Kezdőlap Gazdaság Versenyfelügyeleti eljárás a GVH a Spar és az Auchan ellen
No menu items!

Versenyfelügyeleti eljárás a GVH a Spar és az Auchan ellen

Versenyfelügyeleti eljárást indított a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) a Spar Magyarország Kft. és az Auchan Magyarország Kft. ellen, a lengyel élelmiszergyártó Maspex-csoporttal összefüggő ügyben. A két kiskereskedelmi cég központjában előzetes értesítés nélküli helyszíni kutatást tartottak a GVH munkatársai és adatokat foglaltak le – tájékoztatta az MTI-t kedden a nemzeti versenyhatóság.

A közleményben megjegyezték: 2023 elején indítottak versenyfelügyeleti eljárást a Maspex Olympos Kft.-vel szemben. A lengyel élelmiszergyártó Maspex magyarországi leányvállalata többek között az Olympos, Kubu, Apenta, Topjoy és Nestea márkák hazai forgalmazója. A GVH szerint a cég partnereivel kötött szerződéseiben vélhetően meghatározta az általa forgalmazott termékek minimális, illetve rögzített viszonteladási árait, korlátozva ezzel a piaci árversenyt. A lengyel tulajdonú cég egy 2023 elején lezárt ágazati vizsgálat során került a GVH látókörébe, amelyben a vendéglátóhelyek italbeszerzéseit vizsgálta.

Mint írták, a folyamatban lévő eljárásban a Maspex mellett több magyarországi kiskereskedelmi lánc is érintett, így többek között az Aldi, a CBA, a Coop és a Tesco is. Az eljárás során pedig olyan bizonyítékok kerültek a versenyhatóság birtokába, melyek alapján indokoltnak látta további két kereskedelmi lánc, a Spar Magyarország Kft. és az Auchan Magyarország Kft. eljárás alá vonását is – közölték.

Az előzetes bírói engedélyhez kötött hétfői rajtaütés során szükséges adatokat, bizonyítékokat foglaltak le.

Megjegyezték, hogy a GVH fokozott figyelemmel kíséri a kereskedelmi szektorban és az élelmiszerpiacokon zajló folyamatokat. Április 15-én gyorsított ágazati vizsgálatokat indítottak a tej és tejtermékek, illetve az étkezési tyúktojás hazai piacán a termékkategóriákban tapasztalt ár-fluktuáció és -emelkedés miatt. Emellett a teljeskiőrlésű termékek piacán is fellép a nemzeti versenyhatóság tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatok gyanújával – tették hozzá.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Egymillió forint támogatás is járhat januártól a KTH Start hitelek mellé a turisztikai kisvállalkozásoknak

A színvonal megtartására és emelésére azért is szükség van, mivel a Covid alatt nyújtott szobánkénti egymillió forintos támogatásból megvalósult felújítások után most újra itt az ideje a szálláshelyek megújításának

Az ország zöldvagyona a kulcs a klímavédelmi célok eléréséhez

2026 tavaszára már több mint 76 ezer sorfát ültetünk el országszerte a vidéki településeken. A cél 100 ezer fa elültetése 2026 év végére

Kaphatsz-e állami támogatást, ha magad után fizeted a TB-t?

A vonatkozó rendeletek a támogatási jogosultságot alapvetően folyamatos TB jogviszonyhoz kötik, és legtöbbször 2 éves időtartamot írnak elő, illetve ha valaki legalább 1 éve átalányadózó egyéni vállalkozó, őstermelő, vagy KATA-s vállalkozó, akkor 1 év folyamatos TB-jogviszony is elegendő.

Különleges részleteket rejt a veszprémi várnegyed Szent Családot ábrázoló festménye

18. századi, ismeretlen festő által készített alkotás tartogatott meglepetéseket a restaurálást végző szakembereknek, de az érdeklődők is érdekes részleteket fedezhetnek fel a festményen – például az éppen ácsmunkát végző Szent Józsefet és az ifjú Jézust.
Hirdetés

Hírek

Újabb földterületek megvásárlására nyílik lehetőség – vételi ajánlat 2026. január 16-ig

A decemberben folytatódó földértékesítési program során több mint 2700 db összesen 1500 hektár földterületet kínálnak eladásra.

NÚSZ: részleges leállás lesz az útdíjfizetésben újévkor

A rendszerátállás előtt banki utalással az egyenlegfeltöltést 2025. december 30-án 16 óráig tudják fogadni, az átállást követően utalással indított egyenlegfeltöltések jóváírása a HU-GO folyószámlán 2026. január 5-én történik meg

Brexit – Brit szakszervezeti vezető: vissza kell lépni az EU vámuniójába

Lammy kijelentette, hogy a Brexit súlyos gazdasági károkat okozott, mivel fontos piacától szakította el Nagy-Britanniát.

Már januárig elfogyhat a nyári nyaralások harmada

A síutak terén továbbra is népszerűek a privát szervezésű, rövid, közeli utazások Szlovákia, Ausztria, Szlovénia és természetesen Lengyelország irányába.
Hirdetés

Gazdaság

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás