Jelentősen bővültek a Széchenyi Mikrohitel MAX+ lehetőségei: a konstrukció kedvezőbb és rugalmasabb feltételekkel érhető el a hazai mikro- és kisvállalkozások számára – közölte a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) szombaton közleményben.
A tájékoztatás szerint a legfontosabb változások között szerepel, hogy a maximális hitelösszeg egy ügyletre 100 millióról 140 millió forintra emelkedik. Továbbá: az ügyfelenkénti limit 200 millió forintra, a cégcsoportonkénti keret pedig 300 millió forintra nő és a hitel már egy lezárt üzleti év után is igényelhető. Változás még, hogy a törlesztés rugalmasabb, akár 20 százalékos emelt összegű utolsó részlet is választható – sorolták.
A Nemzetgazdasági Minisztérium, a KAVOSZ és a VOSZ együttműködésével megvalósuló módosítás célja, hogy a magyar mikro- és kisvállalkozások gyorsabban és egyszerűbben jussanak kedvezményes forráshoz, amely elősegíti beruházásaik megvalósítását, teljesítményük növelését és a munkahelyek megtartását – olvasható a közleményben.