Hirdetés
Kezdőlap Hírek Új gyakorlati képzés indul a falusi turizmus fellendítéséért
No menu items!

Új gyakorlati képzés indul a falusi turizmus fellendítéséért

Fotó: Bódi Ágnes

Elindult a Falusi Turizmus Fellendítését Célzó Oktatási Pályázat, amely kifejezetten a kistelepülések számára kínál gazdasági, közösségi és fejlődési lehetőséget a turisztikai szektorban. A program célja, hogy helyi összefogáson alapuló, gyakorlati képzéssel, valós változást indítson el az érintett térségekben. Az önkormányzatoknak kulcsszerepe van a folyamatban.

A program egyszerre segíti a helyi vállalkozókat, civil szereplőket és a közszférában dolgozókat. A pályázati kiírás célja a Magyarországon működő idegenforgalmi és turisztikai vállalkozások támogatása, népszerűsítése, valamint a településkép ezzel járó minél magasabb szintű fejlesztése.

„A falusi turizmus fejlesztése nem csupán a turistáknak nyújthat több élményt, hanem egy település számára is hatalmas gazdasági és közösségi potenciált rejt” – hangsúlyozta a Falusi Turizmus Fellendítését Célzó Oktatási Pályázati program szervezője, a TanfolyamGURU marketing menedzsere.

Nagy László szerint kiemelten fontos a kezdeményezés gazdaságélénkítő szerepe és a közösségi identitás erősítése.

„Programunk azt a célt szolgálja, hogy a települések tudatosan, szervezetten és korszerűen mutassák be értékeiket a külvilágnak. Az önkormányzatok a változás motorjai lehetnek, és mi minden eszközt megadunk ehhez” – fogalmazott Nagy László.

Miért érdemes az önkormányzatoknak csatlakozni?

A turizmus az egyik leggyorsabban aktivizálható gazdasági ágazat a kistelepüléseken. Már egyetlen jól kialakított vendégház, felújított közösségi tér vagy tematikus program is új látogatókat hozhat.

Az odaérkezők helyben vásárolnak és fogyasztanak, így a pénz helyben marad, munkahelyeket teremt és új vállalkozások indulását ösztönzi. A TanfolyamGURU képzése a gyorsan megtérülő gyakorlati tudást biztosítja ehhez.

„Egy új turisztikai attrakció, program vagy szálláshely működtetéséhez emberek kellenek, például vendéglátósokra, takarítókra, programszervezőkre, karbantartókra, marketingesekre van szükség. Ezek a munkák gyakran helyben élő, szakképzettséggel nem rendelkező lakosok számára is elérhetők, így közvetlenül csökkentik a munkanélküliséget, és stabil munkahelyeket jelenthetnek” – hívta fel a figyelmet a TanfolyamGURU marketing menedzsere. „Az aktív turisztikai életű települések nagyobb eséllyel nyernek további pályázati forrásokat – legyen szó TOP Plusz, GINOP vagy LEADER projektekről. Emellett nő az online láthatóságuk, ami újabb látogatókat és együttműködéseket hoz. A képzés segít a helyi turizmust folyamatosan fejlődő, hosszú távú stratégiaként működtetni” – tette hozzá.

Nagy László felhívta a figyelmet arra is, hogy a program különlegessége, hogy amennyiben egy településről legalább 5 fő beiratkozik a képzésre az önkormányzat vagy egy helyi intézmény közreműködésével, akkor egy önkormányzati munkatárs féláron vehet részt a képzésen. Ha 10 fő jelentkezik, akkor egy munkatárs ingyenesen végezheti el a képzést. A képzés végén a résztvevők államilag elismert tanúsítványt kapnak.

Gyakorlati tudnivalók a jelentkezéshez

A TanfolyamGURU által biztosított képzés nem elméleti előadások sorozata, hanem gyakorlatias, azonnal hasznosítható tudásanyag, amely lefedi a helyi turizmus legfontosabb területeit. A tematika kiterjed a vendégélmény javítására, a közösségszervezésre, az események lebonyolítására, az online marketingre és a pályázati alapokra is. A tanfolyam rugalmas, online formában zajlik, így a résztvevők saját időbeosztásukhoz igazíthatják a tanulást.

A jelentkezési időszak 2025. szeptember 30.-ig tart, elektronikusan, a TanfolyamGURU felületén keresztül történik.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Capriolo: a kétkerekű sikersztori az e-mobilitás világába érkezett

Amszterdam nyüzsgő, biciklikkel teli utcáin vagy Róma időtlenül...

NAV: a napokban mindenki megkapja az igazolásokat az szja-bevalláshoz

A tervezetek 2026. március 15-től érhetők majd el, Ügyfélkapu+- vagy DÁP-azonosítással.

Nagy változás a bankoknál: mától havi 300 ezer forint készpénz vehető fel díjmentesen

Mindez azt jelenti, hogy 2014-ben az átlagos öregségi nyugdíj 126,6%-át, illetve a nettó átlagkereset 96,3%-át lehetett garantáltan ingyen felvenni az ATM-ekből.

Több mint 25 ezren síeltek január végéig a Mátrában

A Sípark területén balesetvédelmi okokból a szánkózás nem engedélyezett.
Hirdetés

Hírek

NAV: a napokban mindenki megkapja az igazolásokat az szja-bevalláshoz

A tervezetek 2026. március 15-től érhetők majd el, Ügyfélkapu+- vagy DÁP-azonosítással.

Az Északi tengeri út újraírja a világkereskedelmet

Fotó: freepik Az Északi tengeri út, a Northern Sea Route...

Nagy változás a bankoknál: mától havi 300 ezer forint készpénz vehető fel díjmentesen

Mindez azt jelenti, hogy 2014-ben az átlagos öregségi nyugdíj 126,6%-át, illetve a nettó átlagkereset 96,3%-át lehetett garantáltan ingyen felvenni az ATM-ekből.

Több mint 25 ezren síeltek január végéig a Mátrában

A Sípark területén balesetvédelmi okokból a szánkózás nem engedélyezett.

Március végén Erdély a Skanzenba költözik

A Taste of Transylvania fesztivált 2022 óta minden évben nagy sikerrel rendezik meg a borospataki skanzen festői lankái között. A háromnapos gasztrokultúrális fesztivál az idei év legnagyobb hazai Erdély tematikájú rendezvényének ígérkezik.

Indul a 2026-os Kincses Kultúróvoda program – KIM: 65 millió forint pályázati keretösszeg

Az elmúlt 15 évben 650 milliárd forintnyi kulturális fejlesztés valósult meg, és a kormány csak a kultúra területén további 850 milliárd forintnyi fejlesztést tervez.

235 millió forintos bírság az eMAG Magyarország Kft.–nek

Az eMAG nem először került a GVH látókörébe, a magyar nemzeti versenyhatóság korábban árfeltüntetéssel összefüggő jogsértések miatt már több alkalommal is megbírságolta a céget, illetve jogelődjeit.

Hamarosan lehet csatlakozni a mezőgazdasági krízisbiztosítási rendszerhez

A termelői kockázatok mérséklése érdekében megéri csatlakozni az uniós szinten egyedülálló mezőgazdasági krízisbiztosítási rendszerhez, melyre idén is február 1. és február 28. között van lehetőségük a gazdálkodóknak
Hirdetés

Gazdaság

Rekordadósság a leggazdagabb országokban: új kockázat a globális növekedésre

Évtizedeken át elsősorban a szegényebb és alacsonyabb jövedelmű országokat sújtotta a túlzott államadósság problémája, mára azonban a globális gazdasági stabilitást fenyegető kockázat egyre inkább...

Önálló márka, stratégiai szövetségesekkel: Magyarország két meghatározó Pénztára szintet lépett

Balról Kiss Imre Ervin, a Gondoskodás Egészségpénztár és a Gondoskodás Nyugdíjpénztár Igazgatótanácsának elnöke, Hegedüs Éva, a Gránit Bank elnök-vezérigazgatója, Dr. Fedák István, a CIG...

EBRD: a részvényesek csaknem teljesen lejegyezték a tőkeemelést

Ez az EBRD harmadik részvényesi tőkeemelése a pénzintézet három és fél évtizedes történetében. Az EBRD 77 ország, valamint az Európai Unió és a EIB tulajdona.

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...