Kezdőlap Hírek Trump védővámja drasztikus lesz, csak az okostelefonokat nem érinti?
No menu items!

Trump védővámja drasztikus lesz, csak az okostelefonokat nem érinti?

Donald Trump amerikai elnök most 10 százalékos vámmal száll harcba a kínai árukkal, később 25 százalékos védővámot léptet életbe több száz milliárdos értékű keleti termékkel szemben. A védővámok a bőröndöktől az élelmiszerekig tartanak.

Az amerikai elnök közleményben jelentette be, hogy 200 milliárd dollár értékű kínai importtermékekre készül 10 százalékos védővámot kivetni. Amennyiben Peking megtorló intézkedésekkel válaszol, Washington azonnal továbblép a harmadik szakaszba, amelyben hozzávetőlegesen 267 milliárd dollár értékű termékekre vetnek ki további védővámot.

A most bejelentett vámtarifák szeptember 24-én lépnek életbe, és – mint a The Wall Street Journal című lap kormányzati tisztségviselőkre hivatkozva közölte – az év végén 25 százalékosra emelkednek. A védővámok a bőröndöktől az élelmiszerekig egy sor kínai terméket érintenek, de az Apple okosórái és okostelefonjai például nincsenek közöttük. Az Apple egyébként rendkívül nagy mértékben támaszkodik kínai termékekre.

“A kínai kereskedelmi gyakorlat nyilvánvalóan súlyosan sérti az Egyesült Államok gazdaságának hosszú távú egészségét és felvirágzását” – írta közleményében Trump.

Elemzők rámutatnak: a jövő héten életbe lépő tarifákkal lényegében az Egyesült Államokba importált kínai árucikkek mintegy felét sújtják védővámok. Tavaly Peking 505 milliárd dollár értékben szállított különféle árucikkeket az Egyesült Államokba.

Larry Kudlow, a Fehér Ház gazdasági bizottságának vezetője a CNBC televíziónak adott interjújában jelezte ugyan az elnök várható bejelentését a tarifákról, de azt hangsúlyozta, hogy Washington készen áll a “komoly tárgyalásokra” a vámtételek csökkentéséről és a kereskedelmi korlátok lebontásáról. A gazdasági főtanácsadó ismételten hangoztatta, hogy Kínának jobban meg kell nyitnia piacait az amerikai termékek előtt.

Kudlow fontosnak tartotta leszögezni azt is, hogy Trump kereskedelmi reformjai nem veszélyeztetik az amerikai gazdaság fejlődését.

Elemzők szerint a kormányzatban sem egységes a Kínával folytatott kereskedelmi tárgyalások megítélése. Steven Mnuchin pénzügyminisztert például a tárgyalások és a megegyezés híveként tartják számon, míg Robert Lighthizer kereskedelmi főtárgyalóról a The Wall Street Journal elemzője azt jegyezte meg, hogy a tárgyalások helyett a kemény intézkedéseket szorgalmazná – írja az MTI.

Szerdán várhatóan Washingtonba érkezik Liu He kínai miniszterelnök-helyettes, aki egyúttal az amerikai-kínai gazdasági párbeszéddel foglalkozó kínai delegáció vezetője és Hszi Csin-ping kínai államfő és pártelnök gazdasági főtanácsadója is.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

NGM: a kormány 11 pontos, 80-90 milliárd forintos adócsökkentési programmal segíti a hazai vállalkozásokat

Emelkedik az alanyi áfamentesség értékhatára; nő az egyéni vállalkozók költséghányada, csökkentve az adóalapot; megszűnik a szocho-adóalapszorzó a főállású egyéni vállalkozóknál; bővül a kisvállalati adó (kiva) jogosulti köre

Egymillió forint támogatás is járhat januártól a KTH Start hitelek mellé a turisztikai kisvállalkozásoknak

A színvonal megtartására és emelésére azért is szükség van, mivel a Covid alatt nyújtott szobánkénti egymillió forintos támogatásból megvalósult felújítások után most újra itt az ideje a szálláshelyek megújításának

Az ország zöldvagyona a kulcs a klímavédelmi célok eléréséhez

2026 tavaszára már több mint 76 ezer sorfát ültetünk el országszerte a vidéki településeken. A cél 100 ezer fa elültetése 2026 év végére

Kaphatsz-e állami támogatást, ha magad után fizeted a TB-t?

A vonatkozó rendeletek a támogatási jogosultságot alapvetően folyamatos TB jogviszonyhoz kötik, és legtöbbször 2 éves időtartamot írnak elő, illetve ha valaki legalább 1 éve átalányadózó egyéni vállalkozó, őstermelő, vagy KATA-s vállalkozó, akkor 1 év folyamatos TB-jogviszony is elegendő.
Hirdetés

Hírek

Különleges részleteket rejt a veszprémi várnegyed Szent Családot ábrázoló festménye

18. századi, ismeretlen festő által készített alkotás tartogatott meglepetéseket a restaurálást végző szakembereknek, de az érdeklődők is érdekes részleteket fedezhetnek fel a festményen – például az éppen ácsmunkát végző Szent Józsefet és az ifjú Jézust.

Újabb földterületek megvásárlására nyílik lehetőség – vételi ajánlat 2026. január 16-ig

A decemberben folytatódó földértékesítési program során több mint 2700 db összesen 1500 hektár földterületet kínálnak eladásra.

NÚSZ: részleges leállás lesz az útdíjfizetésben újévkor

A rendszerátállás előtt banki utalással az egyenlegfeltöltést 2025. december 30-án 16 óráig tudják fogadni, az átállást követően utalással indított egyenlegfeltöltések jóváírása a HU-GO folyószámlán 2026. január 5-én történik meg

Brexit – Brit szakszervezeti vezető: vissza kell lépni az EU vámuniójába

Lammy kijelentette, hogy a Brexit súlyos gazdasági károkat okozott, mivel fontos piacától szakította el Nagy-Britanniát.
Hirdetés

Gazdaság

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás