Hirdetés
Kezdőlap Cégvilág Újabb állami beszerzésekre szerződhet a Delta Systems Kft.
No menu items!

Újabb állami beszerzésekre szerződhet a Delta Systems Kft.

Mobiltelefonok beszerzésére kaphat állami megbízást a Delta Technologies Nyrt. leányvállalata, a Delta Systems Kft. – közölte az nyrt.

A Delta Systems Kft. konzorciumvezetőként köthet megállapodást a Digitális Kormányzati Ügynökséggel (DKÜ), vagyis a DKÜ által kiszolgált intézmények igényei alapján versenyeztetik újra a beszerzéseket a keretmegállapodásban szereplő szállítók között – írták.

A közbeszerzés két részből áll. Az első részajánlat 91 500 nyomógombos, Android rendszerű, a második részajánlat 5000, iOS-t futtatni képes készülék beszerzésére és kiszállítására vonatkozik.

Mindkét keretmegállapodás a hatályba lépéstől számítva 29 hónapra, de legfeljebb a szállítási mennyiségek kimerüléséig érvényes.

A Delta Systems Kft. vezető rendszerintegrátorként fontosnak tartja a hosszú távú partneri viszonyt az államigazgatási informatikai beszerzések lebonyolításáért felelős szervezettel – olvasható a közleményben.

A cég az utóbbi hónapokban több jelentős állami megbízásra kapott lehetőséget. Májusban 16 milliárd forint értékű keretmegállapodást nyert térfigyelő kamerarendszerek beszerzésére, júniusban pedig újabb, összesen több száz milliárd forint értékű keretmegállapodáson és közbeszerzésen nyert konzorciumi partnerként, vagy más cégekkel együtt.

A Delta Technologies Nyrt. a Budapesti Értéktőzsde standard kategóriás kibocsátója. Részvényei szerdán 62,9 forinton zártak, egy éven belül 54 forint, valamint 101,6 között mozgott. Leányvállalata, a 2007-ben alapított Delta Systems a 2020 júniusával záruló üzleti évben 8,3 milliárd forintot meghaladó árbevételt és több mint 341 millió forint nyereséget ért el.

 

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Az Agentikus MI felkavarja a kereskedelmet: ilyen amikor a mesterséges intelligencia válogat, vásárol és fizet helyettünk

A következő nagy digitális forradalom küszöbén állunk. Pascal Kaufmann,...

Szoftverapokalipszis a tőzsdén: az MI-pánik a vagyonkezelőkig ér

Az elmúlt napok egyik leglátványosabb piaci mozgását nem kamatemelés,...

A memóriacsip hiány miatt drágulhatnak az iPhone-ok? Az egész piac a döntésre vár.

Egyre nagyobb figyelem irányul arra, hogy az Apple miként...

Az Apple kinyitja az autók ajtaját más MI-asszisztensek előtt

Fontos változásra készül az Apple: hamarosan lehetővé teszi, hogy...
Hirdetés

Hírek

Az Agentikus MI felkavarja a kereskedelmet: ilyen amikor a mesterséges intelligencia válogat, vásárol és fizet helyettünk

A következő nagy digitális forradalom küszöbén állunk. Pascal Kaufmann,...

Szoftverapokalipszis a tőzsdén: az MI-pánik a vagyonkezelőkig ér

Az elmúlt napok egyik leglátványosabb piaci mozgását nem kamatemelés,...

A memóriacsip hiány miatt drágulhatnak az iPhone-ok? Az egész piac a döntésre vár.

Egyre nagyobb figyelem irányul arra, hogy az Apple miként...

Olcsó fogyókúrás tabletta borzolja a kedélyeket: miért idegesek a befektetők?

Komoly hullámokat vetett az elhízás elleni gyógyszerek piacán, hogy...

Mesterséges intelligencia félelem rázza meg a magánpiacokat: mi van, ha a „biztos bevétel” mégsem biztos?

Az elmúlt években a magántőke- és magánhitel-befektetők egyik kedvenc...

Bevándorlás nélkül kisebb és eladósodottabb lenne a brit gazdaság

Jelentősen gyengébb pályára kerülne az Egyesült Királyság gazdasága a...

Meglepetésszerűen erősödik a német ipar: kilőttek a gyáripari megrendelések. Magyarországnak is jól jöhet.

Váratlanul erős növekedést mutattak a német feldolgozóipari megrendelések 2025...

Nagy István: A természet egyensúlyának fenntartásáért felelősséggel tartozunk

A vadászati évben 72 800 trófeát bíráltak el. Ezen belül a vadfajok aránya stabilitást mutat. Az őzagancsok 56 százalékkal az elsők, a második helyen pedig a gímszarvasagancsok voltak, 31 százalékkal. 
Hirdetés

Gazdaság

Szoftverapokalipszis a tőzsdén: az MI-pánik a vagyonkezelőkig ér

Az elmúlt napok egyik leglátványosabb piaci mozgását nem kamatemelés, nem geopolitikai konfliktus, hanem egy mesterségesintelligencia-fejlesztés indította el. Egy új MI-eszköz megjelenése elég volt ahhoz,...

Rekordadósság a leggazdagabb országokban: új kockázat a globális növekedésre

Évtizedeken át elsősorban a szegényebb és alacsonyabb jövedelmű országokat sújtotta a túlzott államadósság problémája, mára azonban a globális gazdasági stabilitást fenyegető kockázat egyre inkább...

Önálló márka, stratégiai szövetségesekkel: Magyarország két meghatározó Pénztára szintet lépett

Balról Kiss Imre Ervin, a Gondoskodás Egészségpénztár és a Gondoskodás Nyugdíjpénztár Igazgatótanácsának elnöke, Hegedüs Éva, a Gránit Bank elnök-vezérigazgatója, Dr. Fedák István, a CIG...

EBRD: a részvényesek csaknem teljesen lejegyezték a tőkeemelést

Ez az EBRD harmadik részvényesi tőkeemelése a pénzintézet három és fél évtizedes történetében. Az EBRD 77 ország, valamint az Európai Unió és a EIB tulajdona.