbe fordult az euróövezet külkereskedelmi mérlege, miután februárban és márciusban 2021 szeptembere óta először mutatott többletet - derült ki az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat jelentéséből.
Az euróövezet bankjai még mindig üzletelnek Oroszországban. Az Európai Központi Bank (EKB) most nagyobb nyomást akar gyakorolni az általa felügyelt pénzintézetekre, de gyakran az orosz hatóságok nehezítik a kivonulást.
Az amerikai központi bank szerepét betöltő Federal Reserve (Fed) elnöke további kamatemelést lát szükségesnek az év következő hónapjaiban, annak ellenére, hogy a Fed szerdán, 15 hónapja először változatlanul hagyta az irányadó kamatot.
A munkakeresés átlagos időtartama 10,0 hónap volt, az összes munkanélküli 35 százaléka 3 hónapnál rövidebb ideje, míg 36 százaléka legalább egy éve keresett állást.
AKínai Kommunista Párt Központi Bizottságának közelmúltbeli ülése után komoly szándék mutatkozik, hogy a világ második legnagyobb gazdasága ismét növekedési pályára álljon.
Az európai kereskedési idő végén a WTI nyersolaj 1,50 százalékkal drágult a nemzetközi kereskedelemben, hordónként 79,99 dollárra, a Brent ára pedig 1,28 százalékkal nőtt, 80,64 dollárra.
Szijjártó Péter külügyminiszter szerdán Bakuban jelentette be a Shah Deniz gázmező 5 százalékos részesedésének megvásárlását, a tranzakciót a harmadik negyedévben fogják lezárni.
A péntek esti jegyzése alapján májust pozitív mérleggel zárta a forint, 0,3 százalékkal erősödött az euróval és a svájci frankkal szemben, és 2,0 százalékkal erősödött a dollár ellenében.
A pénzügyi felügyelet kifogásolta, hogy a compliance (szabályozási megfelelési) terület beszámolói nem minden szempontból feleltek meg a jogszabályban elvártaknak.
A monetáris szigor pozitív reálkamat biztosításával járul hozzá a pénzügyi piaci stabilitás fenntartásához, valamint az inflációs cél fenntartható eléréséhez
A jelzáloglevelek kibocsátásával szerzett forrásokból az MBH Jelzálogbank refinanszírozási hitelt nyújt partnerbankjainak, ezáltal támogatva a főként a lakosság körében végzett jelzáloghitelezési tevékenységüket.
Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a honlap felhasználói élmény fokozásának érdekében sütiket alkalmazunk. A honlapunk használatával ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.ElfogadomAdatvédelmi irányelvek