Kezdőlap Autóipar Szén-dioxid-kibocsájtás, jóváhagyott határok
No menu items!

Szén-dioxid-kibocsájtás, jóváhagyott határok

Jóváhagyta az új nehézgépjárművek átlagos szén-dioxid-kibocsátásának csökkentéséről szóló szabályokat az európai uniós tagállamok kormányait tömörítő tanács, így az utolsó akadály is elhárult a hatályba lépés elől.

A másik uniós társjogalkotó szerv, az Európai Parlament (EP) által már megszavazott egyezség értelmében

az új teherautók és buszok által kibocsátható szén-dioxid mennyiségét 2025-re 15 százalékkal, 2030-ra pedig 30 százalékkal kell leszorítani az idei szinthez képest.

Ez megfelel az Európai Bizottság eredeti javaslatában szereplő számoknak. Az intézményközi tárgyalásokon az EP 35 százalékot próbált elérni, az uniós tagországok azonban ebbe nem mentek bele.

A környezetvédelmi szempontok mellett a szektor versenyképességét is befolyásolja a döntés

 

Az elfogadott értékek magasabbak annál, mint amit például Berlin szeretett volna. Számos környezetvédelmi szervezet mindazonáltal ezeket sem tartja elegendőnek.

Ezen célszámok a különböző vállalatok gyártotta járművek átlagára vonatkoznak, vagyis továbbra is lesznek magasabb kibocsátású modellek, azonban ezeket zéró vagy alacsony kibocsátásúakkal kell majd ellensúlyozni. A gyártóknak biztosítaniuk kell, hogy 2025-re eladásaik legalább két százaléka az utóbbiakból származzon.

A tervezet célja a közúti közlekedésből származó károsanyag-kibocsátás csökkentése azon vállalások jegyében, amelyek alapján az EU-nak a következő évtized végéig összességében 40 százalékkal kellene mérsékelnie az üvegházhatású gázok kibocsátását az 1990-es szinthez képest.

“Az új szabályok kulcsfontosságúak az európai közúti közlekedés szén-dioxid-mentesítése és korszerűsítése felé” – mutatott rá Gratiela Leocadia Gavrilescu, az EU soros elnökségét betöltő Románia kormányfő-helyettese, aki szerint a környezetvédelmi szempontok mellett a szektor versenyképességéhez is hozzájárulnak a reformok.

Európában évente 400 ezer haláleset írható a légszennyezés számlájára.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Magyar innováció a világ élvonalában: Díjat nyert az Agrosentinels a hannoveri Agritechnica kiállításon

A magyar mérnöki tudás nemzetközi szinten is versenyképes: az Agrosentinels fejlesztése egy kritikus iparági problémára (a gépek váratlan leállására) kínál működő, világszínvonalú megoldást, amit immár a globális piac szakértői is elismernek.

Az új fogyasztóvédelmi intézményi struktúra lehetőséget ad a szélesebb körű ellenőrzésre

A fogyasztóvédelmi új intézményi struktúra lehetőséget ad arra, hogy az állam a korábbinál szélesebb körben, gyorsabban, átlátható fogyasztóvédelmi ellenőrzéseket hajtson végre, de emellett fontos a jogkövető vállalkozások támogatása is.

Az egy évvel korábbinál 17,6, az előző hónaphoz képest 16,4 százalékkal nagyobb volt az építőipari termelés volumene

Az építőipar termelői árai átlagosan 0,7 százalékkal haladták meg a 2025. második negyedévi értékeket - közölte a KSH.

EM: tízezernél több elektromos gépkocsival zöldíthetik flottáikat a hazai cégek

Az eddigi kérelmekben 10030 gépkocsira érkezett be támogatási igény. A legkeresettebb márka több mint kétezer darabbal a BYD, a legnépszerűbb típus a Tesla Model Y. Több mint 5700 gépkocsira már ki is fizettek összesen 22 milliárd forintot.
Hirdetés

Hírek

Magyar innováció a világ élvonalában: Díjat nyert az Agrosentinels a hannoveri Agritechnica kiállításon

A magyar mérnöki tudás nemzetközi szinten is versenyképes: az Agrosentinels fejlesztése egy kritikus iparági problémára (a gépek váratlan leállására) kínál működő, világszínvonalú megoldást, amit immár a globális piac szakértői is elismernek.

Az új fogyasztóvédelmi intézményi struktúra lehetőséget ad a szélesebb körű ellenőrzésre

A fogyasztóvédelmi új intézményi struktúra lehetőséget ad arra, hogy az állam a korábbinál szélesebb körben, gyorsabban, átlátható fogyasztóvédelmi ellenőrzéseket hajtson végre, de emellett fontos a jogkövető vállalkozások támogatása is.

Az egy évvel korábbinál 17,6, az előző hónaphoz képest 16,4 százalékkal nagyobb volt az építőipari termelés volumene

Az építőipar termelői árai átlagosan 0,7 százalékkal haladták meg a 2025. második negyedévi értékeket - közölte a KSH.

Megjelent a legújabb törvénytervezet a SZÉP Kártyával kapcsolatban

A Nemzetgazdasági Minisztérium által társadalmi egyeztetésre bocsátott rendelettel kapcsolatos véleményeket 2025. november 19-ig várja a minisztérium.

Emelkedett a 3, 5 és 10 éves államkötvények aukciós átlaghozama

Hozamemelkedés mellett értékesített 3, 5 és 10 éves lejáratú államkötvényeket csütörtöki aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).

Szeptemberben az ipari termelés bővült

2025 szeptemberében az ipari termelés volumene 1,3 százalékkal meghaladta, míg munkanaphatástól megtisztítva 1,5 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól.

Alig változott csütörtök reggelre a forint árfolyama

Kevéssé változott, vegyesen alakult csütörtök reggelre a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Visit Hungary: több százezer utazó töltötte itthon az őszi szünetet

A leginkább vendégmarasztaló desztinációk közül Bük-Sárváron, Debrecen és térségében, a Balatonon és Sopron-Fertő térségében töltötték el a leghosszabb időt a vendégek.
Hirdetés

Gazdaság

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás

Óvatosan fektetnek be a magyarok, a pénzügyi műveltség és a digitális bizalom erősítésre szorul

Az XTB egy nemzetközi befektetési applikáció, amelynek világszerte több mint 2 millió felhasználója van. A befektetési szolgáltató XTB csoport több mint 1300 munkavállalót foglalkoztat.

Kamatot csökkentett a Fed

Ezenkívül a központi bank úgy döntött, hogy december 1-jén befejezi az összes értékpapír-állományának csökkentését.

Van akinél nagyon komoly szja visszatérítést hozhat ez a megoldás

Az év vége közeledtével érdemes ellenőrizni az idei nyugdíjpénztári befizetéseink összegét, annak érdekében, hogy minél jobban ki tudjuk használni az szja-visszatérítés lehetőségét – hívja...