A Smart City program első elemeként ingyenesen használható wifi-hálózatot alakítottak ki Zalaegerszeg belvárosában. Később telefontöltésre alkalmas okospadokat és digitális infótornyokat is kihelyeznek.
Balaicz Zoltán polgármester sajtótájékoztatón elmondta: 2014-ben a diákok szervezeteinek kérésére a Dísz téren indult el először ingyenes wifi-szolgáltatás, később a belvárosi nagyrendezvények idején több utcányira bővült ez a rendszer, mostantól azonban a teljes belváros lefedettségét megoldották.
A városközpont egy kilométeres átmérőjű körében indult el a szolgáltatás.
A város a Smart City program megvalósítására a települési operatív program részeként 200 millió forintot fordít, amiből telefontöltésre alkalmas okospadokat is kihelyeznek az idén, illetve készül egy városi mobilapplikáció, ami a helyben élők ügyintézését és a turisták tájékozódását egyaránt szolgálja majd.
Bali Zoltán alpolgármester hozzátette: szintén ebben az évben digitális infótornyokat is elhelyeznek a város több pontján. Az interaktív tájékoztatási rendszer érintőképernyős kijelzőkkel segíti majd az informálódást.
Szász András, a wifi-hálózatot kiépítő Zalaszám Informatikai Kft. ügyvezetője azt mondta: a zalaegerszegi belváros területén több mint 50 eszközt helyeztek ki, amelyekre egyenként 30-40 ember tud biztonságosan egyszerre rákapcsolódni. Egy-egy eszköz maximum 200 megabites letöltési sebességet biztosít azoknak, akik rákapcsolódnak.