Kezdőlap Gazdaság Történelmi rekordot döntött a magyar tőzsde vezető részvényindexe, a BUX
No menu items!

Történelmi rekordot döntött a magyar tőzsde vezető részvényindexe, a BUX

A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) vezető részvényindexe, a BUX első alkalommal lépte át a 100 000 pontos záróértéket szerdán, ezzel a legnagyobb tőkeértékű és forgalmú hazai részvények árfolyamának változását követő BUX a százszorosára nőtt 1991-es 1000 pontos indulási értékéről – közölte a BÉT a honlapján.

A BUX emelkedése nemzetközi és regionális viszonylatban is figyelemre méltó, az idén eddig elért 26 százalékos teljesítményével a világ élvonalába tartozik – tették hozzá, megjegyezve, hogy 2023 óta 220 százalékot emelkedett.

Az index legfontosabb mérföldköveit felelevenítve kiemelték: legeredményesebb 10 éves időszaka 1995-2005 között volt, 1468 százalékos, azaz több mint tizennégyszeres emelkedéssel.

A BUX 34 teljes éven van túl, ebből 24-ben pozitívan teljesített, 17-ben kétszámjegyű hozammal, a legmagasabb éves hozamot 1996-ban érte el (170 százalékkal).

Emlékeztettek arra, hogy 1991-ben az első BUX kosár 6 tagból állt, jelenleg 16 papírt tartalmaz az index, eddigi története során összesen 64 társaság szerepelt benne. Megszakítás nélkül a Richter részvénye indextag, az OTP 1995-ben, a Mol 1996-ban, a Telekom 1998-ban került a kosárba. A jelenlegi 16 indextagból 13 vállalat az indexkosárba kerülésének időpontjától megszakítás nélkül tagja annak.

Ezzel párhuzamosan az új részvények bevezetésének, valamint az árfolyamok emelkedésének hatására a hazai részvénypiac mérete (kapitalizáció) mostanra átlépte a 20 ezer milliárd forintot, emellett az elmúlt években a hazai tőzsdén mintegy 40 új részvénykibocsátó jelent meg. A Magyar Nemzeti Bank adatai szerint 2024 végére a magyar háztartások hazai részvényállománya meghaladta a 2000 milliárd forintot, több mint ötszörösére nőtt tízéves viszonylatban – áll az MTI közleményben.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

EM: több mint 900 társasház pályázott a lakossági távhőprogramra

Több, mint 900 társasház pályázott a lakossági távhőprogramra. A benyújtási lehetőség felfüggesztéséig az eredeti keretösszeg másfélszeresére, 7,6 milliárd forintra nyújtottak be igényeket .

Mesterséges intelligencia: ki lesz a nyertes és hogyan?  

Lehet szeretni, lehet gyűlölni a mesterséges intelligenciát (MI, vagy...

KSH: 8,0 százalékkal visszaesett a beruházások teljesítménye

Az előző negyedévhez mérten a szezonálisan kiigazított adatok alapján a beruházások összértéke összehasonlító áron 1,1 százalékkal mérséklődött

A nemzetközi jegybanki együttműködés kulcsfontosságú

Az elmúlt éveket a sorozatos globális válságok jellemezték, amelyek következtében felértékelődött a jegybankok nemzetközi együttműködése
Hirdetés

Hírek

KSH: 8,0 százalékkal visszaesett a beruházások teljesítménye

Az előző negyedévhez mérten a szezonálisan kiigazított adatok alapján a beruházások összértéke összehasonlító áron 1,1 százalékkal mérséklődött

Új helyszínen az ÖKO Expó Kiállítás

Idén immár 6. alkalommal várja az ökológiai gazdálkodás iránt érdeklődő termelőket, feldolgozókat, kereskedőket, szolgáltatókat és természetesen a fogyasztókat a debreceni 

Budapesti agglomeráció: egyre feljebb kúsznak az árak

gyre távolabb költöznek a fővárosból az ingatlanvásárlók

Irány a Szamárfül Fesztivál – a nyár legvidámabb családi programja Pécsett

Nyár végén újra gyermekzsivajtól lesz hangos a pécsi Zsolnay Negyed: augusztus 22–24. között immár tizenharmadik alkalommal rendezik meg a Szamárfül Fesztivált.

Új gyakorlati képzés indul a falusi turizmus fellendítéséért

A turizmus az egyik leggyorsabban aktivizálható gazdasági ágazat a kistelepüléseken. Már egyetlen jól kialakított vendégház, felújított közösségi tér vagy tematikus program is új látogatókat hozhat.

Ausztriában dolgozózik? Nyugdíjtanácsadó napok Győrben és Szombathelyen

Azokat várják, akik alkalmazottként vagy vállalkozóként, illetve egyéb jogcímen - például gyermeknevelés, tanulmányok - szereznek nyugdíjjogosultságot a szomszédos országban - közölte a Magyar Államkincstár.

A vállalkozások önkéntesen 400 millió forintot fizettek be az adategyeztetési kampányban

Az adategyeztetés segítségével a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) úgy szűrje ki a szabályokat szándékosan kijátszó vállalkozásokat úgy, hogy közben a lehető legkevésbé terhelje a jogkövetőket.

Az egészségpénztár is segítheti az iskolakezdést

A szolgáltatás mostantól az éven belül bármikor igényelhető, megszűnt az a szabály, hogy a vásárlási számlát csak a tanév kezdete előtt, illetve a vége után legfeljebb 15 nappal állíttathatták ki.
Hirdetés

Gazdaság

Az egészségpénztár is segítheti az iskolakezdést

A szolgáltatás mostantól az éven belül bármikor igényelhető, megszűnt az a szabály, hogy a vásárlási számlát csak a tanév kezdete előtt, illetve a vége után legfeljebb 15 nappal állíttathatták ki.

Bővül a Magyar Államkincstár online állampapír-értékesítése

Új, azonnali és biztonságos fizetési lehetőséggel bővül a Magyar Államkincstár online értékesítési rendszere: a WebKincstárban és a MobilKincstárban mostantól QVIK fizetéssel is vásárolhatnak állampapírt az ügyfelek.

Kamatdöntés – Egyhangúlag szavazott az alapkamatról az MNB Monetáris Tanácsa júliusban

A július 22.-i döntés alapján a jegybanki alapkamat 6,50 százalék maradt.

A nyári uborkaszezon a legjobb időszak a dubaji ingatlanvásárlásra a magyar szakértő szerint

Töretlenül növekszik a magyarok érdeklődése a dubaji ingatlanok iránt, egyes cégek évről évre hússzoros növekedést is tapasztalnak a keresletben.