Kezdőlap Gazdaság Varga Mihály: akkor is lesz pénz, ha az EU-tól nem jön forrás
No menu items!

Varga Mihály: akkor is lesz pénz, ha az EU-tól nem jön forrás

Varga: a járvány 8 százalékponttal növeli a hiányt. Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

A költségvetés és az államháztartás finanszírozása stabil, a jövőbeli költségekre pedig akkor is megvan a fedezet, ha jövőre Brüsszelből csak az egyedi szabályok szerint járó agrártámogatási összegek érkeznek – mondta a pénzügyminiszter a Világgazdaságnak.

Varga Mihály az idei év gazdasági teljesítményét illetően úgy látja, alapvetően az a prognózis valósul meg, amit a Pénzügyminisztérium jelzett az elmúlt hónapokban. 6,4 százalékos visszaeséssel kalkulálnak, és ennek következményei az államháztartásban is megjelennek: durván 1700 milliárd forintnyi bevételkieséssel számolnak. A kiadások ellenben nőnek, hiszen a járvány és a gazdaságvédelem azonnali intézkedéseket követelt, a hozzá tartozó pénzügyi kifizetésekkel együtt.

Hasonlóan más gazdaságokhoz, Magyarország is felfüggesztette a fiskális szigort, a kormány pedig segít, ami azzal jár, hogy az eredetileg tervezett 1 százalékos GDP-arányos hiány helyett a költségvetési deficit 9 százalék körül lehet majd az év végére, azaz a Covid-járvány 8 százalékponttal fogja megnövelni a hiányt – mondta a miniszter.

Az államadósság pedig, amely a GDP 65,4 százaléka volt tavaly, és az idei évre eredetileg további csökkenéssel számoltak, a mostani becslések szerint a GDP 78-80 százalékára emelkedik majd.

Ilyen helyzetben folyamatos mozgásban kell lennie a gazdaságpolitikának, nem engedhetjük meg magunknak, és a gazdaság helyzete sem teszi lehetővé, hogy a programok leálljanak. Az idei és jövő évi Gazdaságvédelmi Alap ezért lett felülről nyitott, vagyis ami pénzügyi forrás szükséges, annak rendelkezésre kell állnia” – tette hozzá.

Kiemelte: nem terveznek további devizakötvény-kibocsátást, és azt a célt sem adták fel, hogy az 53 százalékról lecsökkentett devizaarányt az államadósság szerkezetén belül 20 százalék alatt tartsák. A novemberi 2,5 milliárd eurós devizakötvény-kibocsátással azt érték el, hogy 2023 elejéig nincs szükség új devizaforrás bevonására.

Kitért arra is, hogy a Next Generation és az MFF forrásairól szóló vita elhúzódhat akár addig is, hogy jövőre még semmilyen forrásra nem lehet számítani az Európai Unió országaiban.

Kivétel az agrártámogatás 500 milliárd forintja, amely közvetlenül Brüsszelből érkezik a gazdákhoz. Megállapodás esetén akár 2500 milliárd forintnyi pluszforrással is lehet számolni. A többi forgatókönyvre finanszírozási tervet készít 2021-re a szaktárca.

Varga Mihály szerint sok tekintetben a védőoltástól függ, hogy milyen gyorsan épül vissza a gazdaság. A fordulópont 2021 május-júniusa lehet, amikor eldől: gyors visszarendeződés és gyors kilábalás lesz, vagy csak lassabb. Sok függ a gazdaságban is a kutatóktól, a gyógyszeripartól. A tömeges oltásnak nem lesznek anyagi akadályai, a vakcinák tervezett vételára a tartalékban rendelkezésre áll – hangsúlyozta a pénzügyminiszter a Világgazdaságnak.

Hirdetés

Zöld Stratégia 2026: a fenntartható értékteremtés példái. Nemzetközi konferencia december 9.
Egyre több vállalkozás ismeri fel, hogy a zöld átállás nem elsősorban kötelezettség, hanem kézzelfogható előny: alacsonyabb energia- és működési költségek, stabilabb finanszírozás, erősebb márka és kiszámíthatóbb beszállítói pozíció.
A versenyképesség ma már részben azon múlik, ki mennyire ügyesen építi fel saját fenntarthatósági rendszerét.

További információért kattintson ide.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

A debreceni boom nem csak munkaerőt, hanem magasabb tudásszintet is követel: merre tart a régió munkaerőpiaca az akkugyárak korában?

A magyar–román határon is átnyúlik a verseny a minőségi ipari munkaerőért – derült ki a Prohuman Debreceni Regionális Gazdasági Fórumán

Hogyan váltsunk olcsón devizát itthon és külföldön?

Mára teljesen megszokott, hogy minden bankkártyát használhatunk külföldön, akkor is, ha mögötte forintszámla van

KSH: 3,9 milliárd euró volt a szolgáltatás-külkereskedelmi többlet a harmadik negyedévben

A teljes szolgáltatásexportból az üzleti szolgáltatások aránya 38 százalékot (az idetartozó egyéb üzleti szolgáltatásoké 19 százalékot) tett ki, de jelentős volt még a turizmus 29 és a szállítási szolgáltatások 24 százalékos részesedése is.

SMS-csalók élnek vissza a Magyar Nemzeti Bank nevével

Azt javasolják, hogy aki válaszolt hasonló üzenetre, és megadta személyes banki azonosítóit, azonnal vegye fel a kapcsolatot számlavezető hitelintézetével.
Hirdetés

Hírek

A debreceni boom nem csak munkaerőt, hanem magasabb tudásszintet is követel: merre tart a régió munkaerőpiaca az akkugyárak korában?

A magyar–román határon is átnyúlik a verseny a minőségi ipari munkaerőért – derült ki a Prohuman Debreceni Regionális Gazdasági Fórumán

Hogyan váltsunk olcsón devizát itthon és külföldön?

Mára teljesen megszokott, hogy minden bankkártyát használhatunk külföldön, akkor is, ha mögötte forintszámla van

KSH: 3,9 milliárd euró volt a szolgáltatás-külkereskedelmi többlet a harmadik negyedévben

A teljes szolgáltatásexportból az üzleti szolgáltatások aránya 38 százalékot (az idetartozó egyéb üzleti szolgáltatásoké 19 százalékot) tett ki, de jelentős volt még a turizmus 29 és a szállítási szolgáltatások 24 százalékos részesedése is.

SMS-csalók élnek vissza a Magyar Nemzeti Bank nevével

Azt javasolják, hogy aki válaszolt hasonló üzenetre, és megadta személyes banki azonosítóit, azonnal vegye fel a kapcsolatot számlavezető hitelintézetével.

Tarolnak az egészségpénztárak

Az idei év első kilenc hónapjában 80 ezer új belépőt regisztráltak az egészségpénztárak, majdnem annyit, mint 2024-ben összesen.

Most a vevőnek áll a zászló

Novemberben az eladó lakóingatlanok iránti telefonos érdeklődések száma meghaladta a 260 ezret. Havi szinten 7 százalékos ez csökkenést jelent októberhez képest, éves összevetésben pedig 15 százalékos mérséklődést jelent a lakáspiac keresleti oldalán.

Advent Óbudán: indul a főváros egyik legkedvesebb karácsonyi vására

November 28. és december 23. között rendezik meg az Advent Óbudán 2025 karácsonyi vásárt, amely a Fő téren és a Szentlélek téren kínál ingyenes családi programokat, koncerteket, jégpályát és kézműves vásárt.

Erősíti pozícióját a német ingatlanpiacon a BÉT-re készülő cég

A tőzsdei bevezetés előtt álló magyar cég portfóliója már eléri a több mint 10.000 négyzetmétert.
Hirdetés

Gazdaság

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás

Óvatosan fektetnek be a magyarok, a pénzügyi műveltség és a digitális bizalom erősítésre szorul

Az XTB egy nemzetközi befektetési applikáció, amelynek világszerte több mint 2 millió felhasználója van. A befektetési szolgáltató XTB csoport több mint 1300 munkavállalót foglalkoztat.