Hirdetés
Kezdőlap Agrár Soha ennyi forrás nem jutott a magyar vidékre
No menu items!

Soha ennyi forrás nem jutott a magyar vidékre

Fotó: AM Sajtó

Közel négyszázezer pályázatot támogatott, több mint 2942 milliárd forint uniós és hazai forrásból az előző uniós költségvetési ciklusban meghirdetett Vidékfejlesztési Program, aminek utolsó támogatásait az idén év végéig fizetjük ki. Ezzel megvalósítottuk a rendszerváltás óta eltel időszak legnagyobb volumenű vidékfejlesztési programját – jelentette ki Viski József agrár- és vidékfejlesztési támogatásokért felelős államtitkár a Századvég Konjunktúrakutató Zrt. „Vidék Konferencia 2025” című rendezvényén.

Az államtitkár kiemelte, hogy a Vidékfejlesztési Program nem csupán egy támogatási ciklus soron következő programja volt, hanem jövőbe mutató beruházások összessége, amik alapvetően járultak hozzá a magyar vidék élhetőségéhez és fejlődéséhez, és nem utolsó sorban a hazai élelmezésbiztonság erősítéséhez. „Ennek az időszaknak a stratégiai célja a vidék népességmegtartó képességének fokozása érdekében a vidéki életkörülmények javítása volt. Sőt, jelentős elmozdulás következett be az agrárium szerkezetét illetően, hiszen a magasabb hozzáadott értékű termékek előállítása került fókuszba” – tette hozzá.

Viski József szerint a kormány intézkedései folytán soha ekkora forráskihelyezés nem történt, soha ennyi nyertes pályázat nem volt korábban a vidékfejlesztési felhívásokhoz kapcsolódóan, mint 2021 és 2023 között. Ezek a források jelentősen hozzájárultak ahhoz, hogy hatékonyabbá és ellenállóbbá váljanak az agrárvállalkozások a természeti és gazdasági környezet változékonysága közepette. A gazdálkodók számára a jelenlegi uniós ciklusban is egyedülálló lehetőségek vannak fejlesztéseik, beruházásaik megvalósításához, miközben a termelői likviditás erősítése sem marad el. Előlegfizetés, támogatott hitelkonstrukciók, kamatköltség támogatás segítik a termelőket.

Kitért arra is, hogy a 2023-tól induló agrártámogatási időszakban, a 80 százalékos hazai társfinanszírozásnak köszönhetően, összesen 5651 milliárd forint áll a gazdák rendelkezésére. Ebből a kormány döntése alapján 3153 milliárd forintot lehet felhasználni agrár-vidékfejlesztési célokra, hogy folytatódhasson a jövőbe mutató beruházások időszaka. Hosszabb távon pedig ragaszkodni kell ahhoz, hogy a következő uniós ciklusban is ugyanez az önálló kétpilléres közös agrárpolitika folytatódjon. Ugyanis jelenleg az uniós vezetők álláspontja az, hogy ezt meg kell szüntetni, az agrárforrásokat pedig be kell olvasztani az közös uniós büdzsébe. Ez Magyarország számára elfogadhatatlan, hiszen ellehetetleníti az agráriumot és a vidéket egyaránt – tette hozzá. (AM Sajtóiroda)

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Kanada és Kína kölcsönös vámcsökkentésben állapodott meg

Carney szerint cserébe Kína vállalta, hogy március 1-jétől mintegy 15 százalékra mérsékli a kanadai repcemagra kivetett vámot, amely jelenleg 84-85 százalék körül van. Emellett a kínai fél közlése szerint a kanadai homárra, rákra és borsóra nem vonatkoznak majd a vámintézkedések.

Rekordot döntött az európai uniós vendégéjszakák száma 2025-ben

Az előző évhez képest 2025-ben szinte valamennyi uniós tagállamban nőtt a vendégéjszakák száma.

35 millió forintos bírság a FuturAqua Nyrt.-re

A feltárt jogsértések miatt az MNB megtiltotta a kibocsátónak a piaci manipulációról szóló rendelkezések ismételt megsértését és 30 millió forint piacfelügyeleti bírsággal sújtotta.

Ne felejtsenek el időben nyilatkozni az adókedvezményekről!

Az adóelőleg-nyilatkozatok néhány kattintással elérhetők a NAV honlapján - tették hozzá.
Hirdetés

Hírek

Rekordot döntött az európai uniós vendégéjszakák száma 2025-ben

Az előző évhez képest 2025-ben szinte valamennyi uniós tagállamban nőtt a vendégéjszakák száma.

35 millió forintos bírság a FuturAqua Nyrt.-re

A feltárt jogsértések miatt az MNB megtiltotta a kibocsátónak a piaci manipulációról szóló rendelkezések ismételt megsértését és 30 millió forint piacfelügyeleti bírsággal sújtotta.

Ne felejtsenek el időben nyilatkozni az adókedvezményekről!

Az adóelőleg-nyilatkozatok néhány kattintással elérhetők a NAV honlapján - tették hozzá.

NAV: megújul az egyéni vállalkozók elektronikus bejelentőfelülete

A NAV szerint jelentős előrelépés az is, hogy az új felületen a vállalkozó képviselője, meghatalmazottja teljeskörűen intézheti a vállalkozással kapcsolatos ügyeket, bejelentéseket.

Devizapiac – Vegyesen változott csütörtök estére a forint árfolyama

Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben csütörtök estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Ezredik útvonalát indítja a Wizz Air

A légitársaság tavaly novemberben állította forgalomba 250. repülőgépét, idén januárban köszöntötte 500 milliomodik nemzetközi, tavaly év végén pedig 60 milliomodik magyar utasát.

Nyílik az olló: egyre szélesebb rétegnek okozhat gondot a hitelfelvétel

Hamarosan akár 200 ezer forint fölé emelkedhet a legkisebb elvárt jövedelem a személyi kölcsön igénylésnél, vagyis legalább ekkora keresetet kell igazolni ahhoz, hogy be lehessen adni az igénylést. A legtöbb bank jövedelmi feltételei évek óta lekövetik az aktuális minimálbért, ez azonban több társadalmi csoport számára is hátrányt jelenthet.

Egyhangúlag döntött az alapkamat tartásáról az MNB Monetáris Tanácsa decemberben

a 2026 eleji vállalati átárazások alakulása bizonytalanságot jelent az inflációs kilátásokra. Emellett a devizapiaci stabilitás fennmaradása továbbra is kulcsfontosságú az árstabilitás elérése szempontjából.
Hirdetés

Gazdaság

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás