Kezdőlap Gazdaság Talpon maradást segítő pályázat - fesztiváloknak
No menu items!

Talpon maradást segítő pályázat – fesztiváloknak

Megjelent a 700 millió forintos keretösszegű pályázat, amely a koronavírus-járvány miatt elmaradt, vagy csökkentett programmal megvalósult könnyűzenei fesztiválok szervezőit támogatja – közölte a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ).

Az MTÜ célja a támogatással az, hogy a fesztiválpiac szereplői talpon maradjanak, és a szektor újraindulásakor színvonalas programkínálatot és minőségi infrastruktúrát kínálhassanak a látogatók számára.

A pályázatot a könnyűzenei fesztiválok szervezőinek működési célú támogatására írták ki, a keretösszege 699 650 000 forint, melyet az MTÜ az 1 milliárd forintos vis maior keret terhére bocsát rendelkezésre.

A kiírás szerint támogatásban azok az 500 fő feletti, alkalmi zenés, táncos szabadtéri rendezvények részesülhetnek, amelyek zenei programja kifejezetten könnyűzene központú, belépőjegy-kötelesek, és minimum 3 egymást követő napon, legalább napi 2 könnyűzenei programmal kerülnek megrendezésre.

További feltétel, hogy a fesztiválok 2020. előtt legalább három egymást követő évben megvalósultak, azonban idén a Covid-járvány miatti tiltás következtében elmaradtak, vagy csak jelentősen csökkentett programmal valósultak meg.

A pályázat során igényelhető támogatás minimum összege egymillió forint, maximum összege a 2019. évi nettó fesztiváljegy-bevétel 10 százaléka, de legfeljebb 35 millió forint. A támogatás mértéke 100 százalék.

A támogatás folyósítása egy összegben, előlegként történik, a folyósításnak nem feltétele saját forrás biztosítása, illetve rendelkezésre állása.

A pályázati kiírás előkészítését az MTÜ koordinálta, fesztiválszervezők és zeneiparban dolgozó szakemberek bevonásával.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Így készül Bécs a szilveszterre

A Városháza téren felállított nagyszínpadon bemutatott "Best of Eurovision" show, valamint az éjfélkor elindított "Eurovision Countdown Clock" visszaszámláló óra látványos gesztus, de egyben világos üzenet is: az Eurovíziós Dalfesztivál egy teljes évre kiterjedő városstratégiai projekt.

Vaddisznók a városban: ki fizet, ha kárt okoznak?

A Bank360 kérdésére a biztosító azt is elárulta, hogy az elmúlt 3-5 évben a vadállatok által okozott károk száma nagyjából stagnált, leszámítva két kiugró évet, 2022-őt és az idei évet, amikor is nagyjából másfélszer annyi káresemény történt, mint előtte általában.

Fényfüzéreket és karácsonyi dekorációs eszközöket vizsgáltak

Díszvilágítási füzéreket, valamint karácsonyi dekorációs villamossági termékeket vizsgált a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság akkreditált laboratóriuma: az 58 különböző féle termékből 56 bizonyult veszélyesnek.

NAV: jövőre megduplázódik a családi adókedvezmény

A kedvezmény igénybevételéhez január első napjaitól elérhető az adóelőleg-nyilatkozat, amit legegyszerűbben elektronikusan, az Online Nyomtatványkitöltő Alkalmazásban (ONYA) lehet beadni, de papíron is leadható a munkáltatónál, kifizetőnél.
Hirdetés

Hírek

Nagy év végi hajrá várható a bankfiókokban és a földhivatalokban!

Fontos, hogy az igazgatási szünet nem számít bele az ingatlanügyi és egyéb földhivatali eljárások ügyintézési határidejébe.

Ponthatármentes oktatás: 3000 magyar diák tanul Pozsonyban

Az intézmény 2021-ben indult 23 fővel, mára pedig a legtöbb magyarországi diákot képző külföldi egyetemmé vált. A hallgatók többsége munka mellett tanul, a képzés gyakorlatorientált, a diploma pedig kizárólag teljesítmény alapján szerezhető meg.

BÉT – a magyar tőzsde enyhén felülteljesített az európai piacokhoz képest, újabb csúcson a BUX

A részvénypiac forgalma 10,7 milliárd forint volt, a vezető részvények vegyesen teljesítettek az előző napi záráshoz képest.

A tudatos tervezés és a technológiai hatékonyság éve lesz 2026 az építőiparban

A társaság 2025-ben 146 sikeres szerződéskötéssel zárta az évet, ami 27 százalékos növekedés az előző évhez képest.
Hirdetés

Gazdaság

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás