Kezdőlap Gazdaság Űr- és védelmi technológiai vezérigazgató-helyettest neveztek ki a 4iG-nél
No menu items!

Űr- és védelmi technológiai vezérigazgató-helyettest neveztek ki a 4iG-nél

A 4iG vezérigazgatója létrehozta a társaságon belül az űr- és védelmi technológiai vezérigazgató-helyettesi pozíciót – közölte a társaság a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján csütörtökön.

A közlemény szerint az új tisztséget betöltő Sárhegyi István a vezérigazgató közvetlen irányítása alatt látja el feladatait. A vezérigazgató-helyettes jelenleg a 4iG Csoport űripari, műholdgyártási, UAV-technológiák (unmanned aerial vehicle, személyzet nélküli légi jármű) fejlesztésével és gyártásával, továbbá drónvédelemmel és védelmi digitalizációs szolgáltatásokkal foglalkozó holdingvállalata, a 4iG Űr és Védelmi Technológiák Zrt. vezérigazgatója.

A közleményben emlékeztetnek arra, hogy a 4iG Űr és Védelmi Technológiák Zrt. nemrég mutatta be HUSAT Programját, amely Közép-Kelet Európa első magánkezdeményezésben megvalósuló műholdprogramja lesz. Az összesen egy geostacionárius és nyolc alacsony földkörüli pályán keringő konstelláció felbocsátása 2028-ban veheti kezdetét. Az alacsony földkörüli pályán keringő műholdakat a holdingvállalat martonvásári űrtechnológiai központjában gyártják 2026-tól.

A 4iG a BÉT prémium kategóriás kibocsátója. Részvényei az előző záráskor 924 forinton zártak, árfolyamuk az utóbbi egy éven belül 720 és 950 forint között változott.

Hirdetés

Zöld Stratégia 2026: a fenntartható értékteremtés példái. Nemzetközi konferencia december 9.
Egyre több vállalkozás ismeri fel, hogy a zöld átállás nem elsősorban kötelezettség, hanem kézzelfogható előny: alacsonyabb energia- és működési költségek, stabilabb finanszírozás, erősebb márka és kiszámíthatóbb beszállítói pozíció.
A versenyképesség ma már részben azon múlik, ki mennyire ügyesen építi fel saját fenntarthatósági rendszerét.

További információért kattintson ide.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Nacsa Lőrinc: tízéves a szórványmagyarságot segítő Petőfi Sándor Program

Az elmúlt évek során a Petőfi Sándor Program, valamint a Kőrösi Csoma Sándor Program keretében több mint 1000 ösztöndíjas segítette a diaszpórában és szórványban élő magyar közösségeket.

Múzeumi prizma – Színes programmal várták az autistákat

A novemberben lezajlott foglalkozásokon olyan családok vehettek részt, akik autista gyermeket nevelnek.

JóAutók.hu: novemberben is az erős forint pörgette a használtautó-importot

A jelenlegi folyamatokra alapozva a JóAutók.hu arra számít, hogy a tavalyi 111 ezer helyett idén mintegy 128 ezer használt személyautót importálnak majd az országba.

A cégek szabadon használhatják fel az adómegtakarítást

A cégek visszajelzése alapján az adók mellett az adminisztratív terheket is enyhítették, így az egyéni vállalkozóknak a bevallásokat nem havonta, hanem negyedévenként kell majd beadni, míg a társasági adóelőleg befizetés értékhatárát 5 millióról 20 millió forintra emelték.
Hirdetés

Hírek

Berobbant az Otthon Start, októberben minden rekord megdőlt

A szerződések számát tekintve is jelentős emelkedés történt, októberben összesen 9676 lakáscélú hitelszerződést írtak alá. Szeptemberhez képest ez 70 százalékos ugrás, tavaly októberhez képest 55 százalékos volt az emelkedés mértéke.

Pénzek gyorsuló külföldre áramlása? Igen! Tömeges pénzmenekítés? Egyáltalán nem!

a külföldi megtakarítások növekedése valós jelenség, de nem tömeges és nem rendszerszintű, a külföldi megtakarítások mértéke rendre nő, de a teljes lakossági vagyonhoz képest például gyakorlatilag nem változott idén (10,5% nagyságrendű volt Q1-ben és most Q3 is ennyi).

NAV: két kattintással be lehet kerülni a Köztartozásmentes Adózói Adatbázisba (KOMA)

Akinek nincs köztartozása és időben beadta a bevallásait is, két kattintással bekerülhet a Köztartozásmentes Adózói Adatbázisba (KOMA),

Elindult a jegyértékesítés a Mátraszentistváni Síparkban

Élményt a fa alá: elindult a jegyértékesítés a Mátraszentistváni Síparkban – Pazar kilátással és kedvezményekkel készülnek a szezonra
Hirdetés

Gazdaság

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás

Óvatosan fektetnek be a magyarok, a pénzügyi műveltség és a digitális bizalom erősítésre szorul

Az XTB egy nemzetközi befektetési applikáció, amelynek világszerte több mint 2 millió felhasználója van. A befektetési szolgáltató XTB csoport több mint 1300 munkavállalót foglalkoztat.