Kezdőlap Gazdaság 30 százalékos béremelés a vízügyi terület dolgozóinak januártól
No menu items!

30 százalékos béremelés a vízügyi terület dolgozóinak januártól

Lantos Csaba

Átlagosan 30 százalékos béremelésben részesülnek a vízügyi terület dolgozói jövő év január elsejével – mondta az energiaügyi miniszter a szaktárca közösségi oldalán közétett videójában szombaton.

Lantos Csaba hangsúlyozta, a béremelés a következő években is folytatódik, hiszen 2026-ban 12 százalékkal, 2027-ben pedig 10 százalékkal emelkedik átlagosan a vízügyi terület dolgozóinak bére, vagyis az intézkedés összességében három év alatt mintegy 60 százalékos átlagos bérfejlesztésre ad módot – tette hozzá.

A miniszter reményét fejezte ki, hogy felzárkóznak elsősorban azok, akikre műszakilag a védelemhez és a vízgazdálkodáshoz a legnagyobb szükség van, „ezért egy dinamikus bértáblát vezetünk be, módot adva arra, hogy a vízügyi vezetők alkalmazkodjanak az adott területek munkaerőpiaci kínálatához és keresletéhez”– fogalmazott Lantos Csaba.

Láng István, az Országos Vízügyi Főigazgatóság főigazgatója a videóbejegyzésben a miniszteri bejelentés kapcsán arról beszélt, hogy a béremelés a vízügyi ágazat számára rendkívül fontos, hiszen „érezhető az a stratégiai irányváltás, ami történik a magyar vízgazdálkodásban”. A 2022-es rendkívüli aszály megmutatta, hogy milyen fontos lételeme Magyarországnak a víz – mondta.

Kiemelte, mindenki számára világossá vált, hogy a vízkészlet-gazdálkodásra mint erőforrásra kell tekinteni, és „mindent meg kell tenni, hogy a jelenleg potenciálisan csökkenő vízkészleteinket visszaemeljük a régi helyükre, vagy növeljük az igények szerint” – fogalmazott.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

KSH: júniusban 978 millió euró volt a termék-külkereskedelmi többlet

Júniusban 978 millió euró volt a termék-külkereskedelmi többlet; a kivitel volumene 0,7 százalékkal alul-, a behozatalé 6,0 százalékkal felülmúlta az előző év azonos időszaki

A gazdaság teljesítménye 0,2 százalékkal meghaladta a 2024. második negyedévit

Magyarország bruttó hazai termékének (GDP) volumene 2025 második negyedévében a nyers adatok szerint 0,1, a szezonálisan és naptárhatással kiigazított és kiegyensúlyozott adatok szerint 0,2 százalékkal felülmúlta az előző év azonos időszakit.

Orbán Viktor: jön az évi egymillió forintos otthontámogatás a közszolgálatban dolgozóknak

Jön az évi egymillió forintos otthontámogatás a közszolgálatban dolgozóknak

Nagy Márton új pályára állítaná a növekedést és az otthonteremtést

Mérsékelt növekedési kilátásokkal és célzott jóléti intézkedésekkel reagál a kormány a kedvezőtlen gazdasági folyamatokra
Hirdetés

Hírek

A nyári uborkaszezon a legjobb időszak a dubaji ingatlanvásárlásra a magyar szakértő szerint

Töretlenül növekszik a magyarok érdeklődése a dubaji ingatlanok iránt, egyes cégek évről évre hússzoros növekedést is tapasztalnak a keresletben.

A St. Andrea Szőlőbirtok lett Az év pincészete Magyarországon

A magyar borászatok hittel, kitartással, hűséggel dolgoznak, lépést tartanak a technológia és fogyasztói szokások változásával, ennek köszönhetően pedig a magyar bor tovább tudta erősíteni hírnevét a világban

NAV: csütörtöktől változik az áfa-bevallás

Változik az áfa-bevallás csütörtöktől: a vállalkozásokat segítő, új oszlopok kitöltése önkéntes, de megéri, mert így akár az ellenőrzés vagy az adategyeztetési eljárás is elkerülhető - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal

Nemek közti jövedelemkülönbség: egy félszobával kevesebb jut a nőknek lakásvásárlásnál

A magyar nők kevesebb hitelt képesek felvenni, mint férfi társaik, ami a lakásvásárlásnál is jelentős hátrány lehet, hiszen kevesebb hitelből csak kisebb vagy rosszabb állapotban lévő lakást tudnak venni
Hirdetés

Gazdaság

A nyári uborkaszezon a legjobb időszak a dubaji ingatlanvásárlásra a magyar szakértő szerint

Töretlenül növekszik a magyarok érdeklődése a dubaji ingatlanok iránt, egyes cégek évről évre hússzoros növekedést is tapasztalnak a keresletben.

Vegyesen változott csütörtök estére a forint árfolyama

Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben csütörtök estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Rekordszinten a bitcoin jegyzése

Rekordszintre emelkedett a bitcoin jegyzése a dollárral szemben péntek reggel az intézményi befektetők keresletének a hatására.

Még Angliában is jól pörgött a Raiffeisen Bank zöld kötvénye

Több mint 3,6-szoros túljegyzést regisztrált zöld kötvényére a Raiffeisen Bank Zrt., melyet 300 millió euró összegben bocsátott ki, megerősítve ezzel a fenntartható finanszírozás iránti...