Kezdőlap Gazdaság Új fejlesztéssel segíti a NAV a lakáskiadókat és az ingatlaneladókat
No menu items!

Új fejlesztéssel segíti a NAV a lakáskiadókat és az ingatlaneladókat

Több mint 200 ezer magánszemélyt segít a NAV legújabb fejlesztése. A lakáskiadóknak, az ingatlanjukat eladóknak mostantól nem kell számolgatni és bíbelődni a tervezet kiegészítésével, elegendő néhány egyszerű kérdésre válaszolni, és a program automatikusan kitölti a szükséges részeket a bevallásban – tájékoztatta Vágujhelyi Ferenc, a NAV elnöke az MTI-t.

Felidézte, hogy a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) 2017-ben levette az szja-bevallás kitöltésének a terhét a magánszemélyek válláról. Az azóta működő magyar bevalláskiajánlási rendszer, az eSZJA nemzetközi szinten kiemelkedik a tervezetek adattartamában és a kedvezmények kezelésében. Ugyanakkor hangsúlyozta, hogy az egyéb jövedelmet szerző magánszemélyek érdekében szükségessé vált a rendszer további fejlesztése.

Az egyszerűen használható, közérthető úgynevezett kérdés-felelet mód a már kilencedik éve működő eSZJA legnagyobb informatikai újítása.

Az idén a NAV 5,6 millió magánszemélynek készítette el az szja-bevallási tervezetét. Az érintettek jelentős részének minden jövedelmét tartalmazza a kiajánlott tervezet, de vannak olyan bevételek, amelyekről a hivatalnak nincs adata a kitöltéshez – magyarázta az elnök, példaként pedig a lakáskiadást emelte ki.

A tavalyi szja-bevallás tanúsága szerint 170 ezren adták ki lakásukat, közülük azoknak szerepelt csak a tervezetében – a NAV által előre kitöltve – az ebből származó jövedelem, akik cégnek, gazdálkodónak adták ki ingatlanjukat.

Ha a bérbe vevő nem vállalkozó, hanem magánszemély, arról a NAV-nak nincs adata, így az a kiajánlott tervezetben nem szerepel.

Tavaly például (a bevallási adatok alapján) 82 ezren adhatták ki magánszemélyeknek a lakásukat, hiszen ennyien egészítették ki az szja-bevallás ingatlanbérbeadásra vonatkozó sorát. Tekintettel arra, hogy egyre fejlettebbek a NAV kockázatelemző modelljei, idén erre a kiegészítésre mindenképp érdemes odafigyelni – javasolta az elnök.

Ha valakinek például több lakása van, akkor a kockázatkezelő rendszer könnyedén meg tudja vizsgálni, hogy szerepel-e az szja-bevallásában az ingatlan hasznosításából (például bérbeadásból) származó jövedelem.

Elmondta, hogy a NAV legújabb fejlesztésére többek között azért volt szükség, mert míg a revizorok munkáját megkönnyíti az egyre pontosabb kockázatelemzés, addig az adózói visszajelzések szerint a lakásukat kiadó vagy eladó magánszemélyek nehezen boldogulnak a bevallás kiegészítésével.

Annak érdekében, hogy több mint 200 ezer magánszemély önállóan, külső segítség nélkül is ki tudja egészíteni a tervezetét, jelentős fejlesztői kapacitást fordított a NAV arra, hogy még az idei bevallási szezonban debütálhasson a kérdés-felelet módú kitöltési funkció.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Ünnep másként: év végi utazás Törökországban

Az út utolsó szakasza Denizli térségéhez, Laodikeia városához vezet. Szent János utolsó levelét ennek a közösségnek címezte, így ez a helyszín a zarándoklat természetes lezárásává válik.

A Temu letarolja a hazai webshopokat – a karácsony sem hoz változást

A külföldi online vásárlások átlagos értéke ennél közel 30 százalékkal magasabb volt és meghaladta a 23 600 forintot, ami közel 30 százalékos növekedést jelent éves összevetésben.

Mérföldkő a falusi turizmusban – átadták a 2000. napraforgós Nemzeti Tanúsító Védjegyet Tiszabábolnán

A napraforgós Nemzeti Tanúsító Védjegyrendszer a FATOSZ által működtetett országos tematikus védjegyrendszer, amelynek célja, hogy a vendégek számára átlátható és hiteles információt nyújtson a falusi-vidéki szálláshelyek színvonaláról.

Horgász a pácban: szigorú szabályok lépnek életbe itt 2026-tól

Már nem lehet mindenhol minden módszerrel horgászni
Hirdetés

Hírek

A Temu letarolja a hazai webshopokat – a karácsony sem hoz változást

A külföldi online vásárlások átlagos értéke ennél közel 30 százalékkal magasabb volt és meghaladta a 23 600 forintot, ami közel 30 százalékos növekedést jelent éves összevetésben.

Mérföldkő a falusi turizmusban – átadták a 2000. napraforgós Nemzeti Tanúsító Védjegyet Tiszabábolnán

A napraforgós Nemzeti Tanúsító Védjegyrendszer a FATOSZ által működtetett országos tematikus védjegyrendszer, amelynek célja, hogy a vendégek számára átlátható és hiteles információt nyújtson a falusi-vidéki szálláshelyek színvonaláról.

Horgász a pácban: szigorú szabályok lépnek életbe itt 2026-tól

Már nem lehet mindenhol minden módszerrel horgászni

Téli kalandok a Zsolnay Negyedben – élmények kicsiknek és nagyoknak a téli szünetben

A Zsolnay Negyed a téli szünetben is vár mindenkit, csupán december 24-én, 25-én, 26-án és január 1-jén tart zárva.

Több ezer adag ételt kapnak idén is a rászorulók

Az elmúlt évben a Julienne Kft. nagyszabású karácsonyi akciót hajtott végre a Budapest Bike Maffiával közösen, amelynek során díszvacsorát szerveztek egy női szállón, ahol a hölgyek fodrász és kozmetikus segítségével szépülhettek, emellett 1500 adag dobozolt ételt juttattak el a rászorulóknak.

Az Ericsson szerint 2031 végére a mobil-előfizetések mintegy kétharmada 5G lesz

Az Ericsson várakozásai szerint az 5G 2027-re, kilenc évvel a bevezetése után, megelőzi a 4G-t, és domináns globális kommunikációs szabvánnyá válik.

Karácsonyi ajándéknak is kiváló választás a magyar bor

Jól sikerült az idei szüret, a hazai szőlőtermelők a száraz nyárnak köszönhetően kiváló minőségű szőlőt takaríthattak be.

Így készül Bécs a szilveszterre

A Városháza téren felállított nagyszínpadon bemutatott "Best of Eurovision" show, valamint az éjfélkor elindított "Eurovision Countdown Clock" visszaszámláló óra látványos gesztus, de egyben világos üzenet is: az Eurovíziós Dalfesztivál egy teljes évre kiterjedő városstratégiai projekt.
Hirdetés

Gazdaság

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás