Hirdetés
Kezdőlap Építőipar Szinte zéró energiaigény - Mesterház programmal
No menu items!

Szinte zéró energiaigény – Mesterház programmal

Új fejezet kezdődik 2021-ben a hazai új lakásépítések piacán, amikor életbe lép az a szigorú szabályozás, amelyek eredményeként már csak a közel zéró energiaigényű házakat lehet átadni. A Wienerberger tavaly indított Mesterház Programjának eddigi tapasztalatai ugyanakkor azt mutatják, hogy az új házak tulajdonosainak többsége már eddig is tudatosabban törekedett arra, hogy otthonuk komfort szintje úgy növekedjen, a fenntartási költségek csökkenjenek.

Hamarosan már csak olyan ingatlan kaphat használatbavételi engedélyt, amely a hatályba lépett jogszabály előírásai szerint „közel nulla energiaigényű és minimum 25 százalékban a helyszínen vagy a közelben előállított megújuló energiaforrást használ”. Szakemberek szerint, miközben a folyamatosan szigorodó energiahatékonysági előírások hatására már korábban is egyre nagyobb szerep jutott a holisztikus, környezetkímélő megoldásoknak, az új szabályozás hatására még nagyobb szerepe lesz annak, hogy az építkezők tudatosan döntsenek a tervezésénél, az alapanyagválasztásnál és a kivitelezésnél.

– A falazat és a tetőszerkezet egy ház teljes költségvetésének ugyan csak alig 8-10%-át teszik ki, mégis döntően befolyásolja a végeredményt. Ezeken a szerkezeti elemeken múlik ugyanis a későbbi fűtésszámla, a hőszigetelés minősége mellett olyan, sokak által egyáltalán nem vizsgált, a komfort szempontjában mégis nagyon maghatározó tényező, mint a lakás levegőminősége is – fejti ki a Wienerberger szakértője.

A vállalat, az uniós energiahatékonysági elvárásokat szem előtt tartva ezért dolgozta ki alacsony energiaigényű házának prototipusát. Az E4 ház koncepciója olyan épületek megszületését biztosítja, amelyek nem csak teljesítik, felül is múlják az elvárt értékeket.

– Mivel az ilyen ingatlanok esetében nélkülözhetetlen a körültekintő alapanyag-választás és a megfelelő munkaszervezés a Wienerberger abban segíti az érdeklődőket, hogy minél kedvezőbb áru kivitelezés mellett tudjanak jó minőségű, költséghatékony otthont teremteni maguknak. Az E4 ház koncepciójában kiemelkedő jelentőségű a telek és a környezet adottságának felmérése: az épület elhelyezésénél például tekintetbe kell venni, hogy merre tájoljuk a házunkat, hogyan alakítható ki az optimális benapozás, illetve árnyékolás.

Hangsúlyos a ház formája is: olyan kompakt formákban érdemes gondolkodni, amelyek segítenek kihasználni és előnnyé kovácsolni a telek kínálta lehetőségeket. Ehhez társulnak a környezetbarát megoldások és a megújuló energiaforrások – közte a hőszívattyús megoldás -, amelyek elengedhetetlen kellékei az olyan környezetbarát alapanyagok, amelyek teljes mértékben természetközeliek, és ezért nem terhelik a bolygónkat. A Wienerberger E4 típusú energiahatékony ház egyik különlegessége például, hogy a vastag – Porotherm 44 Klíma – falazat miatt kevesebb hőszigetelésre van szükség, így ennél a munkafázisnál nem is használnak műanyagot, ami egy átlagos ház esetében szinte elképzelhetetlen.

A szakember hozzátette: mivel az építkezők többsége minimális építőipari tudással rendelkezik, a Wienerberger, a tavaly indított Mestreház Programmal kíván segíteni abban, hogy a téglafalú, nem lapostetővel épülő házak építésekor az érdeklődők a számukra legoptimálisabb, energiatakarékos otthont tudják megteremteni. A program keretében a leendő családi házak tulajdonosai díjmentesen vehetnek igénybe olyan szolgáltatásokat, amelyek érdemi segítséget jelentenek. A cég szakemberei által elkészített ingyenes mennyiség számítás például, a már meglévő kész tervek alapján 3-5 munkanap alatt elkészül. De legalább ekkora támogatást jelenthet, hogy az egyes felmerülő műszaki kérdésekre – ami akár érkezhet építész, kivitelező, vagy akár a ház építő részéről – is a szakmai irányelveknek megfelelő, hasznos válaszok érkeznek. A legjobb megoldásra törekedve emellett a vállalat alkalmazástechnikai munkatársai a kivitelezés során három alkalommal, ingyenesen ellenőrzik a már zajló munkálatokat és az építőanyagok helyes beépítését.

Az érdeklődők számára folyamatosan nyitva álló program eddigi tapasztalatai szerint Budapesten és a szomszédos településeken, illetve a Balaton környékén jellemző leginkább az átgondoltabb családi ház, illetve nyaraló építés. A minőségi kivitelezést fókuszba helyező projekt iránt érdeklők közel 45 százaléka az említett két régióban található. A vállalat ugyanakkor a támogató programmal abban is segíteni kíván, hogy a ma még kevésbé tudatos házépítők is olyan megoldásokat válasszanak, amelyek hosszútávon is növelik az otthonok fenntarthatóságát és ezzel értékmegőrzését.

Kocsis Erika

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Az adóhatóság a kriptoeszköz-szolgáltatók új adatszolgáltatási kötelezettségeire figyelmeztet

A NAV-hoz 15 napon belül kell bejelenteni azt is, ha a regisztráció során megadott adatok megváltoznak.

Egyhangúlag döntött az alapkamat tartásáról az MNB Monetáris Tanácsa decemberben

a 2026 eleji vállalati átárazások alakulása bizonytalanságot jelent az inflációs kilátásokra. Emellett a devizapiaci stabilitás fennmaradása továbbra is kulcsfontosságú az árstabilitás elérése szempontjából.

Újabb 500 helyszínen folytatódik az Iskolában az Erdő Program

Töretlen az Iskolában az Erdő Program népszerűsége, melynek során köznevelési intézmények pályázhattak a 6-14 éves diákok számára erdei iskolai tematikus foglalkozások lebonyolítására.

Gyorsan terjeszkedik a magyar autópiacon a kínai Omoda&Jaecoo

A két ikermárka magyarországi debütálása azt mutatja, hogy a magyar piac nyitott a progresszív, innovációvezérelt és karakteres autómárkákra
Hirdetés

Hírek

Egyhangúlag döntött az alapkamat tartásáról az MNB Monetáris Tanácsa decemberben

a 2026 eleji vállalati átárazások alakulása bizonytalanságot jelent az inflációs kilátásokra. Emellett a devizapiaci stabilitás fennmaradása továbbra is kulcsfontosságú az árstabilitás elérése szempontjából.

Újabb 500 helyszínen folytatódik az Iskolában az Erdő Program

Töretlen az Iskolában az Erdő Program népszerűsége, melynek során köznevelési intézmények pályázhattak a 6-14 éves diákok számára erdei iskolai tematikus foglalkozások lebonyolítására.

Gyorsan terjeszkedik a magyar autópiacon a kínai Omoda&Jaecoo

A két ikermárka magyarországi debütálása azt mutatja, hogy a magyar piac nyitott a progresszív, innovációvezérelt és karakteres autómárkákra

A Grönland dilemma: nemzetközi jog kontra geopolitika

Folyik a kötélhúzás Grönland körül. A gazdasági érdekek és...

Szolidárisak a Fed elnökével a világ befolyásos jegybankjainak vezetői

A jegybanki vezetők közös közleménye szerint Jerome Powell becsülettel, feladatára összpontosítva, a közérdek szolgálata melletti rendíthetetlen elkötelezettséggel végzi tevékenységét.

MKIK: eredményes évet zárt a kamara 2025-ben

A 3 százalékos kamatozású Széchenyi Kártya Programra több mint 14 ezer vállalkozás jelentkezett, eddig mintegy 130 milliárd forintnyi forrásra szerződtek le az érintett kis- és középvállalkozások (kkv).

Duna House: 2025-ben a lakáscélú jelzáloghitelek volumene megközelítette a 2000 milliárd forintot

A hitelpiac bővülését így nem egyetlen kiugró tényező, hanem egy fokozatos alkalmazkodási folyamat eredményezte.

KSH: decemberben 3,3 százalékkal, 2025-ben átlagosan 4,4 százalékkal nőttek az árak

Egy hónap alatt, 2025. novemberhez viszonyítva a fogyasztói árak átlagosan 0,1 százalékkal nőttek.
Hirdetés

Gazdaság

Az adóhatóság a kriptoeszköz-szolgáltatók új adatszolgáltatási kötelezettségeire figyelmeztet

A NAV-hoz 15 napon belül kell bejelenteni azt is, ha a regisztráció során megadott adatok megváltoznak.

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...