Kezdőlap Hírek Soha nem vettünk még fel annyi személyi kölcsönt, mint márciusban
No menu items!

Soha nem vettünk még fel annyi személyi kölcsönt, mint márciusban

Nem csökkent a lakosság hiteléhsége: személyi kölcsönből még soha nem fogyott annyi, mint márciusban, a lakáshitelek volumene a három évvel ezelőtti rekord felé közelít, mellette pedig pörög a fiatalokat célzó munkáshitel is, az első negyedévben csaknem 60 milliárd forintra kötöttek szerződést – írja a Bank360 a Magyar Nemzeti Bank által közzétett hitelstatisztika alapján.

 Soha nem látott ütemben fogytak márciusban a szabad felhasználású személyi kölcsönök. A volumen már a 90 milliárd forintot is meghaladta, egészen pontosan 90,84 milliárd forintra kötöttek szerződést az igénylők, amire korábban nem volt példa – írja a Bank360. A szerződések száma pedig alig maradt el a tavaly októberi rekordtól, akkor 27 803 szerződést írtak alá, idén márciusban 27 515-öt. Ez egyben azt is jelenti, hogy emelkedett az egy szerződésre jutó hitelösszeg, márciusban ez az összeg 3,3 millió forint volt. A személyi hitelek átlagos éves kamatlába csökkent az előző hónaphoz képest, márciusban 15,60 százalékos volt. Az egy évvel ezelőtti átlagos kamathoz képest több mint 2 százalékpontos volt a csökkenés, a Bank360 legutóbbi kamatfigyelője szerint májustól akár 10 százalék alatti hitelkamattal is lehet személyi hitelhez jutni.

A lakáshitelek is szépen fogytak márciusban, 137 milliárdot meghaladó eredményre utoljára közel három éve volt példa. A felvett lakáshitel volumen több mint 80 százaléka piaci kamatozású volt, a fennmaradó valamilyen államilag támogatott jelzáloghitel, mint amilyen például a CSOK Plusz. A teljes volumen több mint háromnegyedét, 76 százalékot használt lakás vásárlására fordították az igénylők, újépítésű lakást a szerződött összeg 12 százalékából vásároltak. A fennmaradó összeget építkezésre, bővítésre, felújításra vagy más egyéb célra költötték el – írják a Bank360 szakértői az MNB statisztikái alapján.

Márciusban összesen 6924 lakáscélú hitelszerződést írtak alá az ügyfelek, így egy szerződésre átlagosan közel 19,9 millió forintos hitelösszeg jutott. A lakáshitelek átlagos éves kamatlába minimálisan emelkedett, 6,55 százalékról 6,61 százalékra. Az egy évvel ezelőtti értékhez képest 29 bázisponttal csökkent az átlagos kamat. A kamatfixálás átlagos hossza tovább emelkedett az előző hónapok trendjéhez hasonlóan, egy átlagos igénylő több mint 142 hónapra fixálta márciusban a lakáshitel kamatát.

Stagnál a babaváró, népszerű a munkáshitel

A babaváró hitelek új szerződéses összege 2025. márciusban 17,8 milliárd forint volt. Ez valamelyest meghaladja az előző havi eredményt. A program kezdetétől összesen 2679 milliárd forint értékben kötöttek ilyen szerződést a háztartások a hitelintézetekkel.

Jobban teljesített a babavárónál a fiatal munkavállalókat célzó munkáshitel. Előbbire az év első három hónapjában 4702-en szerződtek, míg a munkáshitelt összesen több mint 15 ezer fiatal vette már igénybe. 2025. márciusban 21,2 milliárd forint volt a munkáshitelek új szerződéses összege, a 2025. januári indulástól kezdődően összesen 59 milliárd forint értékben történt szerződéskötés – derül ki az MNB statisztikájából. A többség a maximálisan elérhető hitelösszeget, 4 millió forintot veszi fel, az átlagos hitelösszeg ennél a kölcsöntípusnál 3,86 millió forint.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Bele kell húzni, ha valaki az idei jövedelmi feltételekkel akar lakáshitelt

Sietniük kell azoknak, akik még az idei jövedelmi feltételekkel vennének fel lakáshitelt

Megjelent a fenntartható rendezvényszervezési útmutató

Megjelent a Magyarországi Rendezvényszervezők és -szolgáltatók (MaReSz) Szövetségének fenntartható rendezvényszervezési útmutatója, amely a rendezvényágazat bármely szereplőjének átfogó elméleti és gyakorlati ismereteket nyújt a környezeti, társadalmi és gazdasági fenntarthatóság (ESG) elveinek megismeréséhez és a legjobb gyakorlatok elsajátításához.

Négy Airbus A321 neo, 27 útvonal: a Wizz Air megnyitotta új bázisát a pozsonyi repülőtéren

Fotó:korkep.sk A Wizz Air pénteken hivatalosan is megnyitotta új bázisát...

A Wizz Air nagyon rárepülhet Izraelre – tartós bázisról tárgyalnak

A Wizz Air vezetése Budapesten fogadta az...
Hirdetés

Hírek

Bele kell húzni, ha valaki az idei jövedelmi feltételekkel akar lakáshitelt

Sietniük kell azoknak, akik még az idei jövedelmi feltételekkel vennének fel lakáshitelt

Megjelent a fenntartható rendezvényszervezési útmutató

Megjelent a Magyarországi Rendezvényszervezők és -szolgáltatók (MaReSz) Szövetségének fenntartható rendezvényszervezési útmutatója, amely a rendezvényágazat bármely szereplőjének átfogó elméleti és gyakorlati ismereteket nyújt a környezeti, társadalmi és gazdasági fenntarthatóság (ESG) elveinek megismeréséhez és a legjobb gyakorlatok elsajátításához.

Vízumspecialista: a A magyar vízummentesség messze nem jelent automatikus belépést az USÁ-ba

Fotó:freepik Legyen szó nyaralásról, rokonlátogatásról, üzleti útról vagy hosszabb tartózkodásról...

Február 28-ig marad, és további termékkörökkel bővül az árréscsökkentés

A kedvezményes körbe tartozó termékek árának csökkentése, vagy legalábbis az árnövekedés megállítása a pénzromlás ütemét is csökkenti Magyarországon

Otthon Start Program: számos változás élesedik mától

A változások a támogatott lakáshitelek feltételeit lazítják, így több ügyfél válhat jogosulttá, illetve olyan esetekben is igénybe vehetők lesznek a támogatások, amelyek korábban kizártak voltak.

Magyar innováció a világ élvonalában: Díjat nyert az Agrosentinels a hannoveri Agritechnica kiállításon

A magyar mérnöki tudás nemzetközi szinten is versenyképes: az Agrosentinels fejlesztése egy kritikus iparági problémára (a gépek váratlan leállására) kínál működő, világszínvonalú megoldást, amit immár a globális piac szakértői is elismernek.

Az új fogyasztóvédelmi intézményi struktúra lehetőséget ad a szélesebb körű ellenőrzésre

A fogyasztóvédelmi új intézményi struktúra lehetőséget ad arra, hogy az állam a korábbinál szélesebb körben, gyorsabban, átlátható fogyasztóvédelmi ellenőrzéseket hajtson végre, de emellett fontos a jogkövető vállalkozások támogatása is.

Az egy évvel korábbinál 17,6, az előző hónaphoz képest 16,4 százalékkal nagyobb volt az építőipari termelés volumene

Az építőipar termelői árai átlagosan 0,7 százalékkal haladták meg a 2025. második negyedévi értékeket - közölte a KSH.
Hirdetés

Gazdaság

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás

Óvatosan fektetnek be a magyarok, a pénzügyi műveltség és a digitális bizalom erősítésre szorul

Az XTB egy nemzetközi befektetési applikáció, amelynek világszerte több mint 2 millió felhasználója van. A befektetési szolgáltató XTB csoport több mint 1300 munkavállalót foglalkoztat.

Kamatot csökkentett a Fed

Ezenkívül a központi bank úgy döntött, hogy december 1-jén befejezi az összes értékpapír-állományának csökkentését.

Van akinél nagyon komoly szja visszatérítést hozhat ez a megoldás

Az év vége közeledtével érdemes ellenőrizni az idei nyugdíjpénztári befizetéseink összegét, annak érdekében, hogy minél jobban ki tudjuk használni az szja-visszatérítés lehetőségét – hívja...