Hirdetés
Kezdőlap Hírek 70 éves korunkig dolgozni fogunk?
No menu items!

70 éves korunkig dolgozni fogunk?

Enyhe pesszimizmus rajzolódik ki a ténylegesen tervezett nyugdíjba vonulásra vonatkozó válaszokból. Illusztráció: Bigstock

Átlagosan 69 évre teszik a rájuk váró nyugdíjkorhatárt a 30-59 évesek – derül ki a K&H a legfrissebb felméréséből.

A K&H negyedévente rendszeresen megjelenő legújabb reprezentatív felmérésében egyebek között azt vizsgálták, milyen nyugdíjkorhatárra számítanak a jövő nyugdíjasai.

Székely Pálma, a K&H Biztosító életbiztosítás és saját értékesítési csatornák üzletágának vezetője kiemelte: míg 2019 és 2020-ban a 65 év volt a leggyakrabban említett korhatár, addig 2021-ben és 2022-ben számszerűleg már többen említették a 70 évet.

Hozzáfűzte: míg az ötvenes korosztály legnagyobb része – 43 százaléka – 65 éves nyugdíjkorhatárra számít, addig a harmincasok és negyvenesek körében a 70 évet említették a leggyakrabban.

A kutatásban vizsgálták azt is, hogy a megkérdezettek mikor terveznek nyugdíjba vonulni. A válaszadók 61 százaléka akkor menne nyugdíjba, amikor erre a törvényi keretek lehetőséget adnak. A korábbi években – 2019, 2020 és 2021 második negyedévében – még 66-70 százalékuk számított erre.

Az idén 11 százalékos volt azok aránya, akik abban bíznak, hogy már a nyugdíjkorhatár elérése előtt pihenésre válthatnak. Az előző három évben ők szintén többen voltak, akkor 12-14 százalékos volt az arányuk.

A felmérésben résztvevők 27 százaléka gondolja úgy, hogy a nyugdíjkorhatár elérése után is dolgozni fog. Arányuk az előző években még csak 20 százalék körüli volt.

Székely Pálma megjegyezte, enyhe pesszimizmus rajzolódik ki a ténylegesen tervezett nyugdíjba vonulásra vonatkozó válaszokból. Ebben szerepet játszhat, hogy bár a nyugdíjvárakozások hosszú távúak, a mostani bizonytalan, kedvezőtlen gazdasági környezetben sokan pesszimistábban látják a jövőt.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Hatályba lép az új transzferár-rendelet január 23-án

Több ponton módosítja a kapcsolt vállalkozások dokumentációs és adatszolgáltatási kötelezettségeit az új transzferár-rendelet.

A lakásárak sprintelnek, a bérek kocognak: egyre nagyobb a szakadék

Az Eurostat szerint 2025 harmadik negyedévére a hazai ingatlanárak 275%-kal, vagyis közel a négyszeresükre emelkedtek 2015-höz képest, ami az EU-ban a legmagasabb érték.

Kanada és Kína kölcsönös vámcsökkentésben állapodott meg

Carney szerint cserébe Kína vállalta, hogy március 1-jétől mintegy 15 százalékra mérsékli a kanadai repcemagra kivetett vámot, amely jelenleg 84-85 százalék körül van. Emellett a kínai fél közlése szerint a kanadai homárra, rákra és borsóra nem vonatkoznak majd a vámintézkedések.

Rekordot döntött az európai uniós vendégéjszakák száma 2025-ben

Az előző évhez képest 2025-ben szinte valamennyi uniós tagállamban nőtt a vendégéjszakák száma.
Hirdetés

Hírek

Hatályba lép az új transzferár-rendelet január 23-án

Több ponton módosítja a kapcsolt vállalkozások dokumentációs és adatszolgáltatási kötelezettségeit az új transzferár-rendelet.

A lakásárak sprintelnek, a bérek kocognak: egyre nagyobb a szakadék

Az Eurostat szerint 2025 harmadik negyedévére a hazai ingatlanárak 275%-kal, vagyis közel a négyszeresükre emelkedtek 2015-höz képest, ami az EU-ban a legmagasabb érték.

Rekordot döntött az európai uniós vendégéjszakák száma 2025-ben

Az előző évhez képest 2025-ben szinte valamennyi uniós tagállamban nőtt a vendégéjszakák száma.

35 millió forintos bírság a FuturAqua Nyrt.-re

A feltárt jogsértések miatt az MNB megtiltotta a kibocsátónak a piaci manipulációról szóló rendelkezések ismételt megsértését és 30 millió forint piacfelügyeleti bírsággal sújtotta.

Ne felejtsenek el időben nyilatkozni az adókedvezményekről!

Az adóelőleg-nyilatkozatok néhány kattintással elérhetők a NAV honlapján - tették hozzá.

NAV: megújul az egyéni vállalkozók elektronikus bejelentőfelülete

A NAV szerint jelentős előrelépés az is, hogy az új felületen a vállalkozó képviselője, meghatalmazottja teljeskörűen intézheti a vállalkozással kapcsolatos ügyeket, bejelentéseket.

Devizapiac – Vegyesen változott csütörtök estére a forint árfolyama

Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben csütörtök estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Ezredik útvonalát indítja a Wizz Air

A légitársaság tavaly novemberben állította forgalomba 250. repülőgépét, idén januárban köszöntötte 500 milliomodik nemzetközi, tavaly év végén pedig 60 milliomodik magyar utasát.
Hirdetés

Gazdaság

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás