Kezdőlap Gazdaság SAFE hitelkeretéből 16,2 milliárd eurónyi forrás támogathatja Magyarország védelmi beszerzéseit és beruházásait
No menu items!

SAFE hitelkeretéből 16,2 milliárd eurónyi forrás támogathatja Magyarország védelmi beszerzéseit és beruházásait

A SAFE, az európai biztonsági cselekvési eszköz hitelkeretéből 16,2 milliárd eurónyi forrás, vagyis több mint 6300 milliárd forint támogathatja Magyarország védelmi beszerzéseit és beruházásait, ez a lengyel és francia igény után a harmadik legnagyobb, a teljes hitelkeret több mint 10 százaléka – közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) az MTI-vel.

A közlemény szerint hazánk földrajzi elhelyezkedése, a régióban betöltött stabilizáló szerepe, valamint elkötelezett NATO- és EU-tagsága alapján indokolt és megalapozott a SAFE forrásokból való jelentős részesedés.

A program a honvédelmi képességek fejlesztése és a hazai védelmi ipar dinamizálása mellett a magyar gazdaság megerősítéséhez, valamint a költségvetés kamatkiadásainak csökkentéséhez is érdemben hozzájárulhat – írták.

A SAFE program ugyanis a piaci finanszírozási lehetőségekhez képest várhatóan mintegy 200 bázisponttal kedvezőbb kamattal kínál fokozatosan felvehető hitelt, ami hosszú távon évi több tíz-, majd százmilliárd forintos kamatmegtakarítást jelenthet az államháztartás számára- tették hozzá.

2025. május 29-én hatályba lépett a SAFE (Security Action for Europe) létrehozásáról szóló rendelet. A SAFE egy közösségi szintű sürgősségi intézkedés, hatálya 5 évre (2025-től 2030. december 31-ig) szól. A program keretében az Európai Bizottság kedvező kamatozású hitelt nyújt a tagállamoknak védelmi beszerzésekre és beruházásokra összesen 150 milliárd euró értékben-közölte az MTI.

A SAFE célja, hogy sürgős és jelentős mértékű beruházásokat finanszírozzon az európai védelmi technológiai és ipari bázisban (EDTIB). Ez magában foglalja a gyártási kapacitás bővítését, a védelmi felszerelések rendelkezésre állásának biztosítását, valamint a jelenlegi képességbeli hiányosságok orvoslását – mindezzel hozzájárulva az EU védelmi felkészültségének növeléséhez.

A hitelt az új beszerzések és beruházások finanszírozására lehet felhasználni, ugyanakkor a megvalósításhoz legalább egy másik tagállam vagy a rendeletben jelzett harmadik állam részvétele is szükséges, bár a SAFE speciális körülmények fennállása esetén lehetővé teszi olyan beszerzések finanszírozását is, amelyeket csak egy tagállam hajt végre – áll a közleményben.

A forrást felhasználni kívánó tagállamoknak november 30-ig úgynevezett Védelmi Ipari Beruházási Tervet kell készíteniük és benyújtaniuk a Bizottságnak. A Bizottság által készített értékelés és a Tanács döntése után köthető meg a hitelszerződés, várhatóan a jövő év elején – tették hozzá. Az NGM hangsúlyozza: a forráslehívás egyszerre szolgálja a pénzügyi stabilitás és a biztonságpolitikai megerősítés céljait.

A kormány változatlanul kiemelt figyelmet fordít Magyarország védelmi képességeinek fejlesztésére, miközben továbbra is elkötelezett a fiskális fegyelem fenntartása mellett. Ennek érdekében a kormány négy szabályt tart szem előtt: a hiánynak évről évre csökkennie kell, az államadósságnak fenntartható pályán kell maradnia., nem szabad visszakerülni a túlzottdeficit-eljárás alá, az elsődleges egyenlegnek pedig nullaközeli szinten kell maradnia – tudatta az NGM.

Hirdetés

Zöld Stratégia 2026: a fenntartható értékteremtés példái. Nemzetközi konferencia december 9.
Egyre több vállalkozás ismeri fel, hogy a zöld átállás nem elsősorban kötelezettség, hanem kézzelfogható előny: alacsonyabb energia- és működési költségek, stabilabb finanszírozás, erősebb márka és kiszámíthatóbb beszállítói pozíció.
A versenyképesség ma már részben azon múlik, ki mennyire ügyesen építi fel saját fenntarthatósági rendszerét.

További információért kattintson ide.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Az Essity elnyerte az EcoVadis Platinum 2025 minősítést, a legfenntarthatóbb vállalatok felső 1%-ában szerepel

Az Essity megkapta az EcoVadis Platinum 2025 minősítést, így ismét a világ vállalatainak legfelső 1%-ában szerepel a CSR-teljesítmény alapján.

Határon átnyúló projekt erősíti a Fertő gyep és nádas kezelését

A most induló GRACE INTERREG projekt és a GRASSLAND-HU LIFE projekt stratégiaalkotása kölcsönösen támogatja majd egymást.

NGM: a Fitch Ratings továbbra is befektetésre ajánlja Magyarországot

A globális kihívások ellenére a nyugati és a keleti befektetők egyaránt megbízható partnerként és találkozási pontként tekintenek hazánkra.

Bécs Európa digitális jövőjét építi

A SEMIC 2025 konferencián Koppenhágában a város nyerte el az Európai Bizottság Public Sector Tech Watch Best Cases Awardját, ahol olyan megoldásokat díjaznak, amik közszolgáltatások javítása és a belső folyamatok fejlesztése által megkönnyítik az adott város polgárai számára az ügyintézést.
Hirdetés

Hírek

Az Essity elnyerte az EcoVadis Platinum 2025 minősítést, a legfenntarthatóbb vállalatok felső 1%-ában szerepel

Az Essity megkapta az EcoVadis Platinum 2025 minősítést, így ismét a világ vállalatainak legfelső 1%-ában szerepel a CSR-teljesítmény alapján.

Határon átnyúló projekt erősíti a Fertő gyep és nádas kezelését

A most induló GRACE INTERREG projekt és a GRASSLAND-HU LIFE projekt stratégiaalkotása kölcsönösen támogatja majd egymást.

NGM: a Fitch Ratings továbbra is befektetésre ajánlja Magyarországot

A globális kihívások ellenére a nyugati és a keleti befektetők egyaránt megbízható partnerként és találkozási pontként tekintenek hazánkra.

Bécs Európa digitális jövőjét építi

A SEMIC 2025 konferencián Koppenhágában a város nyerte el az Európai Bizottság Public Sector Tech Watch Best Cases Awardját, ahol olyan megoldásokat díjaznak, amik közszolgáltatások javítása és a belső folyamatok fejlesztése által megkönnyítik az adott város polgárai számára az ügyintézést.

Idén két budapesti kerületben és Miskolcon lehetett eladni a leggyorsabban ingatlant

A Duna House adatai szerint idén Budapesten a IX. és X. kerületben keltek el a leggyorsabban a lakások, 55 illetve 63 nap alatt, míg a vidéki nagyvárosok közül Miskolcon volt a leggyorsabb az értékesítés, 86 napos átlagos értékesítési idővel.

6,2 százalékkal bővült a mezőgazdaság teljes kibocsátási értéke idén

2025-ben a mezőgazdaság kibocsátása 4,4 ezer milliárd forint felett alakult, ez 6,2 százalékkal több az egy évvel korábbinál. A bővüléshez a teljes termelési árszínvonal 10 százalékos, továbbá az állattenyésztés volumenének 2,5 százalékos emelkedése járult hozzá.

SH: októberben az előző év azonos időszakához mérten 2,7 százalékkal mérséklődött, az előző hónaphoz képest 0,5 százalékkal bővült az ipari termelés

A szezonálisan és munkanappal kiigazított adatok alapján az ipari kibocsátás 0,5 százalékkal nagyobb volt a 2025. szeptemberinél

Orbán Viktor: a minimálbér 11, a garantált bérminimum 7 százalékkal nő

65 ezer betöltetlen álláshely van Magyarországon, és jövőre 35 ezer engedélyt fognak kiadni vendégmunkásoknak.
Hirdetés

Gazdaság

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás

Óvatosan fektetnek be a magyarok, a pénzügyi műveltség és a digitális bizalom erősítésre szorul

Az XTB egy nemzetközi befektetési applikáció, amelynek világszerte több mint 2 millió felhasználója van. A befektetési szolgáltató XTB csoport több mint 1300 munkavállalót foglalkoztat.