Kezdőlap Cégvilág Zöld bajnok kerestetik - közel négymilliárdos program indul
No menu items!

Zöld bajnok kerestetik – közel négymilliárdos program indul

Júniusban kezdődhet a 3,85 milliárd forintos keretösszeggel gazdálkodó Zöld nemzeti bajnokok program előminősítése – közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkára.

György László hangsúlyozta, hogy a magyarországi zöld gazdaságot ösztönző program támogatási kerete a többszörösére is nőhet, ha a pályázói igények indokolnák azt. A Magyar multi program részeként megjelenő felhívás a zöld gazdasághoz kapcsolódó beruházásokat és fejlesztéseket várhatóan 50 százalékos arányban támogathatja.

Az érdeklődők az előminősítést követően 20 és 100 millió forint közötti, vissza nem térítendő hozzájárulást kérhetnek.

György László. Fotó: MTI/Kovács Attila

A program a zöld gazdaság öt területéről várja a jelentkezéseket. Támogatásra számíthatnak az energiahatékonysági, az egyszer használatos műanyagokat kiváltó, a vízfelhasználás hatékonyságát javító, az elektromobilitási, és a hulladékokat gyártási alapanyagként hasznosító pályázatok. A Zöld nemzeti bajnokok társadalmi egyeztetése hétfőn kezdődik.

Az államtitkár tájékoztatása szerint a kormány fontosnak tartja a zöld gazdasághoz kapcsolódó feldolgozóipari vállalkozások technológiaváltást segítő fejlesztéseit, így azokat kiemelten támogatja, és szeretné a magyar mikro-, kis- és középvállalkozások részvételét is ösztönözni. A műanyagfelhasználás korlátozása önmagában nem elég, Magyarországnak sokkal nagyobb célokban kell gondolkoznia – tette hozzá.

György László ezzel indokolta, hogy a klímavédelem és a gazdaságvédelem összekapcsolásával a kormány egyszerre védi a munkahelyeket, támogatja a vállalkozásokat, és segíti a zöld gazdaság kiépülését.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

December 14-től érvényes az új MÁV-menetrend

A december 14-től életbe lépő téli–tavaszi vasúti menetrend több fontos változást hoz a belföldi és nemzetközi közlekedésben.

Hétfőn indul az új elektromos buszok próbajárata a fővárosban

Közölték, az új járműveket a vezetőknek és a karbantartó személyzetnek is meg kell ismerniük, mert ezek a buszok másképp működnek, mint a jelenleg forgalomban lévők, ezt a célt szolgálja a hétfői próbaüzem.

Kína egy évvel meghosszabbította a magyar állampolgárok vízummentességét

Kína egy évvel meghosszabbította a magyar állampolgárok vízummentes beutazásának lehetőségét, legyen szó tanulásról, turizmusról vagy bármilyen fajta kapcsolatépítésről.

Bele kell húzni, ha valaki az idei jövedelmi feltételekkel akar lakáshitelt

Sietniük kell azoknak, akik még az idei jövedelmi feltételekkel vennének fel lakáshitelt
Hirdetés

Hírek

Megjelent a fenntartható rendezvényszervezési útmutató

Megjelent a Magyarországi Rendezvényszervezők és -szolgáltatók (MaReSz) Szövetségének fenntartható rendezvényszervezési útmutatója, amely a rendezvényágazat bármely szereplőjének átfogó elméleti és gyakorlati ismereteket nyújt a környezeti, társadalmi és gazdasági fenntarthatóság (ESG) elveinek megismeréséhez és a legjobb gyakorlatok elsajátításához.

Vízumspecialista: a A magyar vízummentesség messze nem jelent automatikus belépést az USÁ-ba

Fotó:freepik Legyen szó nyaralásról, rokonlátogatásról, üzleti útról vagy hosszabb tartózkodásról...

Február 28-ig marad, és további termékkörökkel bővül az árréscsökkentés

A kedvezményes körbe tartozó termékek árának csökkentése, vagy legalábbis az árnövekedés megállítása a pénzromlás ütemét is csökkenti Magyarországon

Otthon Start Program: számos változás élesedik mától

A változások a támogatott lakáshitelek feltételeit lazítják, így több ügyfél válhat jogosulttá, illetve olyan esetekben is igénybe vehetők lesznek a támogatások, amelyek korábban kizártak voltak.
Hirdetés

Gazdaság

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás

Óvatosan fektetnek be a magyarok, a pénzügyi műveltség és a digitális bizalom erősítésre szorul

Az XTB egy nemzetközi befektetési applikáció, amelynek világszerte több mint 2 millió felhasználója van. A befektetési szolgáltató XTB csoport több mint 1300 munkavállalót foglalkoztat.

Kamatot csökkentett a Fed

Ezenkívül a központi bank úgy döntött, hogy december 1-jén befejezi az összes értékpapír-állományának csökkentését.

Van akinél nagyon komoly szja visszatérítést hozhat ez a megoldás

Az év vége közeledtével érdemes ellenőrizni az idei nyugdíjpénztári befizetéseink összegét, annak érdekében, hogy minél jobban ki tudjuk használni az szja-visszatérítés lehetőségét – hívja...