Kezdőlap Gazdaság Új vezető az Unilever Magyarország és Adria régió élén
No menu items!

Új vezető az Unilever Magyarország és Adria régió élén

Ács Tamást nevezték ki az Unilever Magyarország és Adria régió új ügyvezető igazgatójává, a szakember a hazai mellett a Horvátországot, Szlovéniát és Bosznia-Hercegovinát felölelő régió piacaiért felel.

Az Unilever hétfői tájékoztatása szerint 2015 óta most van először újra magyar ügyvezetője a társaságnak.

Ács Tamás 2017-ben csatlakozott az Unileverhez. Széles körű iparági tudással rendelkezik, korábban igazgatói és ügyvezetői tapasztalatot szerzett a Danone és Mars cégeknél, négy éven át pedig a Márkaszövetség elnöke is volt.

A közleményben felidézték, hogy a most leköszönő ügyvezető igazgató, Alberto di Leo irányítása alatt valósult meg a veszprémi Algida jégkrémgyár több mint 10 milliárd forintos, valamint a nyírbátori háztartásvegyipari üzem mintegy 23 milliárd forint értékű kapacitásbővítő beruházása.

A brit-holland Unilever éves beszámolója szerint árbevétele tavaly 9 százalékkal bővült 60,1 milliárd eurót ért el. A vállalat éves nyeresége 2022 egészében 8,269 milliárd euró volt, 24,9 százalékkal több az előző évben elért 6,621 milliárd eurónál. Az Unilever több mint 190 országban van jelen, és naponta 3,4 milliárd fogyasztót ér el, így globálisan az élelmiszerek, kozmetikumok és háztartási tisztítószerek piacán az egyik vezető szereplő, tavaly 127 ezer foglalkoztatottja volt.

Az Unilever Magyarország Kft. a budapesti irodában és magyarországi gyáraiban több mint 1300 munkavállalót foglalkoztat. A nyilvánosan elérhető cégadatok szerint az Unilever Magyarország Kft. 2022-ben 122,5 milliárd forint nettó árbevételt ért el a 2021-es 99,4 milliárd forint után, az adózott eredménye a 2021-es 2,88 milliárd forintról 2022-ben 3,8 milliárd forintra nőtt.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

NGM: a kormány 11 pontos, 80-90 milliárd forintos adócsökkentési programmal segíti a hazai vállalkozásokat

Emelkedik az alanyi áfamentesség értékhatára; nő az egyéni vállalkozók költséghányada, csökkentve az adóalapot; megszűnik a szocho-adóalapszorzó a főállású egyéni vállalkozóknál; bővül a kisvállalati adó (kiva) jogosulti köre

Egymillió forint támogatás is járhat januártól a KTH Start hitelek mellé a turisztikai kisvállalkozásoknak

A színvonal megtartására és emelésére azért is szükség van, mivel a Covid alatt nyújtott szobánkénti egymillió forintos támogatásból megvalósult felújítások után most újra itt az ideje a szálláshelyek megújításának

Az ország zöldvagyona a kulcs a klímavédelmi célok eléréséhez

2026 tavaszára már több mint 76 ezer sorfát ültetünk el országszerte a vidéki településeken. A cél 100 ezer fa elültetése 2026 év végére

Kaphatsz-e állami támogatást, ha magad után fizeted a TB-t?

A vonatkozó rendeletek a támogatási jogosultságot alapvetően folyamatos TB jogviszonyhoz kötik, és legtöbbször 2 éves időtartamot írnak elő, illetve ha valaki legalább 1 éve átalányadózó egyéni vállalkozó, őstermelő, vagy KATA-s vállalkozó, akkor 1 év folyamatos TB-jogviszony is elegendő.
Hirdetés

Hírek

Különleges részleteket rejt a veszprémi várnegyed Szent Családot ábrázoló festménye

18. századi, ismeretlen festő által készített alkotás tartogatott meglepetéseket a restaurálást végző szakembereknek, de az érdeklődők is érdekes részleteket fedezhetnek fel a festményen – például az éppen ácsmunkát végző Szent Józsefet és az ifjú Jézust.

Újabb földterületek megvásárlására nyílik lehetőség – vételi ajánlat 2026. január 16-ig

A decemberben folytatódó földértékesítési program során több mint 2700 db összesen 1500 hektár földterületet kínálnak eladásra.

NÚSZ: részleges leállás lesz az útdíjfizetésben újévkor

A rendszerátállás előtt banki utalással az egyenlegfeltöltést 2025. december 30-án 16 óráig tudják fogadni, az átállást követően utalással indított egyenlegfeltöltések jóváírása a HU-GO folyószámlán 2026. január 5-én történik meg

Brexit – Brit szakszervezeti vezető: vissza kell lépni az EU vámuniójába

Lammy kijelentette, hogy a Brexit súlyos gazdasági károkat okozott, mivel fontos piacától szakította el Nagy-Britanniát.
Hirdetés

Gazdaság

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás