Kezdőlap Mozaik 2022-re kész lesz az új Szent János Kórház és a Kútvölgyi is
No menu items!

2022-re kész lesz az új Szent János Kórház és a Kútvölgyi is

Jelentős beruházások lesznek a Szent János Kórházban, az intézmény középső része teljesen megújul, és nagyobb szerepet kap a Kútvölgyi szakrendelő is – mondta a Miniszterelnökséget vezető miniszter.

Gulyás Gergely hozzátette, a kórházban a több mint ötszáz aktív ágy mellett lesz ápolási és rehabilitációs részleg is. Az átalakítások tervezésére 495 millió forintot biztosít a kormány, és a legoptimálisabb tervek szerint még ebben a ciklusban befejeződnek a munkák.

A miniszter szerint az eddigi három centrumkórház mellett indokolt volt a Szent János Kórházat is beemelni a súlyponti intézmények közé. Az átalakítással a kórház képes lesz a területi és az agglomerációból érkező betegek magas szintű ellátására – mondta.

Varga Mihály pénzügyminiszter arról beszélt, hogy az elmúlt évek gazdasági növekedése lehetővé tette, hogy jelentős mértékű egészségügyi fejlesztések kezdődjenek. Hangsúlyozta, a kormány 650 milliárd forinttal költ többet egészségügyi kiadásokra, mint az utolsó szocialista kormányok. Az elmúlt években 77 kórházat, 54 rendelőt és 104 mentőállomást újítottak fel, és 23 új rendelő, valamint 31 új mentőállomás is épült – sorolta. A fejlesztések folytatódni fognak, a Szent János Kórházra is jelentős kormányzati források jutottak – tette hozzá. Ezek között említette, hogy nemrég adták át a felújított nővérszállót, emellett 1,5 milliárdért orvostechnikai fejlesztések valósultak meg, és 450 millió forintból cserélik majd ki a kórházi ágyakat.

A kórház ellátási területének egyik országgyűlési képviselőjeként Varga Mihály elmondta: az említettek mellett Észak-Budán például 6,7 milliárd forintos kormányzati támogatással épül meg a II. kerületi egészségügyi szolgálat új épülete a Frankel Leó úton, 12 milliárd forintot fordítanak a budai Irgalmasrendi Kórház fejlesztésére, 2,7 milliárd forinttal támogatják a Szent Ferenc Kórház átépítését, és 17 milliárd forintos fejlesztés folyik az Országos Reumatológiai és Fizioterápiás Intézetben.

Pokorni Zoltán , a XII. kerület polgármestere arról beszélt, hogy az intézmény nemcsak Észak- és Közép-Buda lakosságát, hanem 126 környező település lakóit is ellátja. Úgy fogalmazott, hogy gyökeresen új kórház fog létrejönni. Közölte: a kormány arról döntött, hogy a Semmelweis Egyetemnek el kell hagynia a Kútvölgyi-tömböt, és át kell adnia a János Kórház újjáépítésének céljaira. A Szent János kórház középső szintjén épül újjá az integrált modern tömb, ezt kötik össze a Kútvölgyi-tömbbel, és oda kerül feltehetően a sebészet meg a sürgősségi ellátás.

Láng Zsolt), a II. kerület polgármestere a sajtótájékoztatón úgy fogalmazott, régóta érezte mindenki, hogy a 120 éve megnyílt kórház “így nem maradhat”. Kiemelte, hogy az intézmény a kórház több szakmában a legmagasabb ellátást nyújtja 400-500 ezer embernek, de például a fogászati területen már egymillió ember ellátásáért felel.

A Szent János Kórházban évente 40 ezer fekvő- és 400 ezer járóbeteget látnak el, évente 900 ezer orvos-beteg találkozás történik.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

A hűvösebb észak felé fordulnak a nyaralók: Skandinávia az új nyári úti cél

Az elmúlt évek mediterrán hőhullámai és a klímaváltozás hatására egyre több európai utazó a hűvösebb északi desztinációk, ezen belül is főleg a skandináv térség felé fordul a nyári hónapokban. A "coolcation" (hűsítő nyaralás) 2025 egyik legmeghatározóbb utazási trendjévé vált, egyre többen keresik a kellemes hőmérsékletű pihenőhelyeket a tikkasztó meleg elől menekülve.

Vidéken aktívabbak az ingatlanvásárlók

Az ingatlanvásárlók a főváros és Pest vármegye mellett azokban a vármegyékben aktívabbak, ahol óriásberuházások történtek, és már minden negyedik nyaralót kereső budapesti a Duna-menti településeket részesíti előnyben.

A Microsoft hétfőtől megszünteti a Skype-ot

A Microsoft korábbi bejelentésének megfelelően hétfőtől megszűnik a Skype, az internetalapú telefon- és videoszolgáltatás. A cég honlapján közzétett hírlevél szerint a Microsoft a Teams-et fejleszti tovább.

Mi legyen az állampapír-pénzzel, ha nem akar kockáztatni?

Jellemzően kockázatos befektetésekbe kerültek a PMÁP-ból kivett megtakarítások. Az elmúlt hetek tőzsdei turbulenciái láttán viszont sokan kereshetnek biztonságosabb helyet a pénzüknek.
Hirdetés

Hírek

A hűvösebb észak felé fordulnak a nyaralók: Skandinávia az új nyári úti cél

Az elmúlt évek mediterrán hőhullámai és a klímaváltozás hatására egyre több európai utazó a hűvösebb északi desztinációk, ezen belül is főleg a skandináv térség felé fordul a nyári hónapokban. A "coolcation" (hűsítő nyaralás) 2025 egyik legmeghatározóbb utazási trendjévé vált, egyre többen keresik a kellemes hőmérsékletű pihenőhelyeket a tikkasztó meleg elől menekülve.

Vidéken aktívabbak az ingatlanvásárlók

Az ingatlanvásárlók a főváros és Pest vármegye mellett azokban a vármegyékben aktívabbak, ahol óriásberuházások történtek, és már minden negyedik nyaralót kereső budapesti a Duna-menti településeket részesíti előnyben.

A Microsoft hétfőtől megszünteti a Skype-ot

A Microsoft korábbi bejelentésének megfelelően hétfőtől megszűnik a Skype, az internetalapú telefon- és videoszolgáltatás. A cég honlapján közzétett hírlevél szerint a Microsoft a Teams-et fejleszti tovább.

Mi legyen az állampapír-pénzzel, ha nem akar kockáztatni?

Jellemzően kockázatos befektetésekbe kerültek a PMÁP-ból kivett megtakarítások. Az elmúlt hetek tőzsdei turbulenciái láttán viszont sokan kereshetnek biztonságosabb helyet a pénzüknek.

Wagner Tibor: a megapixel világcsúcsok után új szegmenssel támad a Xiaomi

Több mint öt év után új korszak kezdődik a hazai telekom piac meghatározó személyisége, Wagner Tibor karrierjében. A Xiaomi magyarországi piacának felépítője és country managere vezető üzleti tanácsadóként folytatja a munkát a kínai cégnél.

Balogh Szabolcs: Szintet lép a hazai e-mobilitás a töltéseket tekintve is

Az MVM Mobiliti elektromos töltőhálózatának fejlődése nemcsak, hogy lépést tart a hazai villanyautók számának növekedésével, hanem az e-autók szélesebb körű elterjedéséhez igazodva, a Mobiliti   tovább bővíti hálózatát az új helyszínek és a töltők kapacitásának tekintetében is

Megerősítette Magyarország államadósság-besorolását a Scope Ratings

A berlini Scope Ratings megerősítette Magyarország "BBB" besorolását, továbbá a hitelminősítő megerősítette a korábbi stabil kilátást is, továbbra is befektetésre ajánlott kategóriában tartják nyilván Magyarországot.

Káosz Spanyolországban és Portugáliában: áram nélkül maradtak a nagyvárosok

Nagy kiterjedésű áramkimaradás sújtja Spanyolország és Portugália jelentős részeit, beleértve a fővárosokat, Madridot és Lisszabont is.
Hirdetés

Gazdaság

Július 1-től újabb szigor az online számlaadat-szolgáltatásban. Itt van mire figyeljünk.

Az Online Számla rendszerbe jelentett számlaadatok pontosságának javítása érdekében újabb szigorítás várható a Nemzeti Adó- és Vámhivatal részéről a figyelmeztető- (WARNING) és hibaüzenetek (ERROR) kapcsán,

Devizapiac – Erősödött kissé a forint kedd reggelre

Erősödött kissé a forint a főbb devizákkal szemben kedd reggelre az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Szokatlan mértékű túlterheléses támadás érte az OTP-t

Nemzetközi mércével mérve is szokatlan méretű túlterheléses támadás érte csütörtökön az OTP Bank digitális ügyfélkiszolgálási felületeit

Indul a Lakhatási Tőkeprogram, emelt keretösszeggel, 300 milliárd forinttal

A Lakhatási Tőkeprogram a nagy érdeklődés miatt 100 milliárd forinttal magasabb keretösszeggel, 300 milliárd forinttal indul el.