Kezdőlap Hírek Sikkasztott és álrablott. Pénzszállító ellen emeltek vádat Nyíregyházán
No menu items!

Sikkasztott és álrablott. Pénzszállító ellen emeltek vádat Nyíregyházán

Rablást játszott el társának a sikkasztó pénzszállító Kép / Forrás / Police.hu
Rablást játszott el társának a sikkasztó pénzszállító, a vizsgálat először ebbe az irányba indult  Kép / Forrás / Police.hu

Sikkasztó és egyben álrabló ellen emelt vádat a Nyíregyházi Járási Ügyészség. Egy pénzszállító cég alkalmazottja májusban csaknem 15 millió forintot lopott el a rábízott pénzkazettákból. A hiányt pedig álrablással próbálta  leplezni – közölte a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Főügyészség vezetője.

A vádirat szerint a harmincas éveiben járó vádlottnak a bankautomatákban lévő pénzkazetták feltöltése volt a feladata és anyagi gondjai miatt határozta el, hogy hozzányúl a rábízott összegekhez. Először egymillió forintot vett el, melynek egy részéből rendezte adósságait, a másik részét pedig szerencsejátékra fordította – ismertette Martossy György megbízott főügyész.

Utóbbin nem nyert, ezért úgy döntött, hogy ismét egymillió forintot vesz el az automatákba szánt pénzből, így 2021 áprilisáig hat bankautomatából összesen 14 millió 664 ezer forintot lopott el – ismertette a főügyész.

A férfi a hiány leplezésére álrablást talált ki. Május 28-án az egyik nyíregyházi bankautomatába szánt 15 millió forintból a többi automatából elvett pénzt töltötte vissza.  A megmaradt 336 ezer forinttal az örökösföldi ATM feltöltésére indult.

Az automata közelében a szolgálati fegyverével többször fejen ütötte magát. A pénzt a helyszínen szétszórta. Ezután visszament a gépkocsiban várakozó munkatársához, akinek az állította, hogy kirabolták.

A rendőrség fegyveres rablás bűntette miatt rendelt el nyomozást, de később a közel két hétig letartóztatásban lévő férfi részletes beismerő vallomást tett, emellett a teljes kárt is megtérítette a munkáltatójának.

Az ügyészség  azt indítványozta, hogy a bíróság a büntetlen előéletű sikkasztó pénzszállítót vádlottat felfüggesztett börtönbüntetésre ítélje. Egyúttal pénzbüntetést szabjanak ki, valamint tiltsa el a pénzszállítói foglalkozástól.

Az eljárás a Nyíregyházi Járásbíróságon folytatódik.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Így készül Bécs a szilveszterre

A Városháza téren felállított nagyszínpadon bemutatott "Best of Eurovision" show, valamint az éjfélkor elindított "Eurovision Countdown Clock" visszaszámláló óra látványos gesztus, de egyben világos üzenet is: az Eurovíziós Dalfesztivál egy teljes évre kiterjedő városstratégiai projekt.

Vaddisznók a városban: ki fizet, ha kárt okoznak?

A Bank360 kérdésére a biztosító azt is elárulta, hogy az elmúlt 3-5 évben a vadállatok által okozott károk száma nagyjából stagnált, leszámítva két kiugró évet, 2022-őt és az idei évet, amikor is nagyjából másfélszer annyi káresemény történt, mint előtte általában.

Fényfüzéreket és karácsonyi dekorációs eszközöket vizsgáltak

Díszvilágítási füzéreket, valamint karácsonyi dekorációs villamossági termékeket vizsgált a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság akkreditált laboratóriuma: az 58 különböző féle termékből 56 bizonyult veszélyesnek.

NAV: jövőre megduplázódik a családi adókedvezmény

A kedvezmény igénybevételéhez január első napjaitól elérhető az adóelőleg-nyilatkozat, amit legegyszerűbben elektronikusan, az Online Nyomtatványkitöltő Alkalmazásban (ONYA) lehet beadni, de papíron is leadható a munkáltatónál, kifizetőnél.
Hirdetés

Hírek

Nagy év végi hajrá várható a bankfiókokban és a földhivatalokban!

Fontos, hogy az igazgatási szünet nem számít bele az ingatlanügyi és egyéb földhivatali eljárások ügyintézési határidejébe.

Ponthatármentes oktatás: 3000 magyar diák tanul Pozsonyban

Az intézmény 2021-ben indult 23 fővel, mára pedig a legtöbb magyarországi diákot képző külföldi egyetemmé vált. A hallgatók többsége munka mellett tanul, a képzés gyakorlatorientált, a diploma pedig kizárólag teljesítmény alapján szerezhető meg.

BÉT – a magyar tőzsde enyhén felülteljesített az európai piacokhoz képest, újabb csúcson a BUX

A részvénypiac forgalma 10,7 milliárd forint volt, a vezető részvények vegyesen teljesítettek az előző napi záráshoz képest.

A tudatos tervezés és a technológiai hatékonyság éve lesz 2026 az építőiparban

A társaság 2025-ben 146 sikeres szerződéskötéssel zárta az évet, ami 27 százalékos növekedés az előző évhez képest.
Hirdetés

Gazdaság

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás