Kezdőlap Gazdaság Teljes gazdasági fordulatra van szükség Magyarországon!
No menu items!

Teljes gazdasági fordulatra van szükség Magyarországon!

Matolcsy György, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) elnöke csütörtökön Nyíregyházán, a 62. Közgazdász-vándorgyűlésen tartott, online is közvetített előadásában azt mondta, hogy teljes gazdasági fordulatra van szükség Magyarországon; 2021 és 2024 között az úttévesztés miatt veszélybe került lényegében minden, a 2010-es években elért eredmény, és veszélybe került a 2030-ig kitűzött célok elérése.

Magyarországnak két veszélyes ellenfele van, a magas és költséges eladósodás, valamint a magas és makacs infláció – hangsúlyozta a jegybank elnöke.

Matolcsy György szerint hibás gazdaságpolitikai fordulat következett be, a kormány elengedte az államháztartási hiányt, és az infláció elleni küzdelemben másfél-két évig nem csatlakozott a jegybankhoz.

A téves gazdaságpolitikai fordulat közepén az infláció áll; nem érthető teljesen, hogy miért vezeti az Európai Unióban az inflációs sokk terén Magyarország a mezőnyt – jelentette ki az MNB elnöke.

A jegybankelnök szerint az infláció nyomán a háztartások és a vállalkozások jelentős része olyan vagyonvesztést szenvedett el, hogy megérkeztek “az inflációs sokk kárvallottjai“, akik nem fogyasztanak, mert nincs miből, illetve akik félig elvesztették tartalékaikat. Hozzátette: a költségvetés kiadásai így megemelkedtek, bevételei lecsökkentek.

Szerinte hibás gazdaságpolitikai szemlélet azt állítani, hogy a reálbérnövekedésből automatikusan fogyasztás lesz. A reálbérek csak a jövedelmek felét fedik le, a nyugdíjak és a szociális kiadások reálértéke nem nőtt – jegyezte meg.

Az egyensúly-közeli költségvetéstől a tartósan magasan hiány felé mozdultunk el, elfogadhatatlan és életveszélyes ilyen államháztartási hiányt vinni végig az évtizeden – fogalmazott a jegybank elnöke

Úgy vélte, a 2010-2019 közötti évtizedet Magyarország egyértelműen megnyerte, beállította az államháztartási egyensúlyt, volt hitelezési és beruházási fordulat, nagyon sok jó programból lett eredmény. Matolcsy György szerint vissza kell térni a saját sikereinkhez, és meg kell nézni, hogy a sikeresebbek hogyan működnek. Csehországot titkos példaképnek nevezte, míg álláspontja szerint a román képlet fenntarthatatlan

Teljes gazdasági fordulatra van szükség, amire képesek vagyunk, mert részben megoldottuk az elmúlt évtizedben is. Az erősségeinkre kell építkezni, nem a gyenge pontokra, a zöld újraiparosítás mellett új szolgáltató szektorra van szükség, mert az segít a folyó fizetési mérleg kiegyensúlyozásában – fogalmazott Matolcsy György.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Magyar innováció a világ élvonalában: Díjat nyert az Agrosentinels a hannoveri Agritechnica kiállításon

A magyar mérnöki tudás nemzetközi szinten is versenyképes: az Agrosentinels fejlesztése egy kritikus iparági problémára (a gépek váratlan leállására) kínál működő, világszínvonalú megoldást, amit immár a globális piac szakértői is elismernek.

Az új fogyasztóvédelmi intézményi struktúra lehetőséget ad a szélesebb körű ellenőrzésre

A fogyasztóvédelmi új intézményi struktúra lehetőséget ad arra, hogy az állam a korábbinál szélesebb körben, gyorsabban, átlátható fogyasztóvédelmi ellenőrzéseket hajtson végre, de emellett fontos a jogkövető vállalkozások támogatása is.

Az egy évvel korábbinál 17,6, az előző hónaphoz képest 16,4 százalékkal nagyobb volt az építőipari termelés volumene

Az építőipar termelői árai átlagosan 0,7 százalékkal haladták meg a 2025. második negyedévi értékeket - közölte a KSH.

EM: tízezernél több elektromos gépkocsival zöldíthetik flottáikat a hazai cégek

Az eddigi kérelmekben 10030 gépkocsira érkezett be támogatási igény. A legkeresettebb márka több mint kétezer darabbal a BYD, a legnépszerűbb típus a Tesla Model Y. Több mint 5700 gépkocsira már ki is fizettek összesen 22 milliárd forintot.
Hirdetés

Hírek

Magyar innováció a világ élvonalában: Díjat nyert az Agrosentinels a hannoveri Agritechnica kiállításon

A magyar mérnöki tudás nemzetközi szinten is versenyképes: az Agrosentinels fejlesztése egy kritikus iparági problémára (a gépek váratlan leállására) kínál működő, világszínvonalú megoldást, amit immár a globális piac szakértői is elismernek.

Az új fogyasztóvédelmi intézményi struktúra lehetőséget ad a szélesebb körű ellenőrzésre

A fogyasztóvédelmi új intézményi struktúra lehetőséget ad arra, hogy az állam a korábbinál szélesebb körben, gyorsabban, átlátható fogyasztóvédelmi ellenőrzéseket hajtson végre, de emellett fontos a jogkövető vállalkozások támogatása is.

Az egy évvel korábbinál 17,6, az előző hónaphoz képest 16,4 százalékkal nagyobb volt az építőipari termelés volumene

Az építőipar termelői árai átlagosan 0,7 százalékkal haladták meg a 2025. második negyedévi értékeket - közölte a KSH.

Megjelent a legújabb törvénytervezet a SZÉP Kártyával kapcsolatban

A Nemzetgazdasági Minisztérium által társadalmi egyeztetésre bocsátott rendelettel kapcsolatos véleményeket 2025. november 19-ig várja a minisztérium.

Emelkedett a 3, 5 és 10 éves államkötvények aukciós átlaghozama

Hozamemelkedés mellett értékesített 3, 5 és 10 éves lejáratú államkötvényeket csütörtöki aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).

Szeptemberben az ipari termelés bővült

2025 szeptemberében az ipari termelés volumene 1,3 százalékkal meghaladta, míg munkanaphatástól megtisztítva 1,5 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól.

Alig változott csütörtök reggelre a forint árfolyama

Kevéssé változott, vegyesen alakult csütörtök reggelre a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Visit Hungary: több százezer utazó töltötte itthon az őszi szünetet

A leginkább vendégmarasztaló desztinációk közül Bük-Sárváron, Debrecen és térségében, a Balatonon és Sopron-Fertő térségében töltötték el a leghosszabb időt a vendégek.
Hirdetés

Gazdaság

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás

Óvatosan fektetnek be a magyarok, a pénzügyi műveltség és a digitális bizalom erősítésre szorul

Az XTB egy nemzetközi befektetési applikáció, amelynek világszerte több mint 2 millió felhasználója van. A befektetési szolgáltató XTB csoport több mint 1300 munkavállalót foglalkoztat.

Kamatot csökkentett a Fed

Ezenkívül a központi bank úgy döntött, hogy december 1-jén befejezi az összes értékpapír-állományának csökkentését.

Van akinél nagyon komoly szja visszatérítést hozhat ez a megoldás

Az év vége közeledtével érdemes ellenőrizni az idei nyugdíjpénztári befizetéseink összegét, annak érdekében, hogy minél jobban ki tudjuk használni az szja-visszatérítés lehetőségét – hívja...