Kezdőlap Világgazdaság Váratlanul javult a német befektetők hangulata
No menu items!

Váratlanul javult a német befektetők hangulata

A várt romlás helyett javult a német befektetői hangulatindex novemberben – jelentette a ZEW gazdaságkutató intézet.

A novemberre vonatkozó hangulatindex 31,7 pontra szökött fel az októberi 22,3 pontról. A piac csökkenést, 20,0 pontot várt novemberre.

Az index a befektetők következő hathavi várakozásainak javulása miatt emelkedett, az aktuális piaci kondíciókat ugyanis rosszabbnak ítélték meg az előző havinál.

A vonatkozó mutató értéke a várt csökkenésnél is nagyobb mértékben esett: 12,5 pont lett novemberre az októberi 21,6 pont után, a várt 18,0 pont helyett.

Achim Wambach

“A pénzpiaci szakértők bizakodóbbá váltak a kilátásokat illetően” – foglalta össze a felmérés megállapításait Achim Wambach, a ZEW elnöke. Hozzátette: az aktuális kondíciók indexének csökkenése elsősorban a beszállítói láncokban tapasztalható fennakadásokra és a magas inflációra vezethető vissza. Mindazonáltal a befektetők megítélése szerint a magas infláció átmeneti jelenség, a gazdasági növekedés pedig a következő évben erőteljes lendületet vesz majd.

A német befektetői hangulatindex nem várt javulásával párhuzamosan a frankfurti tőzsde DAX indexe is rekordot ért el kedden.

A mannheimi ZEW gazdasági kutatóintézet ESI (Economic Sentiment Index) mutatója mintegy 350 német intézményes befektetőnek és piaci elemzőnek az elkövetkező hat hónap kilátásairól és az aktuális befektetői kondíciókról alkotott véleménye összesítésével készül havi rendszerességgel. A mutató piaci várakozásokat meghaladó értékét tapasztalati alapon pozitív növekedési előrejelzésnek tekintik a gazdasági elemzők.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

A HU-Rizont program idei pályázatán 23 program kapott támogatást

A kormány által meghirdetett HU-Rizont program idei pályázatán 23...

MNB: a Kúria is jóváhagyta a Primus Trustra kiszabott büntetést – 300 millió forint

z MNB vizsgálata előzőleg megállapította, hogy a több vagyont (trustot) is kezelő Primus Trust több cégnek és magánszemélynek nyújtott kölcsönöket több tízmilliárd forint összegben az egyes trustok vagyonkezelőjeként.

A jövő év számos adózási könnyítést hoz a kkv-knak – ígéri a NAV

Még több cég választhatja a kivát és kevesebb szochót fizetnek a főállású vállalkozók

BÉT – Növekvő forgalom mellett emelkedett a BUX a héten

Uniós forrást nyert el a 4iG leányvállalata. A 2Connect Kft. összesen 11,6 milliárd forint értékben nyert európai uniós forrást, amelyet 3 év alatt vehet igénybe a fejlesztések elkészültével.
Hirdetés

Hírek

Európai egyetem magyar vezetője kapott rangos üzleti díjat

A Fiatal Vállalkozók Hete záróeseményén Noll-Batek Frigyes, a Varsovia Üzleti és Alkalmazott Tudományok Egyetemének prorektora vehette át a FIVOSZ különdíját.

Ekkora hitelre futja a legutóbbi átlagfizetésből

Októberben a magyarországi bruttó átlagkereset már megközelítette a 700 ezer forintot, ami 8,7%-os emelkedést jelent év/év alapon.

Biztosítók figyelmeztetnek: a karácsony a lakástüzek főszezonja

A Bank360 ennek kapcsán hazai biztosítókat kérdezett arról, hogy mi jellemzi leginkább az év végi lakástüzeket.

Energiaügyi Minisztérium: minden jelentkező nyert a közvilágítási pályázaton

A Jedlik Ányos Energetikai Program immár összesen 580 milliárd forinttal ösztönzi az energiaszektor zöldítését, működési hatékonyságának javítását. Jelenleg a biogáz-biometán előállítását 40 milliárd forinttal támogató felhívás érhető el.
Hirdetés

Gazdaság

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás

Óvatosan fektetnek be a magyarok, a pénzügyi műveltség és a digitális bizalom erősítésre szorul

Az XTB egy nemzetközi befektetési applikáció, amelynek világszerte több mint 2 millió felhasználója van. A befektetési szolgáltató XTB csoport több mint 1300 munkavállalót foglalkoztat.