Hirdetés
Kezdőlap Mozaik Gulyás: a falusi csok használt lakásra is elkölthető - további részletek
No menu items!

Gulyás: a falusi csok használt lakásra is elkölthető – további részletek

A kormány a Magyar falu program keretében döntött a falusi családi otthonteremtési támogatás (csok) bevezetéséről. A leszakadó települések további támogatását is tervezi a kabinet – jelentette be a Miniszterelnökséget vezető miniszter Budapesten, sajtótájékoztatóján.

Gulyás Gergely közölte, a falusi csok az 5000 fő alatti településeket érinti, azokat, ahol a lakosságszám a 2003. január 1-jei adatokhoz képest , mint az országos átlag. Hozzátette: a 2887  ötezer fő alatti településből 2031 érintett.

Elmondta, a falusi csokra az általános csok-szabályok vonatkoznak: új lakás építésekor, vásárlásakor a támogatás egy gyermek esetén 600 ezer, két gyermek esetén 2,6 millió, míg három gyermek esetén 10 millió forint. A támogatás a falusi csok esetében használt lakás vásárlására, bővítésére és felújítására is felhasználható.

Közölte, a törvényjavaslatokat még tavasszal elfogadhatja az Országgyűlés, az új konstrukció július 1-jével, legkésőbb szeptember 1-jével lépne életbe.

A miniszter értékelése szerint ez a támogatás az érintett településeken egy ház megvásárlását, felújítás teljes egészében fedezheti.
Gulyás Gergely a program céljaként jelölte meg a falvak népességmegtartó erejének növelését.

Jelezte azt is, a következő, két hét múlva esedékes kormányülésen további döntések várható a leszakadó települések érdekében.

Arra a kérdésre, hogy a 10 millió forintos kamatmentes hitel hány családot érinthet és mekkora forrás van rá, Gulyás Gergely azt mondta, becsléseik szerint éves szinten 70-80 milliárd forintot jelenthet, de meghaladhatja a 100 milliárd forintot is.

Reméli, hogy április 2-ig a parlament elfogadja a miniszterelnök által bejelentett családpolitikai intézkedésekhez kapcsolódó törvényjavaslatokat – tette hozzá.

A képre klikkelve interaktív oldalon kaphat információt, hogy nagy valószínűséggel a falusi csokra hol számíthat.
A képre klikkelve interaktív oldalon a térképen tájékozódhat a népesség arányáról. Ha a kiválasztott 500 fő alatti település fölé viszi a kurzort és 96 %-os értéke, vagy az alatt mutat a jobb oldali skála, nagy valószínűséggel elérhető a községben a csok. Ehhez a térkép fölötti gördülő menüben a “Lakónépesség változása”, és a térkép alatti “Település” feliratot kell kiválasztania.

Kérdésre válaszolva Gulyás Gergely elmondta, a kormány 150 milliárd forintot különített el a Magyar falu programra. Ebből az első évben 50 milliárd forintot, a következő években pedig 75 milliárd forint jut alsóbbrendű utak felújítására – részletezte.

Hozzátette: a fennmaradó 75 milliárd forint megy további programokra, ebből 25 milliárd forintot hagytak falusi csokra. Véleménye szerint ez azonban kevés lesz.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Az Agentikus MI felkavarja a kereskedelmet: ilyen amikor a mesterséges intelligencia válogat, vásárol és fizet helyettünk

A következő nagy digitális forradalom küszöbén állunk. Pascal Kaufmann,...

Szoftverapokalipszis a tőzsdén: az MI-pánik a vagyonkezelőkig ér

Az elmúlt napok egyik leglátványosabb piaci mozgását nem kamatemelés,...

A memóriacsip hiány miatt drágulhatnak az iPhone-ok? Az egész piac a döntésre vár.

Egyre nagyobb figyelem irányul arra, hogy az Apple miként...

Az Apple kinyitja az autók ajtaját más MI-asszisztensek előtt

Fontos változásra készül az Apple: hamarosan lehetővé teszi, hogy...
Hirdetés

Hírek

Az Agentikus MI felkavarja a kereskedelmet: ilyen amikor a mesterséges intelligencia válogat, vásárol és fizet helyettünk

A következő nagy digitális forradalom küszöbén állunk. Pascal Kaufmann,...

Szoftverapokalipszis a tőzsdén: az MI-pánik a vagyonkezelőkig ér

Az elmúlt napok egyik leglátványosabb piaci mozgását nem kamatemelés,...

A memóriacsip hiány miatt drágulhatnak az iPhone-ok? Az egész piac a döntésre vár.

Egyre nagyobb figyelem irányul arra, hogy az Apple miként...

Olcsó fogyókúrás tabletta borzolja a kedélyeket: miért idegesek a befektetők?

Komoly hullámokat vetett az elhízás elleni gyógyszerek piacán, hogy...

Mesterséges intelligencia félelem rázza meg a magánpiacokat: mi van, ha a „biztos bevétel” mégsem biztos?

Az elmúlt években a magántőke- és magánhitel-befektetők egyik kedvenc...

Bevándorlás nélkül kisebb és eladósodottabb lenne a brit gazdaság

Jelentősen gyengébb pályára kerülne az Egyesült Királyság gazdasága a...

Meglepetésszerűen erősödik a német ipar: kilőttek a gyáripari megrendelések. Magyarországnak is jól jöhet.

Váratlanul erős növekedést mutattak a német feldolgozóipari megrendelések 2025...

Nagy István: A természet egyensúlyának fenntartásáért felelősséggel tartozunk

A vadászati évben 72 800 trófeát bíráltak el. Ezen belül a vadfajok aránya stabilitást mutat. Az őzagancsok 56 százalékkal az elsők, a második helyen pedig a gímszarvasagancsok voltak, 31 százalékkal. 
Hirdetés

Gazdaság

Szoftverapokalipszis a tőzsdén: az MI-pánik a vagyonkezelőkig ér

Az elmúlt napok egyik leglátványosabb piaci mozgását nem kamatemelés, nem geopolitikai konfliktus, hanem egy mesterségesintelligencia-fejlesztés indította el. Egy új MI-eszköz megjelenése elég volt ahhoz,...

Rekordadósság a leggazdagabb országokban: új kockázat a globális növekedésre

Évtizedeken át elsősorban a szegényebb és alacsonyabb jövedelmű országokat sújtotta a túlzott államadósság problémája, mára azonban a globális gazdasági stabilitást fenyegető kockázat egyre inkább...

Önálló márka, stratégiai szövetségesekkel: Magyarország két meghatározó Pénztára szintet lépett

Balról Kiss Imre Ervin, a Gondoskodás Egészségpénztár és a Gondoskodás Nyugdíjpénztár Igazgatótanácsának elnöke, Hegedüs Éva, a Gránit Bank elnök-vezérigazgatója, Dr. Fedák István, a CIG...

EBRD: a részvényesek csaknem teljesen lejegyezték a tőkeemelést

Ez az EBRD harmadik részvényesi tőkeemelése a pénzintézet három és fél évtizedes történetében. Az EBRD 77 ország, valamint az Európai Unió és a EIB tulajdona.