Hirdetés
Kezdőlap Gazdaság Varga: magáncégek is pályázhatnak munkásszálló építésére
No menu items!

Varga: magáncégek is pályázhatnak munkásszálló építésére

Ősztől nemcsak önkormányzatok, hanem magánvállalatok is elnyerhetnek támogatást munkásszálló építésére – jelentette ki a pénzügyminiszter Mórahalmon.

Varga Mihály a homokháti kisvárosban épült 94 férőhelyes Szent Benedek Munkásszálló átadásán elmondta: magyar gazdaság 2013 óta töretlen fejlődésével párhuzamosan erősödik a szakképzett munkaerő iránti kereslet, ezért a kormány több módon is támogatja a munkaerő országon belüli mozgását.

Eddig nyolc milliárd forinttal támogatta a kormány munkásszállók építését. Kép: MTI/Kelemen Zoltán Gergely

A pénzügyminiszter hozzátette, bízik abban, hogy a kormány intézkedései jelentősen hozzájárulnak a munkaerőpiaci feszültségek enyhítéséhez, és minden vállalkozás, amely fejleszteni kíván, hozzájut a szükséges munkaerőhöz.

A kormány által indított program keretében eddig 22 munkásszálló építéséről, összességében 8 milliárd forintnyi beruházásról született döntés, ez 3 ezer munkavállaló elhelyezését teszi lehetővé. Ősztől már nemcsak önkormányzatok, hanem magánvállalkozások is pályázhatnak munkásszállás építésére – tudatta a miniszter.

Hozzátette: a munkaerő mobilitását segíti a lakhatási támogatás kiterjesztése is. A szakképzési rendszer átalakításával pedig az oktatást egyre jobban a gazdaság igényeihez igazítják – mondta a miniszter.

Varga Mihály kifejtette, a világgazdaságban a lassulás jelei mutatkoznak, ezért a magyar gazdaság eddig elért eredményeit meg kell védeni. Ennek érdekében a kormány átfogó Gazdaságvédelmi akciótervet dolgozott ki, amelynek legfontosabb célja a munkahelyek, az emelkedő bérek és a családtámogatások megőrzése mellett az, hogy a magyar gazdaság teljesítménye hosszú távon is meghaladja az uniós átlagot.

A politikus a megvalósuló intézkedések között említette a szociális hozzájárulási és a kisvállalati adó júliustól érvényes csökkentését, a decemberi adóelőleg-feltöltési kötelezettség megszüntetését, a szálláshely szolgáltatást terhelő áfa mérséklését 18-ról 5 százalékra.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Az Agentikus MI felkavarja a kereskedelmet: ilyen amikor a mesterséges intelligencia válogat, vásárol és fizet helyettünk

A következő nagy digitális forradalom küszöbén állunk. Pascal Kaufmann,...

Szoftverapokalipszis a tőzsdén: az MI-pánik a vagyonkezelőkig ér

Az elmúlt napok egyik leglátványosabb piaci mozgását nem kamatemelés,...

A memóriacsip hiány miatt drágulhatnak az iPhone-ok? Az egész piac a döntésre vár.

Egyre nagyobb figyelem irányul arra, hogy az Apple miként...

Az Apple kinyitja az autók ajtaját más MI-asszisztensek előtt

Fontos változásra készül az Apple: hamarosan lehetővé teszi, hogy...
Hirdetés

Hírek

Az Agentikus MI felkavarja a kereskedelmet: ilyen amikor a mesterséges intelligencia válogat, vásárol és fizet helyettünk

A következő nagy digitális forradalom küszöbén állunk. Pascal Kaufmann,...

Szoftverapokalipszis a tőzsdén: az MI-pánik a vagyonkezelőkig ér

Az elmúlt napok egyik leglátványosabb piaci mozgását nem kamatemelés,...

A memóriacsip hiány miatt drágulhatnak az iPhone-ok? Az egész piac a döntésre vár.

Egyre nagyobb figyelem irányul arra, hogy az Apple miként...

Olcsó fogyókúrás tabletta borzolja a kedélyeket: miért idegesek a befektetők?

Komoly hullámokat vetett az elhízás elleni gyógyszerek piacán, hogy...

Mesterséges intelligencia félelem rázza meg a magánpiacokat: mi van, ha a „biztos bevétel” mégsem biztos?

Az elmúlt években a magántőke- és magánhitel-befektetők egyik kedvenc...

Bevándorlás nélkül kisebb és eladósodottabb lenne a brit gazdaság

Jelentősen gyengébb pályára kerülne az Egyesült Királyság gazdasága a...

Meglepetésszerűen erősödik a német ipar: kilőttek a gyáripari megrendelések. Magyarországnak is jól jöhet.

Váratlanul erős növekedést mutattak a német feldolgozóipari megrendelések 2025...

Nagy István: A természet egyensúlyának fenntartásáért felelősséggel tartozunk

A vadászati évben 72 800 trófeát bíráltak el. Ezen belül a vadfajok aránya stabilitást mutat. Az őzagancsok 56 százalékkal az elsők, a második helyen pedig a gímszarvasagancsok voltak, 31 százalékkal. 
Hirdetés

Gazdaság

Szoftverapokalipszis a tőzsdén: az MI-pánik a vagyonkezelőkig ér

Az elmúlt napok egyik leglátványosabb piaci mozgását nem kamatemelés, nem geopolitikai konfliktus, hanem egy mesterségesintelligencia-fejlesztés indította el. Egy új MI-eszköz megjelenése elég volt ahhoz,...

Rekordadósság a leggazdagabb országokban: új kockázat a globális növekedésre

Évtizedeken át elsősorban a szegényebb és alacsonyabb jövedelmű országokat sújtotta a túlzott államadósság problémája, mára azonban a globális gazdasági stabilitást fenyegető kockázat egyre inkább...

Önálló márka, stratégiai szövetségesekkel: Magyarország két meghatározó Pénztára szintet lépett

Balról Kiss Imre Ervin, a Gondoskodás Egészségpénztár és a Gondoskodás Nyugdíjpénztár Igazgatótanácsának elnöke, Hegedüs Éva, a Gránit Bank elnök-vezérigazgatója, Dr. Fedák István, a CIG...

EBRD: a részvényesek csaknem teljesen lejegyezték a tőkeemelést

Ez az EBRD harmadik részvényesi tőkeemelése a pénzintézet három és fél évtizedes történetében. Az EBRD 77 ország, valamint az Európai Unió és a EIB tulajdona.