Kezdőlap Gazdaság Szlovákia ideiglenesen felújítja az ellenőrzéseket a magyar és osztrák határon
No menu items!

Szlovákia ideiglenesen felújítja az ellenőrzéseket a magyar és osztrák határon

A haszonállatok egy részét sújtó száj- és körömfájás betegséggel összefüggésben Szlovákia keddtől ideiglenesen felújítja az ellenőrzéseket a magyar és osztrák határon – az erről szóló döntést hétfői ülésén hagyta jóvá a pozsonyi kormány.

Az intézkedés egy hónapig, május 8-ig marad érvényben – jelentette a TASR szlovák közszolgálati hírügynökség.

A javaslatot előterjesztő belügyi tárca a betegség terjedésének megakadályozását célzó intézkedések betartatásának szükségességével indokolta a lépést, illetve azzal, hogy így szükség esetén lehetségessé válik a forgalom korlátozása az érintett határszakaszokon, főként a kisebb határátkelők esetében.

A kormánydöntés után néhány órával a szlovák országos rendőr-főkapitányság egy – az MTI-nek is megküldött – közleményben tudatta: április 8-tól május 8-ig 17 kisebb szlovákiai határátkelőt ideiglenesen lezárnak a forgalom előtt, ezek közül 16 a szlovák-magyar, egy pedig a szlovák osztrák határon van.

A forgalom elől ideiglenesen lezárásra kerülő határátkelők a szlovák-magyar határszakaszon a következők: Dunacsún (Cunovo) – Rajka, Dunaradvány (Radvan nad Dunajom) – Neszmély, Helemba (Chlaba) – Ipolydamásd, Szalka (Salka) – Letkés, Ipolyhídvég (Ipelské Predmostie) – Drégelypalánk, Ipolyvarbó (Vrbovka) – Őrhalom, Rárospuszta (Trenc) – Rárós, Sajólénártfalva (Lenártovce) – Bánréve, Gömörhosszúszó (Dlhá Ves/Domica) – Aggtelek, Kenyhec (Kechnec) – Abaújvár, Abaújnádasd (Trstená pri Hornáde) – Kéked, Eszkáros (Skáros) – Hollóháza, Alsómihályi (Michalany) – Alsóregmec, Bodrogszerdahely (Streda nad Bodrogom) – Karos, Nagygéres (Velky Hores) – Nagyrozvágy, Nagytárkány (velké Trakany) – Zemplénagárd.

A szlovák-osztrák határszakaszon a szlovák rendőrség közlése szerint egy kishatárátkelőt zárnak le, ez a Magyarfalu (Záhorská Ves) – Angern, határátkelő.

A mostani döntéssel kapcsolatban a szlovák belügyminisztérium közölte, hogy az ideiglenes határellenőrzések érvényességi ideje alatt a betegség miatt felállított központi válságstáb folyamatában dönt majd azokról a határátkelőkről, amelyeken ideiglenesen felfüggeszthetik például a motoros gépjárművek áthaladásának lehetőségét. Ennek célja, hogy az ilyen jellegű forgalom a fertőtlenítést lehetővé tevő határátkelőkre korlátozódjon. Ezek az intézkedések nem érintik majd az úgynevezett “zöldhatárt“, vagyis a hivatalos határátkelőkön kívüli gyalogos és kerékpáros turistaforgalmat.

Hirdetés

Zöld Stratégia 2026: a fenntartható értékteremtés példái. Nemzetközi konferencia december 9.
Egyre több vállalkozás ismeri fel, hogy a zöld átállás nem elsősorban kötelezettség, hanem kézzelfogható előny: alacsonyabb energia- és működési költségek, stabilabb finanszírozás, erősebb márka és kiszámíthatóbb beszállítói pozíció.
A versenyképesség ma már részben azon múlik, ki mennyire ügyesen építi fel saját fenntarthatósági rendszerét.

További információért kattintson ide.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Bécs Európa digitális jövőjét építi

A SEMIC 2025 konferencián Koppenhágában a város nyerte el az Európai Bizottság Public Sector Tech Watch Best Cases Awardját, ahol olyan megoldásokat díjaznak, amik közszolgáltatások javítása és a belső folyamatok fejlesztése által megkönnyítik az adott város polgárai számára az ügyintézést.

Idén két budapesti kerületben és Miskolcon lehetett eladni a leggyorsabban ingatlant

A Duna House adatai szerint idén Budapesten a IX. és X. kerületben keltek el a leggyorsabban a lakások, 55 illetve 63 nap alatt, míg a vidéki nagyvárosok közül Miskolcon volt a leggyorsabb az értékesítés, 86 napos átlagos értékesítési idővel.

6,2 százalékkal bővült a mezőgazdaság teljes kibocsátási értéke idén

2025-ben a mezőgazdaság kibocsátása 4,4 ezer milliárd forint felett alakult, ez 6,2 százalékkal több az egy évvel korábbinál. A bővüléshez a teljes termelési árszínvonal 10 százalékos, továbbá az állattenyésztés volumenének 2,5 százalékos emelkedése járult hozzá.

SH: októberben az előző év azonos időszakához mérten 2,7 százalékkal mérséklődött, az előző hónaphoz képest 0,5 százalékkal bővült az ipari termelés

A szezonálisan és munkanappal kiigazított adatok alapján az ipari kibocsátás 0,5 százalékkal nagyobb volt a 2025. szeptemberinél
Hirdetés

Hírek

Orbán Viktor: a minimálbér 11, a garantált bérminimum 7 százalékkal nő

65 ezer betöltetlen álláshely van Magyarországon, és jövőre 35 ezer engedélyt fognak kiadni vendégmunkásoknak.

A cégek többsége emeli a fizetéseket jövőre egy felmérést szerint

Az előző évekhez hasonlóan a Magyarországon működő cégek többsége 2026-ban is emeli a fizetéseket.

Közel 8 ezer katás vállalkozót érinthet a kataalanyiság megszűnése adótartozás miatt

Csaknem 8 ezer katás vállalkozót érinthet a kataalanyiság megszűnése, mivel nettó 100 ezer forintot elérő adótartozásuk van, az érintetteknek a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) a napokban figyelmeztető levelet küld.

A megítélt támogatások 70 százalékát már kifizették a Napenergia Plusz Programban

A modern napelemes rendszerek telepítését ösztönző pályázaton az elutalt összegek meghaladták a 60 milliárd forintot. Több mint 21 ezer család összesen mintegy 86 milliárd, egyenként több mint 4 millió forintos támogatással csökkentheti áramszámláit saját eszközzel zöldenergiát termelve és tárolva
Hirdetés

Gazdaság

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás

Óvatosan fektetnek be a magyarok, a pénzügyi műveltség és a digitális bizalom erősítésre szorul

Az XTB egy nemzetközi befektetési applikáció, amelynek világszerte több mint 2 millió felhasználója van. A befektetési szolgáltató XTB csoport több mint 1300 munkavállalót foglalkoztat.