Hirdetés
Kezdőlap Élelmiszeripar Üdítőitalok: kiszorulóban a cukros, magas kalóriatartalmú termékek
No menu items!

Üdítőitalok: kiszorulóban a cukros, magas kalóriatartalmú termékek

Magyarországon az üdítőitalok és gyümölcslevek átlagos cukor- és kalóriatartalma 2010 óta 43 százalékkal csökkent. A Magyar Ásványvíz, Gyümölcslé és Üdítőital Szövetség önkéntes vállalása szerint ez a szám 2020 végéig 50 százalékra emelkedik.

A szövetség tagvállalatai a kitűzött célt termékeik receptúrájának átalakításával, új, innovatív termékek bevezetésével, illetve kis kiszerelésű termékeik arányának növelésével valósítják meg, és bővítik kínálatukban az alacsony kalóriatartalmú és a kalóriamentes termékek arányát.

Az elmúlt években végrehajtott intézkedések eredményeként 2010. és 2018. között a szövetség tagjai által gyártott, forgalmazott termékek 100 milliliterre vetített átlagos cukor- és kalóriatartalma 43 százalékkal csökkent, ami 3 százalékpontos javulás a 2017-ben mért 40 százalékos értékhez képest. Az alkoholmentes italok 2010-ben 100 milliliterre vetített átlagos kalóriatartalma 40 kalória volt, ma már csupán 23 kalória. A csökkentett kalóriatartalmú, azaz legfeljebb 20 kalória/100 milliliter, és kalóriamentes termékek aránya az alkoholmentes italokon belül 23 százalékról 56 százalékra emelkedett 2010. és 2018. között. Az üdítőitalokból bevitt kalória mindössze 2-3 százaléka az átlag magyarországi fogyasztó által bevitt teljes energia (kalória) mennyiségének – közölte a szakmai szövetség.

Nagy István agrárminisztert szerint az üdítőital szövetség példaértékű cukorcsökkentési programja egyértelműen mutatja a hazai és nemzetközi vállalatok elkötelezettségét a magyar piac iránt. A vállalások eléréséhez szükséges új, innovatív technológiák alkalmazása és a folyamatos termékfejlesztés jelentős mértékben erősíti a hazai élelmiszer-feldolgozó ágazat versenyképességét.

Miklósvári Géza, a Magyar Ásványvíz, Gyümölcslé és Üdítőital Szövetség elnöke hangsúlyozta, szövetségük és tagvállalataik tisztában vannak azzal, hogy felelősséggel tartoznak termékeik minőségért és fogyasztóik egészségéért. Ennek megfelelően folyamatos termék innovációval, felelős reklámozással, a fogyasztók minél szélesebb körű tájékoztatásával járulnak hozzá a közös népegészségügyi célok eléréséhez.

A Magyar Ásványvíz, Gyümölcslé és Üdítőital Szövetség a magyarországi alkoholmentes italgyártók szakmai érdekvédelmi szervezete, amely a hazai ásványvíz-palackozók több mint 95 százalékát, az üdítőital- és a gyümölcslégyártók mintegy 80 százalékát képviseli. A tagvállalatok éves szinten mintegy 230 milliárd forint termelési értéket állítanak elő, közvetlenül 4000 embert foglalkoztatnak Magyarországon – tette hozzá az MTI.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Inkubációs program új designtermékek fejlesztésére

Harmadik inkubációs programját indítja el a Creative Hungary: február 4-étől Product LAB néven pályázhatnak hazai designipari gyártók és tervezők új, piaci bevezetésre alkalmas designtermékek és prototípusok fejlesztésére.

A piacvezető magyar HR-szolgáltató felvásárlásokkal erősít az oktatás területén

A munkaerőhiány miatt egyre több vállalat szembesül a kihívással, hogy a folyamatos működés biztosítása érdekében képzéssel is tennie kell azért, hogy megfelelő minőségű emberek álljanak rendelkezésére.

Az évszázad legerősebb éve volt a magyar kőolaj-kitermelésben a tavalyi

Az Otthoni Energiatároló Programban és a vállalatokat támogató Jedlik-pályázaton összesen 150 milliárd forinttal segíti a kormány mintegy 800 megawattnyi új tároló telepítését, ezzel a jelenlegi kapacitás az ötszörösére nő.

6 ezerrel csökkent a regisztrált álláskeresők száma – új program segíti a munkát keresők elhelyezkedését

A hazai kkv-k február 1-je óta már pályázhatnak a "KKV kapacitásbővítő támogatás 3.0" programra, mellyel közel 2,5 millió forintos támogatásban részesülhetnek minden új munkavállaló felvétele esetén.
Hirdetés

Hírek

Megérkezett a világ első virális AI asszisztense – és a dolgok furcsává váltak

Illusztráció:openclaw.ai Azt hittük, az AI ügynökök az emberi munkát segítik....

Idén is van országos német tömegközlekedési bérlet Deutschlandticket – 63 euroért

Fotó: tiket-plus.app A német ttömegközlekedés népszerű országos bérlete a Deutschlandticket,...

6 ezerrel csökkent a regisztrált álláskeresők száma – új program segíti a munkát keresők elhelyezkedését

A hazai kkv-k február 1-je óta már pályázhatnak a "KKV kapacitásbővítő támogatás 3.0" programra, mellyel közel 2,5 millió forintos támogatásban részesülhetnek minden új munkavállaló felvétele esetén.

Csőtörés helyett megelőzés: Milliárdokat menthet meg az új víziközmű-rendelet

Milliárdokat menthet meg az új víziközmű-rendelet

Tömegével indított pénzmosási megfeleltetési eljárást a NAV

Brutális bírságokat kockáztatnak a vállalkozások a rossz kitöltéssel.

Egy hét ráadás a Lumina Park szezonban

Budapest egyik legkedveltebb téli attrakciója, a Margitszigeten működő Lumina Park ebben a szezonban egy héttel tovább várja látogatóit, március 1. helyett március 8-ig nyitva tart.

Pénzintézetek számára mesterséges intelligencia által vezérelt platformot hoztak létre

Az ABLEMENTS platform képes az ügyfél meglévő adatmodelljére építkezni, így a harmadik fél szolgáltatók integrációja gyorsan és hatékonyan valósítható meg az ügyfél meglévő rendszereinek módosítása nélkül.

Tovább erősíti stratégiai együttműködését a Richter és a Fuji

A nőgyógyászati innováció elősegítése érdekében a Richter a közelmúltban létrehozott egy kutatóközpontot nőgyógyászati originális kutatás és fejlesztés céljából Belgiumban, valamint megerősítette budapesti kutatási és fejlesztési tevékenységét.
Hirdetés

Gazdaság

Rekordadósság a leggazdagabb országokban: új kockázat a globális növekedésre

Évtizedeken át elsősorban a szegényebb és alacsonyabb jövedelmű országokat sújtotta a túlzott államadósság problémája, mára azonban a globális gazdasági stabilitást fenyegető kockázat egyre inkább...

Önálló márka, stratégiai szövetségesekkel: Magyarország két meghatározó Pénztára szintet lépett

Balról Kiss Imre Ervin, a Gondoskodás Egészségpénztár és a Gondoskodás Nyugdíjpénztár Igazgatótanácsának elnöke, Hegedüs Éva, a Gránit Bank elnök-vezérigazgatója, Dr. Fedák István, a CIG...

EBRD: a részvényesek csaknem teljesen lejegyezték a tőkeemelést

Ez az EBRD harmadik részvényesi tőkeemelése a pénzintézet három és fél évtizedes történetében. Az EBRD 77 ország, valamint az Európai Unió és a EIB tulajdona.

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...