Kezdőlap Gazdaság Varga Mihály: több magyar élelmiszert a közétkeztetésbe!
No menu items!

Varga Mihály: több magyar élelmiszert a közétkeztetésbe!

El kell érni, hogy minél nagyobb arányban kerüljön magyar élelmiszer a hazai közétkeztetésbe, ezzel is segítve a termelőket és az élelmiszeripari vállalkozásokat – hangzott el a Gazdaságvédelmi Operatív Törzs (GOT) ülése után, amelynek központi témája az élelmiszergazdaság erősítése és a közbeszerzési eljárások egyszerűsítése, gyorsítása volt.

Varga Mihály pénzügyminiszter elmondta: az ülésen megtárgyalták a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) és a Közbeszerzési Hatóság előterjesztését, és a törzs javaslatot tesz a kormánynak a hazai élelmiszeripar erősítésére, a közbeszerzési eljárás egyszerűsítésére.

Varga Mihály és Kovács László a sajtótájékoztatón. Fotó: MTI/Kovács Attila

A miniszter szerint, ha a hazai élelmiszer-alapanyagok nagyobb arányban lennének jelen a közétkeztetésben, bővülhetne a helyi termékek piaca, egy új élelmiszerlánc-biztonsági adatközpont létrehozásával pedig egyszerűsíteni lehetne a termékek nyomon követését, az ezzel összefüggő vállalkozói adminisztrációt, és hozzájárulna a gazdaság fehéredéséhez.

Oravecz Márton, a Nébih elnöke a sajtótájékoztatón fontosnak nevezte, hogy a hazai vásárlók és a hazai termékek találkozzanak. A magyar élelmiszertermelőknek fontos a piaci lehetőség, a koronavírus-járvány rávilágított arra, hogy a hazai, a helyben elérhető élelmiszeripari termékek egyaránt képviselnek gazdasági és biztonsági szempontot – tette hozzá.

Varga Mihály a közbeszerzési eljárás egyszerűsítése, gyorsítása kapcsán elmondta: a gazdaság újraindításához szükséges, hogy a vállalkozásoknak könnyebbé váljon az eljárásokon való részvétel, hiszen a közbeszerzések a hazai össztermék (GDP) 7 százalékát érintik.

Kovács László, a Közbeszerzési Hatóság elnöke elmondta, javaslataik uniós és hazai jogi szabályozást egyaránt érintenek. Szerintük a közbeszerzési folyamatot egyszerűsítené és gyorsítaná egyebek közt a nyilatkozati elv gyakoribb használata, a kiíró és ajánlattevő közötti tárgyalások előtérbe kerülése, a bírálatok egyszerűsítése, mindez úgy, hogy a közbeszerzés átláthatósága, a verseny tisztasága ne sérüljön.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

A nyári uborkaszezon a legjobb időszak a dubaji ingatlanvásárlásra a magyar szakértő szerint

Töretlenül növekszik a magyarok érdeklődése a dubaji ingatlanok iránt, egyes cégek évről évre hússzoros növekedést is tapasztalnak a keresletben.

A St. Andrea Szőlőbirtok lett Az év pincészete Magyarországon

A magyar borászatok hittel, kitartással, hűséggel dolgoznak, lépést tartanak a technológia és fogyasztói szokások változásával, ennek köszönhetően pedig a magyar bor tovább tudta erősíteni hírnevét a világban

Bécs napfényre kapcsol: 500 napelemes rendszer a jövőért

Ausztria legnagyobb regionális energiaszolgáltatója, a Wien Energie, immár 500 napelemes rendszert működtet a városban.

NAV: csütörtöktől változik az áfa-bevallás

Változik az áfa-bevallás csütörtöktől: a vállalkozásokat segítő, új oszlopok kitöltése önkéntes, de megéri, mert így akár az ellenőrzés vagy az adategyeztetési eljárás is elkerülhető - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal
Hirdetés

Hírek

A nyári uborkaszezon a legjobb időszak a dubaji ingatlanvásárlásra a magyar szakértő szerint

Töretlenül növekszik a magyarok érdeklődése a dubaji ingatlanok iránt, egyes cégek évről évre hússzoros növekedést is tapasztalnak a keresletben.

A St. Andrea Szőlőbirtok lett Az év pincészete Magyarországon

A magyar borászatok hittel, kitartással, hűséggel dolgoznak, lépést tartanak a technológia és fogyasztói szokások változásával, ennek köszönhetően pedig a magyar bor tovább tudta erősíteni hírnevét a világban

NAV: csütörtöktől változik az áfa-bevallás

Változik az áfa-bevallás csütörtöktől: a vállalkozásokat segítő, új oszlopok kitöltése önkéntes, de megéri, mert így akár az ellenőrzés vagy az adategyeztetési eljárás is elkerülhető - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal

Nemek közti jövedelemkülönbség: egy félszobával kevesebb jut a nőknek lakásvásárlásnál

A magyar nők kevesebb hitelt képesek felvenni, mint férfi társaik, ami a lakásvásárlásnál is jelentős hátrány lehet, hiszen kevesebb hitelből csak kisebb vagy rosszabb állapotban lévő lakást tudnak venni

Európában szabad a koncert csók, de így sem mindentől véd meg a GDPR

A Coldplay bostoni koncertjén történt csókkamerás botrány az utóbbi napok egyik legtöbbet emlegetett témája nemcsak a különböző médiafelületeken, hanem az adatvédelmi szakmában is.

Az OTP Bank elsőként vezette be a DÁP azonosítást a magyar bankszektorban

Az OTP Bank a magyar bankok közül elsőként vezette be a DÁP (Digitális Állampolgárság Program) azonosítási szolgáltatását saját webalkalmazásaiban

Ez a Díjnet Zrt. nem az a Díjnet Zrt. ! Adathalász leveleket küldenek csalók

Az ügyfelektől semmilyen esetben sem kérnek bankkártyaadatokat, még a fizetés során sem, tekintettel arra, hogy a Díjnet bankkártyaadatokat nem tárol.

Az állami támogatások farvizén igyekeznek eladni piaci lakáshiteleiket a bankok

Újabb bank kínál kedvező kamatozású lakáshitelt az államilag támogatott konstrukciók mellé.
Hirdetés

Gazdaság

A nyári uborkaszezon a legjobb időszak a dubaji ingatlanvásárlásra a magyar szakértő szerint

Töretlenül növekszik a magyarok érdeklődése a dubaji ingatlanok iránt, egyes cégek évről évre hússzoros növekedést is tapasztalnak a keresletben.

Vegyesen változott csütörtök estére a forint árfolyama

Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben csütörtök estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Rekordszinten a bitcoin jegyzése

Rekordszintre emelkedett a bitcoin jegyzése a dollárral szemben péntek reggel az intézményi befektetők keresletének a hatására.

Még Angliában is jól pörgött a Raiffeisen Bank zöld kötvénye

Több mint 3,6-szoros túljegyzést regisztrált zöld kötvényére a Raiffeisen Bank Zrt., melyet 300 millió euró összegben bocsátott ki, megerősítve ezzel a fenntartható finanszírozás iránti...