Kezdőlap Mozaik Tőzsde - Pluszban álltak az indexek New Yorkban
No menu items!

Tőzsde – Pluszban álltak az indexek New Yorkban

Pluszban álltak a New York-i tőzsde irányadó indexei szerda este.

Közép-európai idő szerint este fél nyolc körül a 30 vezető amerikai iparvállalat DJIA-mutatója 0,11 százalékos, a tőzsdén jegyzett legnagyobb részvénytársaságok Standard & Poor’s 500-as mutatója 0,32 százalékos pluszban állt, a technológiai részvények Nasdaq Composite mutatója pedig 0,67 százalékos emelkedést jelzett.

Veszteséges kezdést követően pluszban álltak este a New York-i tőzsde irányadó indexei. A befektetők jól fogadták, hogy az előzetes várakozásoknak megfelelően az amerikai jegybank szerepét betöltő Federal Reserve (Fed) szerdán végződött kétnapos kamatdöntő ülésén hozott döntés szerint nem emelte az irányadó kamatot. A Fed nyíltpiaci bizottsága ugyanakkor rontotta növekedési és inflációs előrejelzését, valamint jóval laposabb kamatpályát valószínűsített decemberhez képest.

A nap egyik vesztese a FedEx logisztikai vállalat volt, részvénye mintegy 4,3 százalékos mínuszban állt, miután rontotta idei profitvárakozását a globális kereskedelem bővülésének lassulása miatt.

A globális kereskedelem szempontjából legjelentősebb két nyersolajkeverék ára emelkedést mutatott. Az olaj árát az OPEC és a szervezeten kívüli nagyobb termelők (OPEC+) önkorlátozása, valamint a venezuelai szállítások akadozása és az iráni kínálat várható további csökkenésének a lehetősége tartja magasan.

Közép-európai idő szerint este fél nyolc körül a New York-i árupiacon a nyugati féltekén irányadó West Texas Intermediate (WTI) amerikai könnyűolajfajta hordónkénti (159 liter) 88 cent (1,48 százalék) emelkedéssel, 60,17 dolláron állt. Az északi-tengeri Brent olaj hordónkénti ára pedig 81 centes (1,20 százalék) pluszban, 68,42 dollár volt. A WTI ára tavaly november óta nem látott szintre emelkedett szerdán.

Az arany unciánkénti ára 0,65 százalékkal, 8,45 dollárral 1314,95 dollárra emelkedett.

A nemzetközi bankközi devizapiacon egy euróért 1,1424 dollárt adtak a délután fél négykor jegyzett 1,1358 dollár után.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Egymillió forint támogatás is járhat januártól a KTH Start hitelek mellé a turisztikai kisvállalkozásoknak

A színvonal megtartására és emelésére azért is szükség van, mivel a Covid alatt nyújtott szobánkénti egymillió forintos támogatásból megvalósult felújítások után most újra itt az ideje a szálláshelyek megújításának

Az ország zöldvagyona a kulcs a klímavédelmi célok eléréséhez

2026 tavaszára már több mint 76 ezer sorfát ültetünk el országszerte a vidéki településeken. A cél 100 ezer fa elültetése 2026 év végére

Kaphatsz-e állami támogatást, ha magad után fizeted a TB-t?

A vonatkozó rendeletek a támogatási jogosultságot alapvetően folyamatos TB jogviszonyhoz kötik, és legtöbbször 2 éves időtartamot írnak elő, illetve ha valaki legalább 1 éve átalányadózó egyéni vállalkozó, őstermelő, vagy KATA-s vállalkozó, akkor 1 év folyamatos TB-jogviszony is elegendő.

Különleges részleteket rejt a veszprémi várnegyed Szent Családot ábrázoló festménye

18. századi, ismeretlen festő által készített alkotás tartogatott meglepetéseket a restaurálást végző szakembereknek, de az érdeklődők is érdekes részleteket fedezhetnek fel a festményen – például az éppen ácsmunkát végző Szent Józsefet és az ifjú Jézust.
Hirdetés

Hírek

Újabb földterületek megvásárlására nyílik lehetőség – vételi ajánlat 2026. január 16-ig

A decemberben folytatódó földértékesítési program során több mint 2700 db összesen 1500 hektár földterületet kínálnak eladásra.

NÚSZ: részleges leállás lesz az útdíjfizetésben újévkor

A rendszerátállás előtt banki utalással az egyenlegfeltöltést 2025. december 30-án 16 óráig tudják fogadni, az átállást követően utalással indított egyenlegfeltöltések jóváírása a HU-GO folyószámlán 2026. január 5-én történik meg

Brexit – Brit szakszervezeti vezető: vissza kell lépni az EU vámuniójába

Lammy kijelentette, hogy a Brexit súlyos gazdasági károkat okozott, mivel fontos piacától szakította el Nagy-Britanniát.

Már januárig elfogyhat a nyári nyaralások harmada

A síutak terén továbbra is népszerűek a privát szervezésű, rövid, közeli utazások Szlovákia, Ausztria, Szlovénia és természetesen Lengyelország irányába.
Hirdetés

Gazdaság

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás