Kezdőlap Hírek Tanszüneti menetrendre vált a BKK
No menu items!

Tanszüneti menetrendre vált a BKK

A tanítási szüneti menetrend szerint indulnak a járatok Budapesten csütörtöktől a koronavírus-járvány miatt – közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) és a BKV.

Csütörtöktől a tanítási szünetben érvényes menetrend szerint indulnak a közösségi közlekedési járatok, így a reggeli és a délutáni csúcsidőben 10 százalékkal csökken a járművek száma.

A BKK közlése szerint kiemelt figyelemmel kísérik a fővárosi közösségi közlekedés kihasználtságát.

A hétfő reggeli tapasztalatok szerint a járatok kihasználtsága jelentősen csökkent, a járművek 20-40 százalékos telítettséggel közlekedtek.

Mint rámutattak: a budapesti utasforgalom mintegy 35 százalékát a diákok adják, ezért az oktatási intézmények bezárásával már eleve ennyivel kevesebben utaztak a járműveken. Az egyre több fővárosi cégnél elrendelt “home office” munkavégzés szintén hozzájárult a forgalomcsökkenéshez.

A tanszüneti menetrend főként a reggeli és a délutáni csúcsidei indulásokat érinti. A tanítási időszakhoz képest körülbelül 200 fővárosi járművet és járművezetőt tudnak tehermentesíteni az átmeneti időszakban.

A tanítási szünetben érvényes menetrendek megtalálhatók a BKK honlapján.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Útimorzsák Ománból. A gazdagság gazdasága.

  Szinte az egész világon felkapott Dubajtól alig egyórás repülőútra...

Magyar innováció a világ élvonalában: Díjat nyert az Agrosentinels a hannoveri Agritechnica kiállításon

A magyar mérnöki tudás nemzetközi szinten is versenyképes: az Agrosentinels fejlesztése egy kritikus iparági problémára (a gépek váratlan leállására) kínál működő, világszínvonalú megoldást, amit immár a globális piac szakértői is elismernek.

Az új fogyasztóvédelmi intézményi struktúra lehetőséget ad a szélesebb körű ellenőrzésre

A fogyasztóvédelmi új intézményi struktúra lehetőséget ad arra, hogy az állam a korábbinál szélesebb körben, gyorsabban, átlátható fogyasztóvédelmi ellenőrzéseket hajtson végre, de emellett fontos a jogkövető vállalkozások támogatása is.

Az egy évvel korábbinál 17,6, az előző hónaphoz képest 16,4 százalékkal nagyobb volt az építőipari termelés volumene

Az építőipar termelői árai átlagosan 0,7 százalékkal haladták meg a 2025. második negyedévi értékeket - közölte a KSH.
Hirdetés

Hírek

Megjelent a legújabb törvénytervezet a SZÉP Kártyával kapcsolatban

A Nemzetgazdasági Minisztérium által társadalmi egyeztetésre bocsátott rendelettel kapcsolatos véleményeket 2025. november 19-ig várja a minisztérium.

Emelkedett a 3, 5 és 10 éves államkötvények aukciós átlaghozama

Hozamemelkedés mellett értékesített 3, 5 és 10 éves lejáratú államkötvényeket csütörtöki aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).

Szeptemberben az ipari termelés bővült

2025 szeptemberében az ipari termelés volumene 1,3 százalékkal meghaladta, míg munkanaphatástól megtisztítva 1,5 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól.

Alig változott csütörtök reggelre a forint árfolyama

Kevéssé változott, vegyesen alakult csütörtök reggelre a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Visit Hungary: több százezer utazó töltötte itthon az őszi szünetet

A leginkább vendégmarasztaló desztinációk közül Bük-Sárváron, Debrecen és térségében, a Balatonon és Sopron-Fertő térségében töltötték el a leghosszabb időt a vendégek.
Hirdetés

Gazdaság

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás

Óvatosan fektetnek be a magyarok, a pénzügyi műveltség és a digitális bizalom erősítésre szorul

Az XTB egy nemzetközi befektetési applikáció, amelynek világszerte több mint 2 millió felhasználója van. A befektetési szolgáltató XTB csoport több mint 1300 munkavállalót foglalkoztat.

Kamatot csökkentett a Fed

Ezenkívül a központi bank úgy döntött, hogy december 1-jén befejezi az összes értékpapír-állományának csökkentését.

Van akinél nagyon komoly szja visszatérítést hozhat ez a megoldás

Az év vége közeledtével érdemes ellenőrizni az idei nyugdíjpénztári befizetéseink összegét, annak érdekében, hogy minél jobban ki tudjuk használni az szja-visszatérítés lehetőségét – hívja...