Kezdőlap Gazdaság Varga: újabb gazdaságvédelmi intézkedések jönnek
No menu items!

Varga: újabb gazdaságvédelmi intézkedések jönnek

A járvány második hulláma idején a gazdaságpolitika legfőbb feladata a gazdaság működőképességének megőrzése, a munkahelyek megvédése és a vállalkozások támogatása. A kormány ezért újabb gazdaságvédelmi intézkedésekkel segíti az újraindulást – közölte a pénzügyminiszter a Joint Venture Szövetség (JVSZ) éves közgyűlésén tartott előadásában.

Varga Mihály kijelentette: egy válságállóbb, stabilabb gazdaságot ért a járvány, mint 2008-ban. Mint mondta, az elmúlt évek gazdaságpolitikájának és az időben meghozott gazdaságvédelmi lépéseknek köszönhető, hogy a magyar gazdaság visszaesése kisebb az uniós átlagnál.

A miniszter megjegyezte: most a legfontosabb gazdaságpolitikai cél a gazdaság működőképességének fenntartása, hogy Magyarország mielőbb visszatérjen a válság előtti pályára, és jövőre növekedést érjen el.

Varga Mihály

Az eddigi intézkedések jelentős mértékben járultak hozzá a magyar gazdaság teljesítményéhez, érdemben fékezve a visszaesést, ugyanakkor további gazdaságvédelmi intézkedésekre van szükség – közölte Varga Mihály.

Ennek elősegítésére jött létre a Gazdaságvédelmi Operatív Törzs, amelynek elsődleges célja azoknak az akadályoknak a felszámolása, amelyek a gazdaság növekedését gátolják. A törzs folytatja a nyáron megkezdett munkát – tette hozzá a tárcavezető.

Bár az államadósság az idén átmenetileg megemelkedik, jövőre folytatódhat a mérséklődés – mondta a miniszter hozzátéve, h ogy a lakosság is egyre nagyobb szerephez jut az államadósság finanszírozásában. A fiskális politika célja, hogy a magyar költségvetés a járvány elleni védekezéshez és a gazdaságvédelemhez a jövőben is maradéktalanul biztosítsa a szükséges ösztönzőket – tette hozzá.

Idén a költségvetési hiány – hasonlóan az európai országok átlagához – a bruttó hazai termék 7-9 százaléka lehet – emlékeztetett a tárcavezető.

Varga Mihály leszögezte, hogy a koronavírus-járvány gazdasági hatásainak enyhítése érdekében kulcsfontosságú a vállalatok beruházásainak támogatása. A kormány célja, hogy a hazai vállalkozások megerősödve kerüljenek ki válságból, ezért az adókönnyítések folytatása, a támogatási keretek növelése, hitelprogramok bevezetés és a munkahelymegőrző intézkedések révén kívánja ösztönözni a beruházási kedvet Magyarországon.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Lezárult az UniCredit Bank és az Alpha Bank Romania fúziója

Lezárult az UniCredit Bank és az Alpha Bank Romania fúziója.

Fresh Corner kávézó várja az utasokat a Nyugati pályaudvaron

Új helyszínnel bővül a Mol és a MÁV közös, vasúti és pályaudvari vendéglátást fejlesztő pilot projektje: a Nyugati pályaudvaron Fresh Corner kávézó várja az utasokat; a beruházás költsége üzleti titok

Több mint 100 fehér gólya nyeri vissza szabadságát a Nemzeti Ünnepen

A gólyák minden évben szinte napra pontosan, nemzeti ünnepeinket tisztelik meg  vonulásukkal. Március 15-én érkeznek, és augusztus 20-án vonulnak el Afrikába.

Pályaorientációs tájékoztató napokat szervez a NAK

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara kiemelt feladataként országszerte pályaorientációs tájékoztató napokat szervez az agrárszakképzés, az agrárszakmák és -intézmények népszerűsítése céljából. A programsorozat elsősorban a szülőknek, valamint az érdeklődő pedagógusoknak (osztályfőnököknek, pályaorientációs kollégáknak) szól.
Hirdetés

Hírek

Lezárult az UniCredit Bank és az Alpha Bank Romania fúziója

Lezárult az UniCredit Bank és az Alpha Bank Romania fúziója.

Fresh Corner kávézó várja az utasokat a Nyugati pályaudvaron

Új helyszínnel bővül a Mol és a MÁV közös, vasúti és pályaudvari vendéglátást fejlesztő pilot projektje: a Nyugati pályaudvaron Fresh Corner kávézó várja az utasokat; a beruházás költsége üzleti titok

Több mint 100 fehér gólya nyeri vissza szabadságát a Nemzeti Ünnepen

A gólyák minden évben szinte napra pontosan, nemzeti ünnepeinket tisztelik meg  vonulásukkal. Március 15-én érkeznek, és augusztus 20-án vonulnak el Afrikába.

A mediánbér fele is elmehet az iskolakezdésre

Pillanatokon belül itt az iskolakezdés, amely sok család számára komoly pénzügyi terhet jelent. A Bank360 számításai szerint az írószerek, füzetek, egyéb felszerelések, illetve a laptop vagy tablet beszerzése 200 ezer forintba is kerülhet a nyár végén. Nem véletlen, hogy a háztartás valamilyen segítséghez, például személyi kölcsönhöz vagy áruhitelhez folyamodik az iskolakezdés előtt. A Bank360 annak számolt utána, hogy melyik éri meg jobban a kettő közül.

BÉT – Csökkenő forgalomban ismét új csúcson zárt a BUX a héten

Ismét a Magyar Telekom volt a legjobban teljesítő részvény a BÉT-en, jegyzése 5,5 százalékkal került feljebb az előző heti 4,6 százalékos emelkedést követően

Erzsébet Alapítvány: kiemelten fontos a táborozó gyermekek biztonsága

Nyáron hetente 4500 gyermek vesz részt egyszerre az összes...

MÁV: nem működik az online jegyvásárlás

Szombat délelőttől rendszerhiba miatt nem működik a jegyértékesítés az online csatornákon, a MÁV appban és a jegy.mav.hu felületen sem,

Negyedszer az első az Apple – a világ legértékesebb márkája

Idén már negyedszer egymás után áll az Apple a világ legértékesebb márkáinak az élén
Hirdetés

Gazdaság

Bővül a Magyar Államkincstár online állampapír-értékesítése

Új, azonnali és biztonságos fizetési lehetőséggel bővül a Magyar Államkincstár online értékesítési rendszere: a WebKincstárban és a MobilKincstárban mostantól QVIK fizetéssel is vásárolhatnak állampapírt az ügyfelek.

Kamatdöntés – Egyhangúlag szavazott az alapkamatról az MNB Monetáris Tanácsa júliusban

A július 22.-i döntés alapján a jegybanki alapkamat 6,50 százalék maradt.

A nyári uborkaszezon a legjobb időszak a dubaji ingatlanvásárlásra a magyar szakértő szerint

Töretlenül növekszik a magyarok érdeklődése a dubaji ingatlanok iránt, egyes cégek évről évre hússzoros növekedést is tapasztalnak a keresletben.

Vegyesen változott csütörtök estére a forint árfolyama

Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben csütörtök estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.