– A szállodai karrierem a véletlen műve. Építészmérnöknek tanultam. Még két évem volt hátra, hogy megszerezzem a diplomámat, de közben otthon, Svédországban, szemetesként kaptam diákmunkát egy szállodában. Azt mondtam: oké, ez talán nem a legjobb munka a szállodában, de akkor én leszek a legjobb szemetes, aki valaha is volt. Így aztán reggelente bementem a hidegkonyhára, és miközben a szemetesember általában csak bement, kiürítette a szemetet, és eltűnt, én odamentem a nagydarab hölgyekhez, akik a húst vágták és azt mondtam: Jó reggelt, hölgyeim! Milyen szép nap van ma. Van hulladék a számomra? Mire ők azt kérdezték: ez normális?… Ó, milyen kedves – kezdi a történetet mosolyogva Stefan Rådström. – Pár hétig ezt csináltam, aztán odajött az étel és italkínálattal foglalkozó food and beverage igazgató, és azt mondta: Rådström úr, úgy tűnik, önnek nagyon jó a hozzáállása. Szeretné otthagyni a szemétszállítást, és az étteremben dolgozni? Mondtam, uram, holnap reggel ott leszek.
Így aztán az étteremben dolgoztam, majd mindenhol megfordultam. Éjjel-nappal dolgoztam, és közben azt mondtam: „hű, ez jó volt”. Aztán amikor vége lett a nyárnak, és vissza kellett volna menni az egyetemre, nem mentem el az első napon. Felhívtak, és megkérdezték: „jössz vagy nem?” Azt mondtam: „Had próbáljam ki, halasszuk el egy évvel” – de aztán soha többé nem mentem vissza. Végül hat hónapig dolgoztam Svédországban, majd két barátommal külföldön vállaltunk munkát – ami már 36 évvel ezelőtt volt.
Hat évig dolgoztam Norvégiában, aztán Oroszországba költöztem, majd Lengyelországba, onnan pedig Magyarországra. Aztán Magyarországról Oroszországba, majd ismét Lengyelországba, azt követően pedig Katarba költöztem, Katarból pedig Indiába, Goába, ahol öt évet töltöttem. Ezután Törökországba költöztem, Isztambulba. Onnan pedig Ománba, majd Ománból Dubaiba. Dubaiból Csehországba, Prágába, és most vissza Dubaiba.
– Mi ragadta magával leginkább a szállodaiparban?
– Szerintem az a fantasztikus a szállodaiparban, hogy emberekkel dolgozhatsz együtt, és azonnali visszajelzést kapsz a munkádról. Más szakmában lehet, hogy ma csinálsz valamit, és csak három év múlva látod az eredményét. De a szállodaiparban azonnal érezhető a hatást: elég, ha valaki azt mondja, „köszönöm, ez csodálatos volt”. Bármit is teszel, kapsz valamilyen visszajelzést. Vagy kiabálnak veled, vagy megdicsérnek – de legalább tudod, mit gondolnak. Ez olyan, mint a sport. Mint egy csapatjáték. A tenisz például egyéni: ott minden csak rólad szól. A szállodában viszont nem lehetek sikeres, ha nincs mögöttem egy jó csapat. Ez kéz a kézben jár. Az én sikerem a csapatom sikere, és a csapat sikeressége az én sikerem is.
– Milyen embereket keres? Mit tart a legfontosabbnak a csapatépítésben?
– Leginkább a személyiséget figyelem. Mert lehet, hogy valaki hatalmas tudással rendelkezik – mondjuk ő lenne a legjobb séf –, de ha nincs meg benne a megfelelő személyiség, nem illik a csapatba és tudom kihozni belőle a legtöbbet. Ha viszont valakinek fantasztikus a személyisége, akkor a csapatommal szinte biztosan át tudom adni neki a megfelelő szakmai tudást. A mentalitást viszont nem lehet tanítani. Ezért olyanokra van szükségem, akinek megfelelő a mentalitása, mert aki csak megjátssza ezt, arról hamar kiderül az igazság.
A vendéglátás számomra arról szól, hogy szívből adunk a szívnek. Mi azért vagyunk ebben az iparágban, mert törődünk az emberekkel. Nem a legjobb fizetés miatt. Nem a legrövidebb munkaidő miatt. A vendéglátást általában az egyik legalacsonyabban fizetett, ugyanakkor leghosszabb munkaidejű ágazatként tartják számon. Mi mégis egy szenvedélyes közösség vagyunk, mert imádjuk, amit csinálunk.
Mindig azt mondom, hogy mi nem többmilliós üzleti fúziókat bonyolítunk le, és nem küldünk embereket a Holdra. A mi munkánk kívülről egyszerűnek tűnik: mosolyt csalni az emberek arcára. De néha ez mégis nehéz, mert minden vendég más és ezért a vendéglátás világában nem lehet általánosítani. A hatalmas verseny miatt sem véletlen, hogy a mai trend a korábbinál is hangsúlyosabban a személyre szabásról szól. Ezért mi az Al Habtoor Palace Dubaiban azt próbáljuk nyújtani, amit a vendég igazán szeret – nem csak valami közepes megoldást, amire mindenki csak legyintene, hogy „oké”. Viszont ha mindenki tényleg azt kapja, amit igazán szeret, akkor azt mondja: „Hú, ez tényleg nekem való”.
– Mit gondol, a tömegturizmus előretörésével miként változott meg az utazás világa és az utazók elvárása?
– Szerintem ma az emberek a komplex élmény miatt utaznak. Régen lehet, hogy valaki csak azért ment egy adott hotelbe, mert nagy neve volt. Ma viszont az utazás célja maga az élmény – egy országban, egy helyen, egy kultúrában. És csak utána jön a kérdés, hogy hol száll meg valaki. A közösségi média pedig még tovább erősíti ezt: ma már ott osztjuk meg az élményeinket, érzéseinket, emlékeinket. Nem fogyhatunk ki a tartalomból – utaznunk kell, hogy legyen mit posztolni a Facebookra vagy az Instagramra, hogy megmutassuk a barátainknak, milyen jó életünk van. Ez a szemlélet rengeteg mindent megváltoztatott és minket is arra ösztönöz, hogy kreatívak legyünk, és olyan élményeket adjunk, amelyek személyesen szólnak a vendéghez. Kifejezetten rájuk szabva.
Ezért, ha a személyre szabásról beszélünk, nekünk mindig egy lépéssel a vendég előtt kell járnunk. Amikor valaki először érkezik egy szállodába, ahol még sosem járt, és a londiner a nevén szólítja, az első reakciója az lesz: „Honnan tudta a nevem?” És ettől különlegesnek érzi magát. Még soha nem találkoztam olyan emberrel, aki ne szerette volna különlegesnek érezni magát. Ez az, amivel a nagy szállodaláncok küzdenek: hogyan tudnak igazán különbözni egymástól? Mert mindegyik gyönyörű, barátságos a személyzet, jó az étel-ital, a tisztaság perfekt – ezt ma már alapelvárásnak tekintik egy ötcsillagos szállodában. De hogyan lehet mégis megkülönböztetni egyiket a másiktól? Szerintem a kulcs a személyre szabás, hogy az ember úgy érezze, mintha hazatért volna.
– Mit tanul az ember abból, amikor különböző országokban dolgozik?
– Először is megismered a kultúrát. Nagyon szerencsének tartom, hogy ennyi országban dolgozhattam, és ennyi emberrel találkozhattam – így épül fel egy folyamatosan bővülő kapcsolati hálózat. Ma már bárhová utazom a világban, mindig van ott valaki, akit ismerek. Nagyon ritka, hogy olyan helyre menjek, ahol senkit sem ismerek. Egy ilyen élet során hihetetlenül gazdag kultúrájú emberré válsz: megérted a különböző vallásokat, viselkedési formákat, azt, hogy ami Európában teljesen természetes, máshol sértő lehet. Thaiföldön például soha nem szabad megérinteni valakinek a fejét, mert az a legnagyobb sértés. De ha nem élsz ott, ezt nem tudhatod. Ezek az élmények gazdagítanak, és tágítják a látásmódodat is. Mert ha valaki csak egy helyen él, könnyen szűklátókörűvé válhat. Így azonban nagyobb megértésünk lesz arról is, hogy mi miért történik a világban: európaiként is lehetőségem nyílik arra, hogy egy adott helyzetet a közel-keleti tapasztalataimon keresztül is értelmezek, ami sokszor segít abban, hogy jobban átlássam a dolgokat.
Természetesen vannak olyan szokások is, amelyek az életmód részévé válnak. Ez a nyitottság abból is fakad, hogy én svéd vagyok, a feleségem orosz, és Indiában éltünk, ott ismerkedtünk meg, és Bangkokban, a svéd nagykövetségen házasodtunk össze. Még a saját családunkban is keverednek a hagyományok: én tanítom neki a svéd szokásokat, ő pedig az orosz tradíciókat tanítja nekem. És persze minden országból, ahol éltünk, örököltünk valamit. Ez az életmód nemcsak a kultúrát, hanem nyelveket is megtanítja nekünk. Bárcsak tudtam volna, milyen fontos lesz mindez, amikor iskolába jártam. Ha nem érted, miért kell tanulnod egy tantárgyat, könnyen unalmassá válhat. Svédországban például sok diák azt mondta, hogy a vallás a legunalmasabb tantárgy. De amikor külföldön élsz és különböző vallásokkal találkozol, megérted, mennyire fontos ismerni őket. Ha fiatalon azt mondják neked: „Ha sikeres akarsz lenni a világban, tanulnod kell a vallást, a nyelveket, a történelmet”, akkor talán más lenne a hozzáállás, mert mindez hatalmas előnyt jelent, amikor új országba érkezel.
– Karrierje során számos szállodát nyitott meg. Mi a legnagyobb kihívás ilyenkor?
– Tizenhárom szállodát nyitottam meg a világ különböző részein. A szálloda megnyitása mindig egyfajta szervezett káosz, amikor még minden építkezés alatt áll, mindenhol por és kosz van – és ebből kell létrehozni egy ötcsillagos luxust. Itt, a dubai Al Habtoor Palace-ban mindent, amit látunk, meg kellett teremteni: a székek, amelyeken ül, a kávéscsésze, a kekszek, a recepción dolgozó emberek – minden apró részletet meg kellett tervezni és kivitelezni. Egy ilyen nyitás kapcsán több mint tízezer feladat van, és mindegyik számít.
Az Al Habtoor Palace Dubai idén lesz kilenc éves, és fontosnak tartottuk például, hogy az összes dekorációs elem helyi művészek alkotása legyen, mivel ez is segít a szállodának kapcsolatban maradni a helyi közösséggel. És van még egy érdekes dolog: ha körülnézünk, sok ovális formát láthatunk – a liftekben, a padlón, a tükrökön. Megkérdeztem a belsőépítészt, miért van ennyi ovális elem. Azt mondta, amikor egy tér nagyon fényűző és díszes, az ovális formák segítenek abban, hogy ez ne legyen túl hivalkodó. Lágyabbá és kiegyensúlyozottabbá teszik a luxust.
– Említette, hogy Budapesten is dolgozott. Milyen benyomásai vannak Magyarországról?
– Körülbelül 25 évvel ezelőtt volt alkalmam Budapesten élni, amikor megnyitottuk a Le Méridien Budapest hotelt a volt Adria Palace épületében, amely ma az Al Habtoor Palace Budapest. Fantasztikus idő volt. Akkor még a „fiatal Magyarország” volt, sok minden másképp működött, mint ma, de csodálatos élmény volt egy 19. századi palotát ötcsillagos szállodává alakítani, amely a kommunizmus idején rendőrségként működött, így az egész épületet alapjaitól kellett felújítanunk. A régi fa szerkezetek között még olyan dokumentumokat is találtunk, amelyekből kiderült, hogyan építették őket. Csodálatos és tanulságos élmény volt.
– A dubaji munkája mellett mostanában ismét kapcsolatba került Magyarországgal.
– Ez részben az elnökünknek, Khalaf Ahmad Al Habtoor úrnak köszönhető, aki nagy rajongója Magyarországnak. A sors különös fordulata, hogy azt a szállodát, amelyet 25 éve én nyitottam meg Budapesten, néhány éve ő vásárolta meg. Ez csak azt mutatja meg, milyen kicsi is a világ. És miközben, itt Dubajban az Al Habtoor Palace-t működtetjük, idén a budapesti Ritz-Carlton szállodát átneveztük Al Habtoor Palace Budapestre. Miután a saját nevét adta a márkának, az elnök úr különösen büszke arra, hogy ez az első közel-keleti luxusmárka, amelyet Európában indítottak el. De több szállodája is van Budapesten, és jelenleg további beruházásokat tervez. Mindezek mellett természetes, hogy további szinergiákat próbálunk létrehozni a dubai és a budapesti szállodák között.
Azt is látom, hogy az Egyesült Arab Emírségek és Magyarország közötti diplomáciai kapcsolatok egyre erősebbek, ami szerintem még több üzleti lehetőséget és új együttműködést hoz majd a két ország között. Ennek alapján létrehozták az új Dubai-Magyar Kereskedelmi Kamarát, ahol a nagykövetséggel szoros együttműködésben nagyon aktívan dolgoznak azon, hogy támogassák azokat a magyar vállalkozásokat, amelyek terjeszkedni és letelepedni szeretnének az Emírségekben. Én is örülök ennek a nagyszerű kezdeményezésnek, mert ha valaki be akar lépni erre a piacra, akkor a legjobb, ha tanácsot kér azoktól, akik már itt élnek, ismerik a kultúrát, az üzleti környezetet – ez rengeteg időt és pénzt takarít meg, és megkönnyíti a helyes irány megtalálását.
Szöveg és fotó: Érsek M. Zoltán
Ez az írás testvérlapunk, AzUtazó felületén jelent meg
