Kezdőlap Tőzsde Tőzsde - Gyenge kezdés New Yorkban
No menu items!

Tőzsde – Gyenge kezdés New Yorkban

Indexcsökkenéssel korrigálták a szerdai kezdéskor az amerikai tőzsdék az előző napi erős zárást. 

New Yorkban a kerekedés kezdetén a DJIA-30 index 0,52 százalék, az S&P-500 index 0,58 százalék, a Nasdaq Composite index 0,67 százalék veszteséget mutatott.

Kedden a DJIA index egy hónapja a legjobb eredményét érte el több mint 200 pontos emelkedéssel annak köszönhetően, hogy az amerikai gazdaság változatlanul jó fundamentumait értékelve a befektetők felfelé korrigálták a kínai kereskedelmi ellentétek eszkalálódása miatt hétfőn elszenvedett nagy veszteséget.

Szerdán azonban a várakozások alatti kiskereskedelmi forgalomról közzétett adatok ismét fordítottak a befektetői hangulaton. A washingtoni kereskedelmi minisztérium tőzsdei nyitást megelőzően közzétett jelentése szerint áprilisban a kiskereskedelmi forgalom 0,2 százalékkal csökkent az előző havihoz képest a várt 0,2 százalék növekedés helyett és az előző havi 1,7 százalékos növekedés után.

Az ipar és a kiskereskedelem Kínában is viszonylag gyengén teljesített áprilisban, ami ismét ráterelte a befektetők figyelmét az amerikai-kínai kereskedelmi viszály várható gazdasági következményeire. A kínai ipari termelés áprilisban 5,4 százalékkal nőtt éves bázison, szemben a márciusi, négy és fél éves csúcsot jelentő 8,5 százalékkal. Elemzők 6,5 százalékos növekedést vártak áprilisra. A kiskereskedelmi forgalom éves összevetésben 7,2 százalékkal nőtt, ami 2003 májusa óta a legalacsonyabb ütem. Elemzők 8,6 százalékos bővülésre számítottak a márciusi 8,7 százalék után.

Az olajár csökkent, a Brent 0,53 százalékkal hordónként 70,86 dollárra, a WTI 0,96 százalékkal 61,19 dollárra. Az árcsökkenés az amerikai nyersolajkészletek múlt heti növekedésének tulajdonítható a várt csökkenés helyett. A készletek 8,6 millió hordóval emelkedtek, míg a piac 800 ezer hordós csökkenést várt.

Az eurót 0,15 százalékkal jegyzik gyengébben 1,1186 dolláron, az arany ára 0,33 százalékkal unciánként 1300,55 dollárra emelkedett. (MTI)

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Ünnep másként: év végi utazás Törökországban

Az út utolsó szakasza Denizli térségéhez, Laodikeia városához vezet. Szent János utolsó levelét ennek a közösségnek címezte, így ez a helyszín a zarándoklat természetes lezárásává válik.

A Temu letarolja a hazai webshopokat – a karácsony sem hoz változást

A külföldi online vásárlások átlagos értéke ennél közel 30 százalékkal magasabb volt és meghaladta a 23 600 forintot, ami közel 30 százalékos növekedést jelent éves összevetésben.

Mérföldkő a falusi turizmusban – átadták a 2000. napraforgós Nemzeti Tanúsító Védjegyet Tiszabábolnán

A napraforgós Nemzeti Tanúsító Védjegyrendszer a FATOSZ által működtetett országos tematikus védjegyrendszer, amelynek célja, hogy a vendégek számára átlátható és hiteles információt nyújtson a falusi-vidéki szálláshelyek színvonaláról.

Horgász a pácban: szigorú szabályok lépnek életbe itt 2026-tól

Már nem lehet mindenhol minden módszerrel horgászni
Hirdetés

Hírek

A Temu letarolja a hazai webshopokat – a karácsony sem hoz változást

A külföldi online vásárlások átlagos értéke ennél közel 30 százalékkal magasabb volt és meghaladta a 23 600 forintot, ami közel 30 százalékos növekedést jelent éves összevetésben.

Mérföldkő a falusi turizmusban – átadták a 2000. napraforgós Nemzeti Tanúsító Védjegyet Tiszabábolnán

A napraforgós Nemzeti Tanúsító Védjegyrendszer a FATOSZ által működtetett országos tematikus védjegyrendszer, amelynek célja, hogy a vendégek számára átlátható és hiteles információt nyújtson a falusi-vidéki szálláshelyek színvonaláról.

Horgász a pácban: szigorú szabályok lépnek életbe itt 2026-tól

Már nem lehet mindenhol minden módszerrel horgászni

Téli kalandok a Zsolnay Negyedben – élmények kicsiknek és nagyoknak a téli szünetben

A Zsolnay Negyed a téli szünetben is vár mindenkit, csupán december 24-én, 25-én, 26-án és január 1-jén tart zárva.

Több ezer adag ételt kapnak idén is a rászorulók

Az elmúlt évben a Julienne Kft. nagyszabású karácsonyi akciót hajtott végre a Budapest Bike Maffiával közösen, amelynek során díszvacsorát szerveztek egy női szállón, ahol a hölgyek fodrász és kozmetikus segítségével szépülhettek, emellett 1500 adag dobozolt ételt juttattak el a rászorulóknak.

Az Ericsson szerint 2031 végére a mobil-előfizetések mintegy kétharmada 5G lesz

Az Ericsson várakozásai szerint az 5G 2027-re, kilenc évvel a bevezetése után, megelőzi a 4G-t, és domináns globális kommunikációs szabvánnyá válik.

Karácsonyi ajándéknak is kiváló választás a magyar bor

Jól sikerült az idei szüret, a hazai szőlőtermelők a száraz nyárnak köszönhetően kiváló minőségű szőlőt takaríthattak be.

Így készül Bécs a szilveszterre

A Városháza téren felállított nagyszínpadon bemutatott "Best of Eurovision" show, valamint az éjfélkor elindított "Eurovision Countdown Clock" visszaszámláló óra látványos gesztus, de egyben világos üzenet is: az Eurovíziós Dalfesztivál egy teljes évre kiterjedő városstratégiai projekt.
Hirdetés

Gazdaság

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás