Kezdőlap Gazdaság START a START programra
No menu items!

START a START programra

facebook

Elkezdődött a jelentkezés a vállalkozói tehetségeket támogató START program idei kiírására – mondta a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) fiatalokért felelős helyettes államtitkára az M1 aktuális csatorna csütörtök reggeli műsorában.

Nagy-Vargha Zsófia közölte, hogy a résztvevők az ötleteik megvalósításához támogatást kaphatnak, hogy eljuthassanak a piacralépésig.

Egy vállalkozás megvalósítását nem lehet elég korán kezdeni, ezért a kezdeményezés segít megtanulni célokat kitűzni és csapatban dolgozni – indokolta a START program létrehozását.

A helyettes államtitkár elmondta, hogy jelentkezni egyénileg és csapatban is lehet, a határidő január 17. A résztvevők olyan feladatokat kapnak majd, amelyekkel a valóságban is találkozhatnak, a mentorációs szakasz ezt követően prezentációval zárul.

A továbbjutók kulcsmentorok és szakértők segítségével juthatnak el a program csúcspontjáig, a júniusi Demo Day-ig, ahol a valós körülményeknek megfelelő módon el kell adniuk a terméküket. Erre a 10 legjobbnak lesz lehetősége, közülük az első 2 helyezett 5-5 millió forintot, az utánuk következő 2 csapat 3-3 millió forint kap.

Vargha-Nagy Zsófia hozzátette, hogy a START program a 2022-ben megjelent első kiírás óta sokat változott, tavaly középiskolások számára is jelent meg kiírás.

A program a legfontosabb kihívásokra reagáló, társadalmilag hasznos célokhoz kapcsolódik, ennek megfelelően a járvány utáni időszakban az újrakezdésre, a mentális egészségre összpontosított, míg idén a fenntarthatóság és a nemzedékek közötti együttműködés is megjelent a jelentkezési témakörök között – tette hozzá.

Tapasztalatai alapján a START program korábbi győztese, Berecz Antónia úgy véli, hogy a kreatív ötletek megvalósítása sokkal könnyebb akkor, ha szakértő támogatásra lehet támaszkodni.

A programban végigjárhatók a folyamat lépcsőfokai, a tapasztalatok birtokában pedig újra lehet gondolni, át lehet alakítani a kezdeti elképzeléseket.

Aki ezen végigjut, kipróbálhatja, hogy lehet a piacralépés előtt egy projektből versenyképes vállalkozást építeni – tette hozzá.


0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

BÉT- Az OTP húzta le a BUX-ot

A részvénypiac forgalma 29,5 milliárd forint volt, a vezető részvények ára vegyesen változott az előző napi záráshoz képest.

Dámszezon Gúthon: 85 százalék az érmes arány

A barcogás időszakában 110 lapátos dámbika került terítékre, az átlagsúly 4,08 kilogramm volt.

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás

Az Apple 13. éve a világ legértékesebb márkája

A listavezető Apple márkaértéke 470,9 milliárd dollár volt, 3,7 százalékkal kisebb a tavalyinál.
Hirdetés

Hírek

BÉT- Az OTP húzta le a BUX-ot

A részvénypiac forgalma 29,5 milliárd forint volt, a vezető részvények ára vegyesen változott az előző napi záráshoz képest.

Dámszezon Gúthon: 85 százalék az érmes arány

A barcogás időszakában 110 lapátos dámbika került terítékre, az átlagsúly 4,08 kilogramm volt.

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás

Az Apple 13. éve a világ legértékesebb márkája

A listavezető Apple márkaértéke 470,9 milliárd dollár volt, 3,7 százalékkal kisebb a tavalyinál.

KSH: a fogyasztói árak az előző év azonos hónapi értékeket átlagosan 4,3 százalékkal haladták meg

A háztartási energiáért 10,7 százalékkal többet kellett fizetni átlagosan, ezen belül a vezetékes gáz 23,7, az elektromos energia 2,1 százalékkal drágult.

Bécsben nyit újabb irodát az Indotek Group

Az Indotek 2025 elején egy ismert osztrák pénzügyi-ingatlanpiaci szakemberrel erősítette meg több mint 600 fős hazai csapatát

HIPA: idén új csúcsot dönthetnek az amerikai befektetések Magyarországon

Donald Trump amerikai elnök hivatalba lépésével teljesen új időszak kezdődött a magyar-amerikai kapcsolatokban, Orbán Viktor washingtoni útja pedig történelmi jelentőségű találkozó volt.

Új elemekkel bővült a Hungarikumok Gyűjteménye és a Magyar Értéktár

A Hungarikum Bizottság döntésével 98-ra emelkedett a Hungarikum Gyűjteményében található elemek száma, a Magyar Értéktárban pedig immár 162 kiemelkedő nemzeti értéket tartunk számon
Hirdetés

Gazdaság

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás

Óvatosan fektetnek be a magyarok, a pénzügyi műveltség és a digitális bizalom erősítésre szorul

Az XTB egy nemzetközi befektetési applikáció, amelynek világszerte több mint 2 millió felhasználója van. A befektetési szolgáltató XTB csoport több mint 1300 munkavállalót foglalkoztat.

Kamatot csökkentett a Fed

Ezenkívül a központi bank úgy döntött, hogy december 1-jén befejezi az összes értékpapír-állományának csökkentését.

Van akinél nagyon komoly szja visszatérítést hozhat ez a megoldás

Az év vége közeledtével érdemes ellenőrizni az idei nyugdíjpénztári befizetéseink összegét, annak érdekében, hogy minél jobban ki tudjuk használni az szja-visszatérítés lehetőségét – hívja...