Kezdőlap Turizmus Több a nemzetközi vendég a németországi turizmusban
No menu items!

Több a nemzetközi vendég a németországi turizmusban

A Szövetségi Statisztikai Hivatal előzetes vendégéjszaka-számaira alapozva a Német Turisztikai Hivatal (DZT) felmérést készített, amely szerint Németország beutazó turizmusának felépülése folyamatos, és ezáltal egyre erősebben járul hozzá a vendégéjszakák összesített volumenéhez.

Az előzetes adatok alapján 2023. novemberében 5,5 millió nemzetközi vendégéjszakát regisztráltak a legalább tíz ággyal rendelkező szálláshelyeken – ez 7,8 százalékos növekedést jelent az előző év novemberéhez képest. Január és november között a külföldi vendégéjszakák összesített száma 74,9 millióra nőtt: ezáltal a beutazás számai ez eddigi rekordév, 2019. ugyanezen időszakának 89,6 százalékát érik el. A külföldi vendégek aránya az összesített vendégéjszaka-számoknál a tavalyi első 11 hónapban 16,4 százalék, ez az érték az előző év ugyanezen időszakában csupán 14,8 százalék volt.

Petra Hedorfer, a DZT igazgatótanácsi elnöke így nyilatkozott a témában: „Németország az European Travel Commission által elvégzett Monitoring Sentiment for Intra-European Travel felmérése szerint 2023. őszén megerősíti pozícióját az európai utazók kedvelt úticéljainak top 5-ös listáján, illetve részesedik az Európa-szerte mutatkozó trendből a nemzetközi utazások fejlődése irányában. Ennek megfelelően azok aránya, akik a következő hat hónapban csak hazájukban terveztek utazást a 2021. őszén mért 31,5 százalékról folyamatosan csökkent a 2023. őszén jelzett 25,7 százalékra.

Az utazók 55,3 százaléka 2021. őszén európai úti célokat részesített előnyben, ez az érték 2023. őszén 60,3 százalékra nőtt. Ezáltal Európa legfontosabb küldőrégióként – plusz jó felépülési perspektívával a tengerentúli piacokon – a következő hónapokban is kiemelkedően járul hozzá a német beutazó turizmus további felépüléséhez. Ázsia – különösen Kína – növekvő utazási aktivitása pedig szintén pozitív hatást jelent a beutazás további fejlődésére nézve.

További impulzusokra számítunk nyáron a Németországban megrendezett labdarúgó Európa-bajnokság látogatóitól. Ezen felül pedig az olyan kulturális fénypontok, mint például Caspar David Friedrich születésnapjának 250. évfordulója, 35 évvel a fal után vagy Chemnitz, Európa Kulturális Fővárosa 2025 számos jelentős indokkal szolgál a nemzetközi vendégek számára a németországi utazáshoz.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Ünnep másként: év végi utazás Törökországban

Az út utolsó szakasza Denizli térségéhez, Laodikeia városához vezet. Szent János utolsó levelét ennek a közösségnek címezte, így ez a helyszín a zarándoklat természetes lezárásává válik.

A Temu letarolja a hazai webshopokat – a karácsony sem hoz változást

A külföldi online vásárlások átlagos értéke ennél közel 30 százalékkal magasabb volt és meghaladta a 23 600 forintot, ami közel 30 százalékos növekedést jelent éves összevetésben.

Mérföldkő a falusi turizmusban – átadták a 2000. napraforgós Nemzeti Tanúsító Védjegyet Tiszabábolnán

A napraforgós Nemzeti Tanúsító Védjegyrendszer a FATOSZ által működtetett országos tematikus védjegyrendszer, amelynek célja, hogy a vendégek számára átlátható és hiteles információt nyújtson a falusi-vidéki szálláshelyek színvonaláról.

Horgász a pácban: szigorú szabályok lépnek életbe itt 2026-tól

Már nem lehet mindenhol minden módszerrel horgászni
Hirdetés

Hírek

A Temu letarolja a hazai webshopokat – a karácsony sem hoz változást

A külföldi online vásárlások átlagos értéke ennél közel 30 százalékkal magasabb volt és meghaladta a 23 600 forintot, ami közel 30 százalékos növekedést jelent éves összevetésben.

Mérföldkő a falusi turizmusban – átadták a 2000. napraforgós Nemzeti Tanúsító Védjegyet Tiszabábolnán

A napraforgós Nemzeti Tanúsító Védjegyrendszer a FATOSZ által működtetett országos tematikus védjegyrendszer, amelynek célja, hogy a vendégek számára átlátható és hiteles információt nyújtson a falusi-vidéki szálláshelyek színvonaláról.

Horgász a pácban: szigorú szabályok lépnek életbe itt 2026-tól

Már nem lehet mindenhol minden módszerrel horgászni

Téli kalandok a Zsolnay Negyedben – élmények kicsiknek és nagyoknak a téli szünetben

A Zsolnay Negyed a téli szünetben is vár mindenkit, csupán december 24-én, 25-én, 26-án és január 1-jén tart zárva.

Több ezer adag ételt kapnak idén is a rászorulók

Az elmúlt évben a Julienne Kft. nagyszabású karácsonyi akciót hajtott végre a Budapest Bike Maffiával közösen, amelynek során díszvacsorát szerveztek egy női szállón, ahol a hölgyek fodrász és kozmetikus segítségével szépülhettek, emellett 1500 adag dobozolt ételt juttattak el a rászorulóknak.

Az Ericsson szerint 2031 végére a mobil-előfizetések mintegy kétharmada 5G lesz

Az Ericsson várakozásai szerint az 5G 2027-re, kilenc évvel a bevezetése után, megelőzi a 4G-t, és domináns globális kommunikációs szabvánnyá válik.

Karácsonyi ajándéknak is kiváló választás a magyar bor

Jól sikerült az idei szüret, a hazai szőlőtermelők a száraz nyárnak köszönhetően kiváló minőségű szőlőt takaríthattak be.

Így készül Bécs a szilveszterre

A Városháza téren felállított nagyszínpadon bemutatott "Best of Eurovision" show, valamint az éjfélkor elindított "Eurovision Countdown Clock" visszaszámláló óra látványos gesztus, de egyben világos üzenet is: az Eurovíziós Dalfesztivál egy teljes évre kiterjedő városstratégiai projekt.
Hirdetés

Gazdaság

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás