Kezdőlap Fogyasztóvédelem Végre az üdülési joggal kapcsolatos megtévesztésekről egyeztetnek
No menu items!

Végre az üdülési joggal kapcsolatos megtévesztésekről egyeztetnek

Fotó: Bódi Ágnes

Végleg le kell számolni az üdülési joggal kapcsolatos megtévesztésekkel, ezek a visszaélések a legkiszolgáltatottabb helyzetekben lévő személyeket károsítják meg – hangsúlyozza a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) .

A versenyhatóság ismerteti: a probléma kezelésére széleskörű egyeztetést kezdeményezett az érintett szervezetekkel. Az egyeztetés keretében a felek több lehetséges megoldási javaslatot is kidolgoztak a jogalkotó számára, amelyeket az Országgyűlés Gazdasági Bizottságának Fogyasztóvédelmi Albizottságában kedden vitattak meg.

A Gazdasági Versenyhivatal az elmúlt évtizedekben számos eljárást folytatott le az üdülőhasználati jogok másodlagos értékesítésével összefüggő, megtévesztő kereskedelmi gyakorlatok vizsgálatára. A folyamatos és aktív hatósági fellépés ellenére az átverések továbbra is jelentős veszélyt jelentenek, különösen az idősebb és anyagilag megterhelt fogyasztókra.

Az üdülési jogok értékesítése Magyarországon az ezredforduló idején élte aranykorát, azonban a mai napig jelentős piac. Az üdülési jogok sokszor jelentős költségeket rónak az idősebb fogyasztókra, akik csak nehézkesen, jelentős költségek árán léphetnek ki a szerződésekből. Sokaknak az egyetlen lehetőség a jogok másodlagos értékesítése volt, ezen a piacon azonban gyakoriak a megtévesztő gyakorlatok, átverések.

A GVH kifejti: az értékesítés folyamata számos ponton megtévesztő és tisztességtelen. A fogyasztókat az értékesítők általában már előkészített szerződésekkel várják a személyes találkozásra, amelyek átolvasására nem hagynak elegendő időt. Bár az első egyeztetések során azt hangoztatják, készpénzzel fogják megvásárolni tőlük az üdülési jogot, azonban a szerződésben már egy vállalkozás által üzemeltetett vásárlási rendszerben levásárolható “kreditként” szerepel a fizetség. A fogyasztóknak ráadásul sokszor akár több százezer forintos egyszeri tételt kell megfizetniük a rendszerbe lépéshez, amelyet követően a magas költségekkel járó üdülési jog továbbra is a nevükön marad – sorolták a közleményben.

A nemzeti versenyhatóság 2007 óta összesen 18 versenyfelügyeleti eljárást indított a kérdéses kereskedelmi gyakorlatok vizsgálatára, amelyek során több mint 250 millió forint bírságot szabott ki, és több esetben rendőrségi feljelentést is tett. A GVH legutóbb 2023 augusztusában szabott ki egy 14 millió forintos bírságot a kérdéses kereskedelmi gyakorlat miatt – tájékoztattak.

A Gazdasági Versenyhivatal a 2023-as tevékenységét ismertető beszámolójában javaslatot tett az üdülési jogok esetében a fogyasztói jogérvényesítés megerősítésére. A hivatal 2024-ben több egyeztetést is tartott az érintett hatóságokkal, civil szervezetekkel konkrét javaslatok kidolgozásáról, a probléma hosszú távú és végleges kezeléséről.

Az érintett hatóságok javasolták egyebek között a fogyasztók megtévesztése büntetőjogi tényállásának szigorítását, mivel azt sok esetben nehézkes alkalmazni az átverések szankcionálására. Javasolták továbbá az üdülési jogok másodlagos értékesítésének előzetes közjogi jóváhagyáshoz kötését, illetve az értékesítéshez közvetlenül nem kapcsolódó járulékos szerződések megkötésének tiltását is.

A Fogyasztóvédelmi Albizottság támogatta a nemzeti versenyhatóság javaslatcsomagját, és kezdeményezte a széleskörű egyeztetést a részletes megoldás kidolgozására – tájékoztatott a GVH.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Ünnep másként: év végi utazás Törökországban

Az út utolsó szakasza Denizli térségéhez, Laodikeia városához vezet. Szent János utolsó levelét ennek a közösségnek címezte, így ez a helyszín a zarándoklat természetes lezárásává válik.

A Temu letarolja a hazai webshopokat – a karácsony sem hoz változást

A külföldi online vásárlások átlagos értéke ennél közel 30 százalékkal magasabb volt és meghaladta a 23 600 forintot, ami közel 30 százalékos növekedést jelent éves összevetésben.

Mérföldkő a falusi turizmusban – átadták a 2000. napraforgós Nemzeti Tanúsító Védjegyet Tiszabábolnán

A napraforgós Nemzeti Tanúsító Védjegyrendszer a FATOSZ által működtetett országos tematikus védjegyrendszer, amelynek célja, hogy a vendégek számára átlátható és hiteles információt nyújtson a falusi-vidéki szálláshelyek színvonaláról.

Horgász a pácban: szigorú szabályok lépnek életbe itt 2026-tól

Már nem lehet mindenhol minden módszerrel horgászni
Hirdetés

Hírek

A Temu letarolja a hazai webshopokat – a karácsony sem hoz változást

A külföldi online vásárlások átlagos értéke ennél közel 30 százalékkal magasabb volt és meghaladta a 23 600 forintot, ami közel 30 százalékos növekedést jelent éves összevetésben.

Mérföldkő a falusi turizmusban – átadták a 2000. napraforgós Nemzeti Tanúsító Védjegyet Tiszabábolnán

A napraforgós Nemzeti Tanúsító Védjegyrendszer a FATOSZ által működtetett országos tematikus védjegyrendszer, amelynek célja, hogy a vendégek számára átlátható és hiteles információt nyújtson a falusi-vidéki szálláshelyek színvonaláról.

Horgász a pácban: szigorú szabályok lépnek életbe itt 2026-tól

Már nem lehet mindenhol minden módszerrel horgászni

Téli kalandok a Zsolnay Negyedben – élmények kicsiknek és nagyoknak a téli szünetben

A Zsolnay Negyed a téli szünetben is vár mindenkit, csupán december 24-én, 25-én, 26-án és január 1-jén tart zárva.

Több ezer adag ételt kapnak idén is a rászorulók

Az elmúlt évben a Julienne Kft. nagyszabású karácsonyi akciót hajtott végre a Budapest Bike Maffiával közösen, amelynek során díszvacsorát szerveztek egy női szállón, ahol a hölgyek fodrász és kozmetikus segítségével szépülhettek, emellett 1500 adag dobozolt ételt juttattak el a rászorulóknak.

Az Ericsson szerint 2031 végére a mobil-előfizetések mintegy kétharmada 5G lesz

Az Ericsson várakozásai szerint az 5G 2027-re, kilenc évvel a bevezetése után, megelőzi a 4G-t, és domináns globális kommunikációs szabvánnyá válik.

Karácsonyi ajándéknak is kiváló választás a magyar bor

Jól sikerült az idei szüret, a hazai szőlőtermelők a száraz nyárnak köszönhetően kiváló minőségű szőlőt takaríthattak be.

Így készül Bécs a szilveszterre

A Városháza téren felállított nagyszínpadon bemutatott "Best of Eurovision" show, valamint az éjfélkor elindított "Eurovision Countdown Clock" visszaszámláló óra látványos gesztus, de egyben világos üzenet is: az Eurovíziós Dalfesztivál egy teljes évre kiterjedő városstratégiai projekt.
Hirdetés

Gazdaság

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás